Miután a Szerb Haladó Párt vasárnap Hódságon, Voždovacon és Kostolacon is megnyerte a helyhatósági választásokat, sokak szerint még valószínűbbé vált, hogy belátható időn belül kiírják az előrehozott köztársasági parlamenti választásokat. A kérdéssel kapcsolatban megoszlik az elemzők véleménye. Dinko Gruhonjić politikai elemző, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének elnöke szerint azonban nem az az igazi kérdés, hogy az SZHP elsöprő sikere okán mikor tartják meg a rendkívüli parlamenti választásokat:
– Számomra a vasárnapi helyhatósági választások fő üzenete, hogy Szerbiában értelmetlenné váltak a választások. Nemcsak értelmüket vesztették, hanem harctérré váltak, ahol a polgároknak nincsen választási lehetősége. Gondoljunk csak bele, hogy egy átlagos hódsági polgárt a jövőben vajon mi motiválhat, hogy elmenjen szavazni? Hiszen tisztában van vele, hogy ha ezt megteszi, akkor nagy az esélye annak, hogy a szavazóhelyek előtt verekedéseket kell végignéznie, esetleg ő maga is áldozattá válik, vagy legjobb esetben csak ferde szemmel méregetik. Akik elmennek voksolni, azért teszik, mert félnek, hogy ellenkező esetben elveszítik a munkahelyüket, vagy azért, mert képesek ezer dinárét, vagy néhány liter olajért, kilogramm lisztért, esetleg néhány üveg sörért eladni a szavazatukat. Nem tudom, hogy a politikusok tisztában vannak-e vele: magatartásukkal nemcsak a választási folyamatot tették értelmetlenné, hanem a szerbiai polgárokat abba a helyzetbe hozták, hogy felmerül bennük, a választások miatt esetleg életükkel kell fizetniük. Ez a szó szoros értelmében így van. Nem csak Hódságról van szó. Az utóbbi időszakban a Vajdaságban megtartott helyhatósági választások napján sötétített üvegű terepjárók járták a településeket, a terepjárók csomagtartójában pedig baseballütők, az ülések alatt pedig feltehetőleg lőfegyver volt. Ha ebből a szempontból elemezzük a történéseket, akkor bennem két kérdés merül fel: egyrészről, hogy hová jut így Szerbia, másrészről pedig mi értelme a különféle politikai elemzéseknek a választásokat követően. Hiszen a választások nem a polgárok akaratát tükrözik.
Jellemzőek voltak-e korábban is ehhez hasonló megfélemlítési akciók?
– Ennyire nyers formában nem. Bizonyos politikai erők korábban elegánsabb módon igyekeztek biztosítani győzelmüket. Most öklöktől, baseballütőktől, fegyverektől kell tartani. A választások értelmetlenné tételét a lehető legmagasabb szintekig finomították. Azok, akik ezekhez a módszerekhez folyamodnak, így bizonyítják, hogy hiába öltöztek európai színekbe, fejükben továbbra is a régi, radikális csip működik. Ez a radikális csip pedig csupán két érvelési módszert ismer: a fenyegetést és az erőszakot.
A szavazók megfélemlítése elsősorban Vajdaságban jellemző. Megtörténhet-e, hogy egyesek a tartományban azért nem válogatnak a győzelmet biztosító eszközök között, mert minden lehetséges módon bizonyítani kívánják: az aktuális tartományi hatalom elveszítette legitimitását, ezért minél előbb ki kell írni a rendkívüli parlamenti választásokat?
– Elképzelhető, hogy máshol is megfigyelhetőek ezek a jelenségek, mivel azonban Vajdaságot ismerem a legjobban, Szerbia más régióiról nem nyilatkozhatok. Az viszont tény, hogy Vajdaság különösen érdekes a haladók számára, mivel ez Szerbia egyetlen olyan területe, ahol nem teljesedett ki diadaluk. Nem kételkedek benne, hogy nem válogatva az eszközök között, az elkövetkezendőkben is nyomást gyakorolnak majd a tartományi hatalomra, hogy sikerüljön azt megbuktatniuk. Ha figyelembe vesszük, hogy mire képesek egy önkormányzat miatt, akkor a polgároknak valóban meg kellene fontolniuk, hogy ha egyszer eljön az előrehozott köztársasági vagy tartományi választások napja, akkor családjuk és saját testi épségük érdekében aznap inkább hagyják el az országot. Lényegtelen a kérdés, hogy mikor írnak ki bizonyos választásokat, egyedül az alapvető biztonsággal kapcsolatos kérdések a mérvadóak.
Mivel magyarázza, hogy a Demokrata Párt a szóban forgó három helyhatósági választáson is különösen rosszul szerepelt?
– Felelőtlen politikájával a DP már sokkal korábban ilyen eredményre ítélte magát. A DP gőgös, és politikai szempontból amatőr módon lépett fel. Azt hitték, hogy soha nem veszíthetik el a hatalmat. A demokraták darabjaikra törtek. Egyébként ennek Szerbia látja kárát, hiszen az országnak szüksége lenne egy legalább megközelítőleg európai elveket valló pártra. A párt továbbra is csak tévelyeg a sötétben. A DP-nek a végső döfést Boris Tadić adta meg, aki nem képességeik alapján válogatta a körülötte álló embereket, hanem az alapján, hogy hasonlítanak-e hozzá. Így történhetett meg, hogy leváltása után nem volt senki, aki Tadić helyére léphetett volna. Az a legviccesebb az egészben, hogy Tadić most megkísérli magát valamiféle megváltóként feltüntetni, aki majd képes lesz darabjaiból összeragasztgatni a pártot. Mintha nem lenne vele tisztában, hogy felelőtlen politikája és nárciszoid természete miatt van a DP ilyen helyzetben. Ez végül is a demokraták problémája. Az viszont a polgárokat is érinti, hogy Szerbiában jelenleg egyetlen olyan ellenzéki párt sincsen, amely egyenrangúként versenghetne az úgynevezett haladókkal. Az SZHP most hatalmas dilemma előtt áll: minden szinten magukhoz ragadja-e a hatalmat, és felújítsa-e Slobodan Milošević rezsimjét – egyébként meg vagyok róla győződve, hogy éppen ennek a folyamatnak vagyunk a szemtanúi –, vagy értettségről tegyen tanúbizonyságot, és ellenálljon a csábításnak. Egyébként nem hiszek az SZHP érettségében, hiszen ezt csak az erős ellenzék generálhatná, ilyen pedig nincsen. Ezért vélem úgy, hogy bizonytalan kimenetelű időszak előtt állunk. Nem vagyok jós, és nem kívánok pesszimistának tűnni, de szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező hónapokban igencsak csúnya dolgok megtörténésének leszünk a tanúi.
Ha felidézi az SZHP eddigi fejlődését és irányvonalát, vél-e felfedezni hasonlatosságokat a DP-vel, és megtörténhet-e, hogy végül ugyanazok a dolgok okozzák majd az SZHP hanyatlását, mint amelyek miatt a DP elveszítette vezető pozícióját?
– A hasonlatosság bizonyos tekintetben teljesen egyértelmű, és ez vonatkozik a majdani hanyatlás forgatókönyvére is. Egyébként az SZHP még mindig nem politikai párt. Inkább politikai mozgalomnak tekinthető, amely egyedül azért fejlődhetett, mert az országnak alternatívára volt szüksége, és mivel más nem kínált fel egyéb opciót. Az elkeseredett választók, akik csalódtak a DP-ben, alternatívára vágytak. Az persze már mostanra világossá vált, hogy az SZHP semmi esetre nem tekinthető a DP alternatívájának. Egy olyan csoportosulásról van szó, amelynek tagjai nem értenek a politikához, a populizmushoz viszont annál inkább. Az úgynevezett szervezett bűnözés és korrupció elleni küzdelem egyedül a bulvársajtóban valósul meg. Egyetlen lezárt ügyet sem tudnak felmutatni, csupán politikai ellenfeleiket hurcolják meg. A polgárokat még csak egy rövid ideig tudják jóllakatni a letartóztatásokról szóló hírekkel, ugyanakkor hiszem, hogy legkésőbb a hideg telet követően mindenkinek egyértelművé válik, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló történetek nem valósak. Az SZHP jelenleg olyan, mint egy felfújt léggömb. Az, hogy mikor ereszti ki a levegőt a léggömb, az attól függ, hogy mivel és hogyan fújták fel. Ha lassan, fokozatosan, mondjuk politikai következetességgel, akkor nagyobb az esély arra, hogy a léggömb soha nem ereszt ki. Ha viszont mércét és határokat nem ismerve fújják fel magukat, akkor nagy lesz a pukkanás és a zuhanás.
