2024. szeptember 14., szombat

Kijelölték a szabadkai befogadóállomás helyét

Egy-másfél hónapon belül megnyílhat az új ellátópont a város peremén, lakott területen kívül – Szerbia mintegy 96 ezer menekültet vett nyilvántartásba
Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Sikerült megtalálni azt a lokációt, ahol helyet kaphat a menekültek ideiglenes befogadóállomása Szabadkán, jelentette ki tegnap Maglai Jenő szabadkai polgármester, aki Aleksandar Vulin munka- és szociális ügyi miniszterrel, Nenad Ivanišević államtitkárral és Gordan Velevvel, az ASB humanitárius szervezet képviselőjével látogatott el az egykori téglagyár területén működő jelenlegi ideiglenes táborba, ahol a Szabadkára érkező menekültek részére néhány hete tisztálkodási lehetőségeket biztosítottak.

– Korábban is amellett szálltam síkra, hogy az állam és az önkormányzat találjon megfelelő megoldást ennek a kérdésnek a kezelésére, arról számolhatok be, hogy most már körvonalazódik a megoldás. Az állomást Szabadka peremén alakítjuk ki, a terület az önkormányzat tulajdonában van, megoldott a víz- és szennyvízelvezetés is, nem lakott területen van, és rendelkezik a szükséges objektumokkal, 150-200 menekült befogadására. A mi feladatunk, hogy az elkövetkező egy-másfél hónap során megteremtsük a feltételeit annak, hogy ez a lokáció alkalmas legyen a menekültek befogadására. Már korábban is hangsúlyoztam, hogy nem alakítunk ki semmilyen tábort vagy befogadó központot, ez egy ideiglenes jellegű befogadóállomás lesz, amivel megoldást találunk a Szabadkán áthaladó migránsok ideiglenes elhelyezésére – nyilatkozta a polgármester.

Újságírói kérdésre válaszolva Maglai még elmondta, az állomás kialakításának pénzügyi konstrukciója még nem állt össze, építési szakemberek állapítják majd meg, hogy pontosan mekkora beruházás szükséges ahhoz, hogy az állomás megnyíljon. Ez egyben azt is jelenti, hogy a téglagyár területén, ahol jelenleg gyülekeznek a városon áthaladó migránsok, nem lesz semmilyen állomás. A polgármester szerint itt a tulajdonjogi kérdéseket is rendezni kellene, idő viszont nincs, ezt a problémát mielőbb meg kell oldani.

Az ideiglenes befogadóállomást adományokból építik fel, az adományozó pedig a német Arbeiter-Samariter-Bund (ASB) humanitárius szervezet lesz, amellyel Szerbia jó viszonyt ápol. Gordan Velev, a szervezet belgrádi irodájának vezetője elmondta, az ASB a menekültválság kezdete óta aktív, és együttműködik a szerb kormánnyal, elsősorban az érintett munka- és szociális ügyi minisztériummal. Velev elégedettségének adott hangot, amiért sikerült megtalálni a megfelelő lokációt az állomás kialakítására.

– Mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a megoldást nem sikerült volna megtalálni az önkormányzat, a minisztérium és az ASB szoros együttműködése nélkül. Bízom abban, hogy amint azt a polgármester is elmondta, az állomás egy-másfél hónapon belül megnyílhat – mondta Velev. Mint hozzátette, a szervezet eddig Szabadkán minimális mértékben volt jelen, elsősorban az infrastruktúra kialakítására fókuszáltak. Magyarkanizsán ők biztosították a zuhanyozók, vizesblokkok és illemhelyek elhelyezését. Szabadkán a jövendőbeli befogadóállomáson lévő objektum szanálásához és rendbetételéhez biztosítanak segítséget.

– Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat és az ASB szakcsoportjai a legrövidebb időn belül asztalhoz ülnek, és elkészítik a kalkulációt. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem jelent majd megterhelést az önkormányzat költségvetésére, a szanálás és felszerelés ugyanis minden felmerülő költségét mi, mint donátorok fedezzük majd – mondta Velev.

Aleksandar Vulin miniszter is elégedettségének adott hangot, amiért egy fontos probléma megoldódni látszik, ezzel pedig tehermentesebbé válhat a szabadkaiak élete.

– Szeretném hangsúlyozni: Szerbia kormánya nem tartós befogadó központokat alakít ki. Ezt a válságot nem mi okoztuk, ezek az emberek pedig nem szándékoznak Szerbiában maradni. A legmagasabb nemzetközi mércéket tiszteletben tartva igyekszünk segítséget nyújtani, és egyáltalán nem áll szándékunkban rákényszeríteni őket, hogy ott maradjanak, ahol nem áll szándékukban maradni – emelte ki Vulin. Hangsúlyosan rámutatott, hogy a szabadkai állomás kialakítására egyáltalán nem fordítanak költségvetési eszközöket, a teljes anyagi hátteret az adományozók biztosítják.

– A kialakítandó objektum menedéket nyújt a bevándorlóknak, ha beáll a rossz idő. Ezzel segítünk a migránsoknak, de segítünk Szabadka polgárainak is, akiknek az élete visszatérhet a rendes kerékvágásba – mondta Vulin.

Újságírói kérdésre reagálva és a magyarországi megoldásra célozva Vulin kiemelte, a falak, kerítések az emberekhez való viszonyulás nem megfelelő módszerei. Arról is beszámolt, hogy Szerbia mintegy 96 ezer menekültet vett nyilvántartásba, szerinte a többi ország még csak meg se közelítette ezt a számot.

A hétvégén megjelent hír kapcsán, miszerint Szabadka területén két befogadóállomást alakítanak ki, Vulin elmondta, szó sincs kettő állomásról, egy lesz csak, és az is átmeneti jellegű. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a menekültek tömegesen utaznak buszokkal Preševóból Belgrádba, onnan meg Szabadkára, azt mondta, ezek az emberek saját költségükön utaznak, ők maguk vásárolják menetjegyeiket, az állam ilyesmire nem biztosított pénzt.