2024. szeptember 15., vasárnap

Vučić: Nem incidens volt, hanem előre kitervelt támadás

Szerbia továbbra is a béke politikáját folytatja – mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján a szerb kormányfő

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a srebrenicai incidens kapcsán Aleksandar Vučić szerb kormányfő. Mint elmondta, a helyszínre érkezve néhány szórványos tiltakozáson kívül mást nem tapasztalt. Az incidens akkor vette kezdetét, amikor a hivatalos ceremónia után kijött az annak otthont adó egykori akkumulátorgyárból. Ekkor elsőként egy szerbiai labdarúgó klub szurkolói skandáltak sértéseket, majd később minden oldalról hallotta az olyan kiáltásokat, mint „Allah akhbar“ „Öld meg a csetniket“ és hasonlókat. Ezután különféle tárgyakat dobáltak felé.

„Először azt gondoltam, odalépek ezekhez az emberekhez és megkérdem tőlük, miért viselkednek így, amikor én békejobbot nyújtok és békét szeretnék“ – mondta sajtótájékoztatóján Vučić.

A szerb kormányfő szerint ez nem incidens volt, hanem egy előre alaposan kitervelt támadás, amelyben bőven volt politikai üzenet. Vučićot többek között kövekkel dobálták, egy kő az orrán találta el, ettől leesett a szemüvege és eltört.

„Ismételten sajnálatomat tudom kifejezni, amiért egyesek nem ismerték fel az őszinte megbékélés szándékát. Én elmentem a megemlékezésre, annak ellenére, hogy ez nehéz volt, hogy ezt a szerbek nagy része igazságtalanságként élte meg. De ilyen mértékű gyűlölettel még nem találkoztam. Ennek ellenére, a bosnyákok felé a békejobb marad továbbra is és folytatjuk a béke politikáját” – tette hozzá.

Vučić kiemelte, bolondok minden nép körében vannak és tudja, a bosnyákok többsége nem ért egyet azzal ami történt. Mint mondta, szerite ez nem incidenes volt, hanem kitervelt támadás.

Vučić kiemelte, hogy Szerbiában egyetlen bosnyáknak sem eshet bántódása, ő maga továbbra is békével viszonyul a bosnyákokhoz.

A kérdésre, hogy egyetért-e belügyminisztere állításával, miszerint ez gyilkossági kísérlet volt, Vučić kitérő választ adott, annyit mondott, hogy biztosan nem ebédre vagy vacsorára akarták őt meghívni és azt mondta, élőben más volt az egész mint ahogy a felvételeken látszott. Még hozzátette, a közvélemény egyes felvételeket nem is láthattak.

Ćamil Duraković Srebrenica polgármestere elnézést kért, ezzel kapcsolatban Vučić azt mondta, ezért hálás, mert a polgármester bizonyította, hogy ember. Ezzel szemben, a kérdésre, hogy Bakir Izetbegovićtyal beszélt-e azóta, dühös választ adott, mint mondta, majd holnap visszahívja őt. Ezzel részben azt is jelezte, hogy őt tartja részben felelősnek a történtekért.