Már nem könnyű visszaemlékezni a bő egy évvel ezelőtti választási kampány során elhangzott ígéretekre, azok között azonban egészen biztosan voltak a gazdaság válságból való kilábalásról, a gazdasági helyzet fellendítéséről szólók is. A jelenlegi hatalmi koalícióban is részt vevő szocialisták körében népszerűnek számított az az elképzelés, mely teljes mértékben visszautasította a takarékosságról szóló javaslatokat, s a válság áthidalását – némileg leegyszerűsítve – inkább további költekezéssel, magyarán beruházásokkal, szubvenciókkal kívánta megvalósítani. Más politikai pártok is meglehetősen óvatosnak bizonyultak akkor, amikor a takarékoskodás témája került szóba, és a kampány voltaképpen úgy zajlott, mintha egy anyagi problémák nélküli, véletlenül éppen fejletlennek számító állam lennénk, mely éppen csak a megfelelő intézkedésekre vár.
A kampány óta már több mint egy év is eltelt, most pedig ott tartunk, hogy a kormány a takarékosság megfelelő mozzanatainak kidolgozásával van elfoglalva. A tegnapra beharangozott ezzel kapcsolatos kormányülést elhalasztották, így továbbra sem lehet tudni, hogy pontosan milyen intézkedésekkel lehet számolni, és hogy ki jár végül a legrosszabbul: a közszféra dolgozói, a nyugdíjasok, mindenki vagy csupán a legmagasabb bérekkel rendelkező állami funkciók betöltői – röviden ezek az eddig hallott ötletek. A Milan Ćulibrk gazdasági újságíróval folytatott beszélgetésünk elején arra kérdeztünk rá, miért éppen most vált halaszthatatlanná a mentőöv keresése.
– Már az év elején világossá vált, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok, vagyis, hogy nem lesz annyi pénz az államkasszában, amennyit a költségvetésről szóló törvény előirányzott. Egyes elemzések kimutatták, hogy akár másfél milliárd euró is hiányozhat a büdzsé bevételi oldalán. A legújabb kimutatások, melyek az év első négy hónapjára alapoznak, bebizonyították, hogy legalább 200 milliárd dinár hiányzik majd a bevételből – erre a bevételre a kormány számított, és rendeltetését is kijelölte a költségvetés tervezésekor. Ennek már a fele sem tréfa. Most nem maradt más hátra, mint megkísérelni a minimálisra csökkenteni a költségvetési hiányt, vagyis: takarékoskodni kell.
Még nem tudni, hogy a takarékosság melyik modelljét alkalmazzák majd Szerbiában, de máris felvetődik a kérdés: bármelyiket is alkalmazzák, megoldást jelent-e majd az az ország jelenlegi pénzügyi bajaira?
– Ha a takarékosság mellett is dönt a kormány, annyi már bizonyos, hogy a tervezettnél, vagyis 122 milliárd dinárnál jóval magasabb lesz az idei költségvetési hiány. Nincs az a takarékossági intézkedés, amelyiknek köszönhetően az év felénél vissza lehetne téríteni a dolgokat a rendes kerékvágásba. Ezt még a bérek és nyugdíjak befagyasztása vagy csökkentése sem tenné lehetővé. Voltaképpen egyedül a bérek és a nyugdíjak követték az előirányzott tempót az év első harmadában. Sokkal magasabb lenne a deficit, ha az állam annyit költött volna el nagyberuházásokra, mint amennyit tervezett. Az ötvenmilliárd dináros összeg tíz százalékát használta fel csupán a kormány. Ha annyit költ, mint amennyit szeretett volna, április végén biztosan magasabb lett volna a deficit 76 milliárd dinárnál.
Mi jelenti a legnagyobb problémát, mi akadályozza a gazdaság felépülését?
– A költségvetési hiányok, melyek mindennapjaink részévé váltak az elmúlt hét-nyolc évben, folyamatosan növelik az állam közadósságát. A deficitet újabb és újabb eladósodással próbálják évről évre elsimítani, ez már gyakorlattá vált. A válság elején, 2008-ban az államadósság 8–8,5 milliárd eurót tett ki, mára meghaladta a 19 milliárd eurót is. A gond az, hogy a nyolcmilliárdot meg a 19 milliárdot is már régen felfaltuk, s eközben semmi arra érdemes projektumba sem fektettünk be: nincsenek jobb utaink, nincs jobb vasutunk, nincs jobb távközlési infrastruktúránk, semmi sem javult. Minden pénzt az aktuális kiadások fedezésébe ölt az állam. Ez a legnagyobb baj. Ha ez a pénz, vagy annak bár bizonyos része valamilyen befektetésekre ment volna el, akkor legalább arra lehetne számítani, hogy a felvett hitelekre fordított kiadás egy időn belül megtérül. Így azonban egyre nagyobb lesz a gond, a jövő évtől kezdve például évente több mint egymilliárd eurót kell majd fizetnünk a külső adósság fedezésére. Ez hatalmas teher, a bruttó hazai termék három százalékáról beszélünk.
Ismét hallani lehet a Telekom eladásának lehetőségéről – most jól jönne a hirtelen szerzett bevétel. Mennyire nevezhetők komolynak az efféle feltevések?
– A kérdés az, mire költenék el a Telekom révén bebiztosított pénzt. Nem az eladással van gond, hanem a hogyan tovább kérdés megválaszolásával. Szerbia szinte befejezte a magánosítás folyamatát. Vállalatok százait adta el az állam, több milliárd euróra tett szert, mindet elköltötte, semmi haszna sem lett az egészből. Ugyanezt meg lehet csinálni még egyszer: eladni a Telekomot, fedezni az idei hiányt, és akkor azonnal meg is kérdezhetjük: mit adunk el 2014-ben? Könnyű továbbadni valamin, nem lenne azonban szabad az így megszerzett összeget a költségvetési hiány egyszeri fedezésére elkölteni. Fejlesztésekre, jobb gazdasági légkör megteremtésére lenne szükség, hogy külföldi és hazai befektetők segítsék ki az országot a bajból. Ellenkező esetben, attól tartok, Szerbia még sokáig válságban marad.
