2024. szeptember 15., vasárnap

Hamarosan megtörténnek az első vádemelések

Az Európai Unió teljesíti minden kötelességét, annak érdekében, hogy 2016 elején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) háborús bűneivel foglalkozó különleges bíróság megkezdhesse működését, tudósít a Koha Ditore napilap. A lap tudomása szerint hamarosan megérkeznek az első vádiratok a az Európai Unió úgynevezett Különleges Nyomozó Munkacsoportjától (EU Special Investigative Task Force – SITF), amelyet  David Schwendiman ügyész vezet. A pristinai EU-irodában a napilapnak elmagyarázták, hogy legelőször egyezményt kell kötni az állammal, hogy hol lesz a bíróság központja, és csak ezt követően kezdhetik el a bírák és az ügyészek kiválasztását. A koszovói parlament által elfogadott különleges bíróságokról és különleges ügyészségről elfogadott törvény szerint, a bíróság a koszovói alkotmánnyal és törvényekkel, valamint a nemzetközi joggyakorlattal összhangban fog működni. A szóban forgó törvény tárgyalja az emberiségellenes bűntetteket is: a gyilkosságokat, a kiirtást, a rabszolgasorsba taszítást, a deportációt, a fogva tartást, a kínzásokat, a szexuális rabszolgaságot, a prostitúcióra történő kényszerítést, a politikai, vallási, nemi, faji másság miatti üldözést, valamint más embertelen tetteket. A különleges bíróság az 1998. január 1-jétől 2000. december 31-ig terjedő időszakban elkövetett emberiségellenes bűntettekkel kapcsolatban illetékes. A különleges bíróságok elsődlegességet élveznek a többi koszovói bíróságokkal szemben. A törvény értelmében a különleges bíróságok nem ítélkezhetnek olyan bűntettekkel kapcsolatban, amelyekkel kapcsolatban a koszovói vagy nemzetközi bíróságok már ítéletet hoztak. Ugyanígy a koszovói bíróságok nem ítélkezhetnek majd azon bűntettekkel kapcsolatban, amelyek ügyében a különleges bíróság már ítéletet hozott.

Nyomozással és a vizsgálatok lebonyolításával a különleges ügyészeket bízzák meg, akiknek szükség esetén a koszovói hatalmon túl  jogi és természetes személyek, valamint más államok és jogi személyek is segédkezhetnek, ha elfogadják a felkérést. A különleges ügyészség független a különleges bíróságtól és a többi koszovói bűnüldöző szervtől. A különleges ügyész és a különleges ügyészség nem kér és nem is fogad el utasítást a koszovói kormánytól vagy más szervtől. A különleges ügyészeket 4 éves mandátummal választják meg, és újraválaszthatóak lesznek. A különleges bíróság által kiróható legszigorúbb büntetés az életfogytiglani börtönbüntetés lesz. A büntetést annak az együttműködő államnak a börtönében töltik majd le az elítéltek, amelybe a különleges bíró utasítja őket.