2024. szeptember 15., vasárnap

Mindenekelőtt stabilitás

A legjelentősebb reformokat Szerbiának a csatlakozási tárgyalások ideje alatt kell végrehajtania

Hétfői belgrádi látogatását megelőzően a Politika belgrádi napilapnak nyilatkozva David McAllister, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője reményének adott hangot, hogy a Szerbia és az Európai Unió közötti csatlakozási tárgyalások első tárgyalási fejezetei mielőbb megnyílnak. Az Európai Bizottság javasolni fogja az Európai Tanácsnak, hogy mihamarább nyíljanak meg a fejezetek, emelte ki McAllister, mondván, hogy a tanácsnak ezt követően egyhangúlagos döntést kell hoznia.

A jelentéstevő először Tanja Miščevićtyel, a csatlakozási tárgyalásokban résztvevő szerb tárgyalócsoport vezetőjével találkozott és az ország európai útjának következő állomásairól beszélgetett. A felek egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy a legkomolyabb reformokat Szerbiának a csatlakozási tárgyalások ideje alatt kell végrehajtania. Szerbia és az EU egyaránt érdekeltek abban, hogy a reformok sikeresek legyenek, áll a Miščević kabinetjében kiadott közleményben.

A felek a továbbiakban a szerb és az uniós tárgyalócsoport közötti együttműködést méltatták. Miščević beszámolt a jogállamiság területéhez kapcsolódó akciótervek előkészítéséről, valamint a tárgyalócsoport majdani tevékenységéről, lépéseiről.

A folytatásban Aleksandar Vučić szerb kormányfő találkozott McAllisterrel. A téma természetesen ezúttal is az ország európai integrációja, valamint a régió stabilitása volt. A felek a boszniai Szerb Köztársaságban beharangozott népszavazásról és a Bosznia-Hercegovina elnöksége három tagjának holnapi látogatásáról is értekezett, áll a miniszterelnök kabinetjében megfogalmazott közleményben.

Vučić és McAllister arról is beszélgetett, hogy milyen fontos lenne a tárgyalási fejezetek mielőbbi megnyitása, majd kitértek a Belgrád és Pristina közötti párbeszédre, a koszovói szerb községek közösségének létrehozása körül kialakult problémákra, valamint a Szerbián át az EU irányába haladó migránsokra, megjegyezve, hogy a migránsok lassan Európa első számú problémáját jelentik. Vučić részletekbe menően tájékoztatta a jelentéstevőt a szerb kormány gazdasági reformjairól.

McAllister a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd jelentőségét hangsúlyozta, majd aláhúzta, hogy a régió stabilitása rendkívül fontos, úgy az országok gazdasági felemelkedésének, mint európai integrációjának szempontjából.