A 2015-ös év több ok miatt is emlékezetes marad. A legnagyobb vajdasági magyar párt életében sem szokványosan telt. Ide kívánkozna a felsorolás, hogy mi mindennel foglalkozott a VMSZ az elmúlt esztendőben, de számomra két meghatározó esemény miatt mindenképpen rendhagyó esztendőt tudhat maga mögött: életre kelt a gazdasági és térségfejlesztési stratégia, ennek és a párt korábbi években végzett munkájának köszönhetően a Magyar Kormánytól 50 milliárd forint támogatást kapott a VMSZ. Eddig soha egyetlen határon túli közösségnek sem utalt ekkora összeget az anyaország, és sehol sem készült még gazdasági és térségfejlesztési stratégia. Ez a sikertörténet, a Kárpát-medencében is úttörő munkának számító vállalás, mindenképpen kiemelt figyelmet és elismerést érdemel. A mögöttünk lévő esztendő azonban arról is emlékezetes marad, hogy a párt történetében eddig még soha sem volt akkora feszültség szervezeten belül, mint most, soha ekkora támadás nem érte, és még soha sem zártak ki szinte egyszerre 10 tagot soraikból. Erről a két kérdésről beszélgettünk Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével.
Egyetért Ön ezzel az értékeléssel, hogy a fent említett két kiemelt fontosságú történés határozza meg az elmúlt évet?
– Leegyszerűsítve valóban így sommázható, habár azt gondolom, hogy az elmúlt év a VMSZ szempontjából sokkal összetettebb, árnyaltabb volt. Megkerültük a migránskérdést, az MNT-vel kapcsolatos történéseket és még sok minden mást. De leegyszerűsítve, valóban ez a két pólusa a történetnek. Az egyik pólus a lehetőség és a sikertörténet. Mi most olyan lehetőség birtokába kerültünk, amelyről régóta beszéltünk, amely régóta elvárás, és folyamatosan megfogalmazott igény. Az előző évek teljesítménye alapján abba a helyzetbe kerültünk, hogy valaki nekünk egy újabb esélyt előlegezett meg. Egy akkora esélyt, amekkorát eddig még soha. Én ezt elismerésként élem meg, kötelezettségként a magunk vonatkozásában, de ugyanakkor, mivel ez egy politikai paradigmaváltásként élhető meg, a felelősség annál nagyobb, mert sikeresen kell a történetet teljesíteni. Úgy érzem, ehhez megvan a kellő tudásunk, felkészültségünk és szakértelmünk. Ha ez nem lett volna meg, akkor idáig nem jutottunk volna el. Van ennek a vállalásnak egy nemzetpolitikai vonatkozása is...
S ilyen értelemben ez úttörő vállalkozás...
Hatalmas munkát, felelősséget és lehetőséget jelent a gazdasági- és térségfejlesztési stratégia valóra váltása (Fotó: Diósi Árpád)
– Igen, nemzetpolitikai szempontból úttörő vállalkozás, de van egy belpolitikai vetülete is. Éppen ezért a működtetés szempontjából a feladat nem egyszerűbb, hanem összetettebb. Úgy kell az egész rendszert felépíteni és működtetni, hogy az teljes mértékben megfeleljen a szerb jogrendnek. Ez a lehetőség itt fog egzisztenciát teremteni, kapaszkodót jelenteni, itt fognak munkahelyek teremtődni, adófizetésre sor kerülni. Ilyen tekintetben ez valóban sikertörténet, rengeteg feladattal meg irgalmatlan felelősséggel. A napokban volt alkalmam erről részletekbe menően tárgyalni Vučić miniszterelnökkel. Teljes mértékben egyetértettünk abban, hogy minden politikusnak az a dolga, hogy lehetőséget teremtsen az ország, a város, a legkisebb közösség lakóinak is. A maga lehetőségei között teremtse meg a fejlődés kereteit. Ez a politikus legfőbb vállalása kell hogy legyen. Abban is egyetértettünk – ami talán abból is következik, hogy az Európai Néppárt családjába tartozunk –, hogy nemzetünk boldogulása kiemelt politikai feladat. Ám a politikai pártnak csak annyi lehet a szerepe, hogy a rendszert felállítja, és azután ki kell lépnie belőle. Fel kell építeni azt a rendszert, amely a nyilvánosságon alapul, az átláthatóságon. Ez nem egy pártpénzosztó mechanizmus kell hogy legyen, hanem egy megkapaszkodást jelentő lehetőség, amely a jogszabályoknak megfelelően működik. Ezen belül az én szerepem, hogy ezeket a játékszabályokat felügyeljem, a szó pozitív értelmében. Nincsen ugyanis hibázási lehetőség. Ha hibázunk, akkor csalódást okozunk az embereknek. Ez érvényes nemzetpolitikai és itteni, belpolitikai vonatkozásban is. Mi a korrekt partner szerepét építjük. Azt pedig nem úgy lehet építeni, hogy folyamatosan arról beszélünk, hogy korrekt partnerek vagyunk, hanem a mindennapokban, a feladatok teljesítésében, a felelősség vállalásában is. Ebben a tekintetben van egyfajta szót értés, kölcsönös elfogadás, kölcsönös tisztelet, ami az én számomra azért fontos, mert enélkül egy ekkora volumenű ügybe nem lehetne belefogni. Én a magam részéről éveken keresztül dolgoztam azért, hogy az általam vezetett párt megbízható, szavahihető, a vállalásait teljesítő partner legyen úgy a nemzeti ügyekben, mint a hazai politikai színtéren. Úgy érzem, ez a gazdasági támogatás Magyarország kormánya részéről ennek elismerése, Vučić miniszterelnök úr nyitottsága pedig szintén annak a bizonyítéka, hogy sosem szolgáltattunk alapot arra, hogy ne legyen a VMSZ irányába teljes a bizalom.
A sikertörténet mellett a párton belül feszültség volt tapasztalható, platformosodás, a VMSZ vezetőségének nyilvános bírálata, kizárások a pártból...
– Ez egy olyan jelenség, amelyet azok az emberek robbantottak be a közéletbe, akik az elmúlt 10-15-20 évben velem együtt építkeztek közösségileg is, és egyénileg is. Valami oknál fogva pálfordulás következett be. Kiderült, hogy mindaz, amit eddig képviseltek, tovább nem vállalható. Olyan erőszakossággal és durvasággal hozták ezt nyilvánosságra, amilyet az itteni közélet eddig nem tapasztalt. A VMSZ egy politikai párt, és minden szervezetben, így a politikai szervezetben is megvannak a játékszabályok. Ezeket a játékszabályokat nem valaki gondolta ki és erőszakolta ránk, hanem mi magunk fogadtuk el. Akik nem tartják be a közösen elfogadott játékszabályokat, azok irányába az ember azt tudja csinálni, ami én csináltam, hogy 10-20-30 órán át megpróbáltam velük átbeszélni a dolgokat, és ha ez nem elég, akkor nincs más lehetőség, mint eljárásokat indítani az elfogadott szabályok alapján. A VMSZ soraiból ebben az évben 10 embert zártunk ki. De akkor, amikor legutóbb egyszerre 9 embert zártunk ki, azon a héten 240 olyan ember fordult felvételi kérelemmel a szervezethez, aki elfogadja a VMSZ-t, mert önmagához közelinek tartja, elfogadja a párt programját, viselkedését, politizálási stílusát, célkitűzéseit. Csak erről a 240 emberről nem beszél senki. A 9 emberről beszél. Az én számomra, mint pártelnök számára, az elsődleges az kell hogy legyen, amit közösségi érdekként közösen fogalmazunk meg. Ezen belül, ha valaki nem találja meg a saját helyét és szerepét, hanem azt gondolja, hogy belülről kell bomlasztani, mert a saját érdeke fontosabb, mint mindannyiunk közös érdeke, én ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem lehet kívülről támadni, de bent lenni, nem lehet egyszerre kint is lenni, meg bent is lenni. Azt gondolom, hogy ez nem a pártnál, hanem sehol nem működik. Még a horgászegyesületnél sem. Vannak szabályok. A szabályokat közösen fogadtuk el, azokat tiszteletben kell tartani.
A pártból eltávolított emberek fontos tisztségeket töltöttek be. Az utóbbi hónapok vádaskodása megtépázta a VMSZ tekintélyét?
Pásztor István: Az emberek kapaszkodót keresnek és a mi dolgunk ebben segíteni (Fotó: Ótos András)
– Így próbálják beállítani, meg valószínű, hogy meg is tépázta, ezenfelül pedig problémás helyzeteket teremtett. Kezelendő helyzeteket. Mégis honnan veszi magának bárki is a bátorságot, hogy azt mondja, attól, hogy ő ezt vagy azt az iskolát fejezte be, és ilyen vagy olyan pozícióban volt az elmúlt 5 vagy 10 évben, akkor neki több megengedett, mint másoknak? Mióta ezek a szakértők nem erősítik a sorainkat, ami több hónap, lassan egy év, azóta mi minden feladatot elvégeztünk. Engedjen meg egy példát: abban a több mint egyéves időszakban, amikor a kizárt parlamenti képviselő része volt a VMSZ-nek, öt törvényre nyújtottunk be módosító indítványt. Folyamatosan hivatkozik a saját szakértelmére, mégis, mióta nem tagja a pártnak, azóta 12 törvényre nyújtottunk be módosító indítványokat. Ha valakik azt gondolják, hogy rajtuk kívül nem maradt szakértő, hogy csak ők a szakértők, és senki más, akkor azt gondolom, hogy önmagukat minősítik. Mi elkészítettük a kisebbségi akciótervet. Úgy, hogy a nagy szakértők nem voltak benne elejétől a végéig. Meghívtuk őket, eljöttek, elmondták, mit gondolnak, de alapjaiban csak hozzájárultak. Ha valaki azt gondolja, hogy a 256 ezres vajdasági magyar közösségben és a 12 ezres VMSZ-ben rajtuk kívül nincsen szakértői gárda, amely megfelel a feladatnak, az téved.
A Magyar Mozgalom felajánlotta a segítségét a gazdasági és térségfejlesztési stratégia megvalósításához. Ez békülékeny lépés? Hogyan magyarázza Ön ezt a gesztust?
– Sehogyan sem. Gusztustalan. Addig diktátor vagyok, addig nincsen szakértelem, amíg egy Atlasz hegységnyi lehetőséget nem teremtünk meg, s amikor megteremtődik a lehetőség, onnantól kezdve szívesen segítenének. Az lenne a minimum, ha kitartanának az álláspontjuk mellett. Nincsen itt semmi újság. Láttunk mi már karón varjút. Ugyanazt a történetet már megéltük, amikor a választások előtt valaki úgy gondolta, hogy a VMSZ nyakára kell hozni egy másik listát. Mi a különbség? Az, hogy 2015-öt írunk. Nem volt még választás, hogy ne hoztak volna ránk más listát. Az, hogy most ezek az emberek a hordozói? Hát azok.
Nagy ára lehet a széthúzásnak éppen Szabadka vonatkozásában, úgy tekintünk ugyanis erre a városra, mint a magyarság politikai, gazdasági, szellemi és kulturális központjára. Nagyon fontos, hogy itt magyar többségű önkormányzat legyen.
– A demográfiai változások oda vezettek, hogy két évvel ezelőtt politikai megállapodásnak köszönhetően lehetett magyar polgármester. Ezt Önnek is tudnia kell.
A politikai megállapodásnak már a lehetősége is politikai erőt jelent.
– Valóban, s éppen ezért, ha valaki azt gondolja, hogy ezt az erőt át lehet húzni, ha azt gondolja, hogy amiatt van ott, mert ő olyan jó képességű, hogy enélkül a politikai erő nélkül is ott lehet, rosszul teszi. A VMSZ tagságának egyötöde szabadkai. Nehogy valaki azt próbálja velem elhitetni, hogy mi nem tudunk egy jó 67-es listát kiállítani? Nehogy valaki azt merje mondani, hogy nincsenek meg azok a felkészült fiatal emberek, akik nem várják, hogy az ember megszólítsa őket, és teljesíteni fognak. Ne gondolja senki, hogy csak neki van neve. Én azt gondolom, hogy a vajdasági magyar emberek tudják, ki kicsoda, és ki mit csinált. És azt is tudják, mivel milyen kockázat jár. El lehet játszani a lehetőséget, soha nem fog többet visszatérni. Ugyanakkor, ha az ember megnézi, hogy a másik oldalon, enyhén szólva a bírálaton és a lenézésen kívül milyen alternatíva jelenik meg gondolatban, ötletben, megoldáskeresésben és megoldások felmutatásában, akkor világos a kép. Odáig jutottunk, hogy a másik oldalon a saroglyára való felugrás a stratégia. Nem lehet a kocsit is, meg az előtte lévő traktort is folyamatosan becsmérelni, utána meg felugrani a saroglyára. Ez a két dolog nem megy együtt. És nem amiatt nem megy, mert azt így nem szokás, hanem az a 12 000 vajdasági magyar miatt, akik ennek a szervezetnek a tagjai. Azt mondta az egyik nyugat-bácskai fiatalember a minap, hogy ez politikai párt és nem a doroszlói búcsú. A doroszlói búcsúba lehet mászkálni erre is, meg arra is, de itt nem. Aki ezt el tudja fogadni, rendben van, aki nem, az meg menjen. De nem ez volt a cél. Ha ez lett volna a cél, akkor így tettek volna.
Ön szerint milyen kondícióban van a vajdasági magyarság?
– Olyan kondícióban vagyunk, mint amilyenben az ország, vagy még rosszabban. Rengeteg fiatal ment el külföldre. Nem most, az utóbbi 1-2 évben, hanem az utóbbi 25 évben. Ettől függetlenül, amikor a lehetőségről kezd el az ember beszélni, akkor találkozunk olyan emberekkel, akik kapaszkodókat keresnek. Itt van az utóbbi évtizedek legnagyobb története, az Európa Kollégium. Nap nap után jelentkeznek a gyerekek, ez bizony fontos. A kondíciónkról árulkodik az is, hogy három nap egymás után Szabadkán, Óbecsén meg Magyarcsernyén nyilvános felhívás alapján eljön ezer ember a lehetőségekről tájékozódni. Milyen kondícióban vagyunk? Rosszban. De mégis megvan az emberekben a megkapaszkodás ösztöne, az erő, az eltökéltség. Az emberek nem szeretik, ha hazudnak nekik, nem szeretik, ha leírják őket, nem szeretik, ha elsiratják őket. Elvárják a politikától, hogy valamilyen lehetőséget mutasson fel nekik, a reményt. A gazdasági és térségfejlesztési stratégia éppen erről szól, hogy csinálunk-e a reményből lehetőséget, ami megerősíti a közösséget, vagy megengedjük, hogy valakik úri passzióból támadjanak, hogy szétverjenek bennünket. Az én dolgom, hogy az esélyből realitást csináljak.
Mindez emberileg megviselte?
Igen. Nincs ember, akit ne viselt volna meg. Igazságtalan, méltatlan, az ütések 99 százaléka övön aluli, hogyne viselné meg az embert. De kibírom.
