2024. szeptember 14., szombat

Bugarski: Vajdaságot belgrádi szemlélettel büntetik

Az önkormányzatokról szóló törvény módosításai csupán szemfényvesztésre lesznek jók, és semmilyen elvi változást nem hoznak majd a társadalom demokratizálásában, vélekedett tegnap Branislav Bugarski tartományi régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár. A Vajdasági Rádió és Televíziónak adott nyilatkozatában abbeli reményének adott hangot, hogy az új alkotmány meghozásakor az állam meg meri majd határozni Vajdaság Autonóm Tartomány, a régió, a községek és az önkormányzatok illetékességeit, vagyis folytatja Szerbia decentralizációját. A titkár elmondása szerint a tartományi önkormányzati titkárság részt vett a szóban forgó törvény módosításainak kidolgozásában, a tartományi javaslatokat azonban „csak részben” fogadta el a szerb kormány.

– Sokkal progresszívebben álltunk a munkához, és változásokat vártunk. Világosabb szabályozásra számítottunk – mondta Bugarski.

Szavai szerint azt javasolták, hogy legyen pontosan meghatározva, milyen okból lehet sürgősen összehívni az önkormányzati üléseket, valamint azt is, hogy a tartomány is felügyelhesse az önkormányzatokat, szerintük ugyanis Belgrád számára túl sok 175 községet ellenőrizni.

– Elvetették az ötletünket, de ez érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi hatalom szerint milyennek kell lennie az államnak. Szerintük az országnak erősen központosítottnak kell lennie, és ez a központosítási filozófia már 1988 óta rombolja az államot – vélekedett a tartományi önkormányzati titkár, aki szerint a mai napig nincs elég politikai akarat arra, hogy valós decentralizáció alá vessék az országot, ami pedig politikai primitivizmust takar.

Szavai szerint ez abból a szempontból is baj, hogy Szerbia most rakja le az alapjait annak, hogy 2022-ben hogy néz majd ki az ország adminisztrációja, amikor már remélhetőleg Szerbia az Európai Unió tagja lesz. Hozzátette, hogy kiegyensúlyozott helyzetet kellene teremteni a helyi közösségek és az önkormányzat között, valamint a polgári kezdeményezések és az önkormányzati adminisztráció között. Véleménye szerint a következő években Szerbia újból módosítani kényszerül majd az önkormányzati törvényt.

– Vajdaságot belgrádi szemlélettel büntetik, de az egész ország nagy árat fizet ezért. Másként kellene működnie az egésznek, és dolgoznunk kell rajta, legfőképp amikor sorra kerül az alkotmány újrafogalmazása – mondta Bugarski.

A tartományi titkár szerint az alkotmánymódosításkor nem lesz közvita, mivel közvita esetében a települések mondanák el, hogy mit szeretnének, majd kialakítanák a községek igényeit, ezeket pedig nem lehet összeegyeztetni azzal, amit egy belgrádi székhelyű pártelnök elképzelt. Bugarski elmondása szerint nem muszáj mindig új alkotmányt hozni, alkotmánymódosítási javaslattal is lehetne élni.

– Ez utóbbival lehet elérni, hogy egy ország alkotmánya a 200 éves kort is elérje. Szerbiában viszont az a hagyomány, hogy a hatalomra jutott emberek mindig eltörlik a régit, és újat készítenek, ez pedig sohasem végződik jól – érvelt a politikus.

A helyi önkormányzati titkár szerint komolytalanok azok a spekulációk, amelyek szerint a választási törvény megváltoztatásával minden önkormányzatban egy időben rendezik meg majd a választásokat.

– Az alkotmány szerint a mandátum négy évig tart, és a törvény nem írhatja felül az alkotmányt. Csupán azt tehetik meg, hogy a változtatásokat következő ciklusra léptetik hatályba – közölte Bugarski.

Végezetül megjegyezte, hogy számára elfogadhatatlan a szavazatokkal való kereskedelem, valamint az, hogy az, aki ezt megteszi, nem vonható felelősségre, majd megjegyezte, hogy el kellene gondolkodni a delegációs elv visszaállításán.