2024. október 6., vasárnap

Vučić: Az átfogó Szerbia–Egyesült Arab Emírségek megállapodás hatalmas siker és nagy felelősség

A világ egyik legbefolyásosabb embere, Mohamed bin Zájed al-Nahján, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnöke a múlt heti amerikai és egyiptomi útja után, Szerbiába látogatott. Aleksandar Vučić és az EAE elnöke együtt vett részt a két ország közötti átfogó gazdasági partnerségi megállapodás aláírásán.

Vučić az Instagram-oldalán azt írta, hogy ez a megállapodás hatalmas siker Szerbia számára, de egyben nagy felelősség is.

– Ez a megállapodás egyben jelképe a Szerbia és az EAE közötti kiváló kapcsolatoknak, amelyek az évek során és nehéz időkben is megalapozott bizalmon nyugszanak, és amelyeket a jövőben még tovább fogunk erősíteni – mondta.

Vučić hangsúlyozta, hogy minden találkozója bin Zájed sejkkel új fejezetet nyit a két ország kapcsolataiban, és jótékony projekteket és terveket hoz Szerbia számára, kölcsönös tisztelet és mély megértés jegyében.

– Mint mindig, most is minden témáról beszélgettünk – a kétoldalú kapcsolatokról, a régió helyzetéről, a katonai ipar, a mezőgazdaság, az energetika és a mesterséges intelligencia területén folytatott együttműködésről, valamint a tudományos és innovációs csere, az orvostudomány és a jövő technológiai fejlesztéseinek erősítéséről – tette hozzá Vučić.

Vučić büszkén említette, hogy Szerbia legújabb sikere, az ország befektetési minősítése, hangos üzenet a befektetők számára, hogy fókuszoljanak Szerbiára, egy olyan országra, amelyben bin Zájed sejk bízik.

A találkozó után Vučić a Mir villában fogadta vendégét, majd a Vadász Házban ebédelt vele, és reményét fejezte ki, hogy a Szerbia és az EAE közötti együttműködés számos területen növekedni fog, és a társadalom különböző szféráiban is előrelépést érnek el.

Vučić köszönetet mondott bin Zájed sejknek mindenért, amit az elmúlt időszakban tett az országért és a népért.

Nyitókép: Tanjug