2024. szeptember 15., vasárnap

Vučić: Négy hónap – négy nagyhatalom

Az elkövetkező négy hónapban Aleksandar Vučić szerb kormányfő négy nagyhatalmat látogat majd meg: az Európai Uniót, az Amerikai Egyesült Államokat, Oroszországot és Kínát. A belgrádi sajtó forrásai szerint a szerb kormányfő delegációját tekintve a látogatások minden bizonnyal gazdasági jellegűek lesznek.

– Szeptember közepe tájékán az USA-ba látogatok, októberben pedig Oroszországba utazok egy nagyobb, üzletemberekből is álló delegációval, novemberben pedig Kínában lesz egy fontos tárgyalásom – mondta a szerb kormányfő.

Hozzátette, az első úti célja a Bécsben augusztus 27-én kezdődő nyugat-balkáni konferencia lesz. A konferencián részt vesz Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Angela Merkel német és Werner Faymann osztrák kancellár is.

– A konferencián szóba kerül majd a regionális közlekedési törzshálózat, az úgynevezett core network is, amelynek az európai törzshálózatba kell majd csatlakoznia – mondta Vučić.

Ezzel kapcsolatban a szerb kormányfő megjegyezte, hogy Szerbia jól járt, a szerbiai közlekedési hálózat ugyanis csaknem teljes egészében a szóban forgó hálózat része lesz.

– A 650 millió eurós Niš–Pristina-autóútért készek vagyunk 350 millió eurót fizetni, az EU-tól pedig majd 300 millió eurót kérünk még hozzá – mondta a szerb kormányfő.

Szavai szerint a bécsi konferencia nagyon fontos lesz, mivel a politikai stabilitás a gazdaság és az életszínvonal növekedése számára is alapot szolgál. A 11 közlekedési folyosóról beszélve a szerb kormányfő megjegyezte, hogy az Ub és Čačak közötti szakasz a határidő, vagyis 2017 közepe előtt be lesz fejezve, és át is lesz adva a közlekedésnek, és csupán az Obrenovac és Ub közötti szakaszon vannak gondok, mert ott nemrég húzódott vissza a tavalyi árvíz maradéka. Hozzátette, hogy a bécsi konferencia előtt vagy közvetlen után kerül majd sor a Belgrád–Pristina brüsszeli párbeszéd következő fordulójára, de hamarosan bilaterális látogatásokra is sor kerül, elsőként Bohuslav Sobotka cseh kormányfő látogatja meg majd Belgrádot.