2024. szeptember 14., szombat

A belügy hazudott, most követelőzik

Mégiscsak voltak járőrök a DP székházában a tüntetés előtt – A rendőrszakszervezet szerint ezek rutinszerű ellenőrzések – A DP szerint le kellene mondania a fővárosi rendőrfőnöknek

Rendőrök tettek látogatást a Demokrata Párt székházában a Belgrád víziváros projektum ellen bejelentett tüntetést megelőzően. A párt erről vasárnap tájékoztatta a nyilvánosságot, ami után a belügyminisztérium cáfolta az állításokat. A DP ezt követően azonban nyilvánosságra hozta azokat a videofelvételeket, amelyeken a biztonsági kamerák világosan megmutatják a rendőrök érkezését. A belügyminisztériumot így hazugságon kapták, ám a tárcánál nem jöttek zavarba, s tegnap azt közölték, hogy a rendőrök csak hatvan másodpercet tartózkodtak a demokraták irodájában, s még „a legszívélyesebben" fel is szólították a pártot arra, hogy közöljék, mi volt a beszélgetés témája. A rendőrszakszervezet is reagált, s közleményében arra fektette a hangsúlyt, hogy a hatóság efféle „látogatásai" teljesen normálisnak számítanak ehhez hasonló megmozdulások, tüntetések előtt, a rendőrök mindig felkeresik a szervezőket a részletek, információk közlése végett. A belgrádi rendőrség parancsnoka felszólította a Demokrata Pártot, hogy közölje, miről volt szó e beszélgetés során, mert ha ezt nem teszi meg, akkor ők maguk fogják nyilvánosságra hozni a beszélgetés részleteit.

„ESZÜNKBEN SINCS RÉSZLETEZNI"

A Demokrata Pártnál utoljára azt az információt adták, hogy eszük ágában sincs ezt megtenni. Aleksandra Jerkov, a szervezet sajtófelelőse azt mondta, nem fognak semmit sem közölni, s véleményének adott hangot, hogy már az, amit eddig tudunk, elegendő ahhoz, hogy Veselin Milić, a belgrádi rendőrfőnök lemondjon funkciójáról.
– Annyi történt, hogy a rendőrök kérdezősködni kezdtek a tüntetésről, melynek bejelentését először át sem akarták venni, a beszélgetés pontos tartalmának közlését pedig egyik rendőrségi hatalmasságnak sem áll jogában követelni. Eszünk ágában sincs nyilvánosságra hozni annak a beszélgetésnek a tartalmát, amelyre a belügyminisztérium szerint sor se került, hiszen rendőrök se voltak szerintük nálunk – jelentette ki Jerkov.
Arra emlékeztetett, hogy három nappal ezelőtt még maga Veselin Milić is azt mondta, hogy nem jártak rendőrök a székházban, majd két napja már azt közölte, nem tudta, hol voltak a szóban forgó rendőregységek.
– Ha a belgrádi rendőrség vezetője követelőzhet egy ellenzéki pártnál, miután legalább két alkalommal hazugságon kapták, akkor az világos jelzés nem csupán a Demokrata Párt, hanem az összes szerbiai polgár számára, hogy ebben az államban egyesek tényleg annyira önkényesek lehetnek, amennyire csak akarnak – fogalmazott a sajtófelelős.
Jerkov hozzátette, hogy ha már a rendőrség annyira közölni akar bizonyos tartalmakat, akkor jobban tenné, ha olyanokat közölne, amelyek a napokban hang nélkül jelentek meg.

„NE KEVERJÉK A RENDŐRSÉGET A POLITIKÁBA"

Maga Veselin Milić rendőrparancsnok tegnap nem volt elérhető az újságírók számára, a Szerbiai Rendőrszakszervezet (PSS) azonban tisztázni kívánta a történteket.
„A Szerbiai Rendőrszakszervezetnek kötelessége tisztázni a rendőrség egységének a Demokrata Párt székházában tett látogatásával kapcsolatos részleteit, melyre 2015. szeptember 27-én került sor, annál is inkább, mert szemmel látható, hogy az igazságot a mai napig nem akarja feltárni senki sem. A szóban forgó napon, a Belgrád óvárosi rendőrőrs járőrei 12.25 körül hivatalos beszélgetést folytattak le a Demokrata Párt képviselőivel mint annak a megmozdulásnak a bejelentőivel, amelyet az adott napra terveztek. A beszélgetést azzal a személlyel folytatták le, aki kézjegyével ellátta a tüntetést bejelentő értesítést. A beszélgetés célja az volt, hogy a rendőrség megtudja, a polgárok a Demokrata Párt székháza előtt is gyülekezni fognak-e, ahonnan esetleg egy másik helyszínre sétálnának tovább, valamint szükségük volt arra az információra is, hogy kell-e szavatolni a gyülekezés biztonságát, igény van-e a közlekedésrendészet bevetésére is. Efféle beszélgetést minden alkalommal folytat a rendőrség azokkal, akik nyilvános megmozdulást jelentenek be, s ez nem számít semmilyen újdonságnak, évtizedes gyakorlatról van szó. Nem történt semmilyen motozás, nem vettek el a rendőrök a párttól semmilyen dokumentumot sem" – áll a szakszervezet által kiadott közleményben.
Veljko Mijailović, a rendőrszakszervezet vezetője arra szólította fel a politikusokat, hogy ne keverjék bele a rendőrséget a politikába, ne kövessenek el efféle visszaéléseket.
– Arra kérném a hatalomnak és az ellenzéknek a politikusait is, hogy a rendőrség politikamentességéről szóló ígéretek ismételgetése helyett tényleg kövessenek is el valamit ennek a célnak az elérése érdekében. Kezdetnek jó lenne, ha felhagynának azoknak a történeteknek a közlésével, amelyeknek nincs más céljuk, mint növelni a politikusok népszerűségét a rendőrség hitelességének kárára – szögezte le a szakszervezeti vezető.