Az államfő biztonságáért felelős állami szervek megállapították, hogy megnövekedett a sportrepülőgépek forgalma, ráadásul ezek alacsonyan repülnek Nikolić bajčetinai háza felett. Erről Oliver Antić az elnök tanácsadója írt a Politika napilapban.
„Megállapítást nyert, hogy a közelben lévő három sportrepülőtérről Šumadija feletti panorámarepülés keretében az államfő háza fölötti körözés is szerepel” – írja a tanácsadó. Szerinte a biztonsági szervek megállapították, hogy ez az államfő biztonságát veszélyezteti és a megfelelő intézkedésekre tettek javaslatot. Antić szerint ezt így csinálják szerte a világban.
Egyes lapok korábban arról cikkeztek, hogy Nikolić követeli a repülési tilalom bevezetését lakhelye felett, vagyis a sport és amatőr repülések betiltását, ami a sárkányrepülőkre is vonatkozik, de a pilóta nélküli robotrepülőgépekre, az úgynevezett drónokra is.
A média értesülései szerint tavaly június és november között összesen 12 könnyű repülőgép repült át Bajčetina felett.