2024. szeptember 14., szombat

December közepén nyílhatnak meg az első fejezetek

Nebojša Stefanović: Tudnunk kell, mennyivel támogat bennünket Európa – Michael Roth: Németországnak fel kell készülnie, az év végéig 800 ezer menekült érkezik az országba

Szerbia megfelelően kezeli a menekültválságot – állapította meg Belgrádban Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekkel megbízott államminisztere és Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter. A német tisztségviselő szerbiai látogatása során a migránshelyzetről és a szerbiai menedékkérőkről folytatott megbeszéléseket. A migránsokkal foglalkozó belgrádi információs központban tett látogatását követően Michael Roth kijelentette, meggyőződött arról, hogy Szerbia nehéz gazdasági helyzete ellenére is mindent megtesz a menekültek segítése érdekében, a központ volontőrjei pedig emberfeletti munkát végeznek el a helyzet javítása érdekében. Azt mondta, Szerbia számíthat Németország segítségére a menekülthelyzet megoldásában, s arról beszélt, hogy Németországnak is fel kell készülnie alaposan, mert az év végéig 800 ezer menekült érkezésére számítanak.

Stefanović azt mondta, elvárja Európától, hogy minél hamarabb pontos adatokkal szolgáljon azzal kapcsolatban, mekkora összeggel szándékozza Szerbiát támogatni. Hozzátette, hogy hazánk nem egy gazdag állam, de kész arra, hogy az egységes európai megoldás részét képezze. Tájékoztatta az államminisztert azokról az intézkedésekről is, melyeket országunk a menedékkérők számának csökkentése érdekében foganatosít.

A FEJEZETEK MEGNYITÁSA SERKENTENÉ A REFORMOKAT

Roth a nap folyamán Jadranka Joksimović európai integrációs miniszterrel is tárgyalt. Kifejtette, hogy a német állam konstruktívan áll hozzá hazánk uniós közeledéséhez, Szerbia együttműködő partnerének számít. Mindketten egyet értettek abban, hogy Szerbia jelentős előrelépést tett az uniós közeledés útján, számos változást, nehézséget is jelent ez az út, mely végül a polgárok javát szolgálja majd. Joksimović fontosnak nevezte, hogy az év végéig megnyíljanak a csatlakozási tárgyalások első fejezetei, ami véleménye szerint a reformokat serkentené az országban. Roth szerint is közös érdeknek számít a fejezetek mielőbbi megnyitása. Kiemelték a nyugat-balkáni államok együttműködését elősegítő Berlini Folyamat fontosságát, s azt, hogy Szerbia e kérdéshez konkrét javaslatokkal, projektumokkal állt hozzá. A szerb–albán ifjúsági iroda létrehozását mindketten rendkívül fontos kezdeményezésként értékelték. Ezen a találkozón sem maradhatott el a menekültek témájának megvitatása, az európai integrációs tárcavezető elmondta, mi mindent követ el Szerbia a helyzet normalizálása céljából, Roth pedig még egyszer elismerését fejezte ki e lépések és országunk humánus hozzáállása kapcsán.

EURÓPAI ÁLLÁSPONTRA VÁRVA

A csatlakozási tárgyalások szerbiai vezetője is elismerte tegnap, hogy a menekültkérdés az, ami a jelen pillanatban a leginkább foglalkoztatja Európát. Tanja Miščević elmondta, hogy Szerbia még mindig az egységes európai álláspontra, megoldási javaslatra vár, hiszen csak ez után mondhatja meg, mi az, amiben segíteni tud. Az EU-tagállamok kormányfőinek leendő brüsszeli találkozója kapcsán Miščević elmondta, hogy nemcsak az Európa területén lézengő menekültek száma miatt jelent elsőrendű témát most ez, hanem amiatt is, hogy mind a mai napig nem sikerült közös megoldással előrukkolnia Európának. A tagállamok véleményei különböző csoportokra tagolhatók, jegyezte meg, ami nem ad elég optimizmusra okot ahhoz, hogy bízzunk benne, már a tanácskozás első napján megoldás, kompromisszum születhet.

POZITÍV LESZ AZ ORSZÁGJELENTÉS

A hazánkról szóló éves jelentés milyenségére vonatkozóan az európai integrációs miniszter és a tárgyalócsoport vezetője is kapott már információkat Brüsszelből, s a közszolgálati tévének adott nyilatkozatában Miščević azt mondta, nem számítanak semmilyen váratlan meglepetésre. Hozzátette, a hazai jogszabályok, előírások átvilágítási folyamata másfél éven át tartott. Az Európai Bizottság tagjai már korábban véleményüknek adtak hangot, hogy Szerbia jelentős előrelépéseket tett, ezért a tárgyalócsoport vezetője arra számít, hogy maga a jelentés is ilyen pozitív hangnemű lesz. Meglátása szerint most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy december közepén nyílnak meg az első fejezetek a különféle megelőző procedúrák miatt. Emlékeztetett, hogy már augusztus 3-ára megértek a feltételei annak, hogy a tárgyalások elkezdődjenek a pénzügyi ellenőrzést, költségvetés kezelését érintő fejezetben.