A Vatikánban folytatott megbeszélések után 2018. július 1-jei hatállyal dr. Német László SVD nagybecskereki megyés püspök a 232/2018-as, f. é. június 25-én kelt leirattal Csiszár Klárát nevezte ki „a nagybecskereki megyés püspök személyes teológiai tanácsadójának”. A kinevezés hátteréről és konkrét feladatairól Csiszár Klárát kérdeztük.
– Hogyan került sor erre a kinevezésre?
– Természetesen nem volt számomra meglepetés ez a kinevezés, inkább igazi megtiszteltetésként, a nagyfokú bizalom jeleként éltem és élem meg, ugyanakkor az ezzel járó nagy felelősség tudatában fogadtam. Előzetesen sokat beszélgettünk erről a püspök úrral. Próbálom röviden összefoglalni eme beszélgetések lényegét; talán segíthet megérteni azt, hogy miben is áll ez a megtisztelő feladat.
– Mit jelent a kinevezés? Nemigen ismerünk hasonlót manapság, ez a világegyházban élő gyakorlat?
– Az Egyházi Törvényköny és az egyházi tanítás értelmében a megyés püspök lelkipásztori feladatát nagyon körültekintően, nagy érzékenységgel kell gyakorolnia, és gondoskodnia kell arról, hogy az egyházmegyéjében mind a megszentelt életet élők számára, mind a világi Krisztus-hívők számára lehető leginkább biztosítva legyen a hivatásuk örömtelibb megéléséhez szükséges körülmény, és így az egyházmegyében egyre többen megerősödhessenek hitükben, küldetésükben, amelyre a keresztségben meghívást kaptak. A püspök hármas feladatkörének (tanítói, megszentelő és kormányzói) lényege is annak szolgálatában áll, hogy a helyi egyház, bekapcsolódva a világegyház szimfóniájába, egyre inkább – a II. vatikáni zsinat szavaival élve – „jele és eszköze” (LG 1) legyen Isten szeretetének, amely érezhetően akkor lesz az egyházi gyakorlat révén megtapasztalható a világban, ha „az öröm és remény, a gyász és szorongás, mely a mai emberekben, főként a szegényekben és a szorongást szenvedőkben él, Krisztus tanítványainak is öröme és reménye, gyásza és szorongása, és nincs igazán olyan emberi dolog, mely visszhangra ne találna szívükben” (GS 1). Ennek megyés püspökként szolgálatában állni, úgy írni, szólni, bátorítani és cselekedni, hogy ez egyre inkább megvalósulhasson, különösen a mai, összetett és hihetetlenül gyorsan robogó világban, nem egyszerű feladat. Ahogyan a püspök úr is gyakran fogalmazott beszélgetéseinkben, egyre több kérdés merül fel, egyre több lehetőség adódik, egyre több mindenről kellene főpásztorként tudnia ahhoz, hogy célszerűen és időszerűen vezesse a rábízottakat úgy, hogy megérezzék, az egyház nem egy párhuzamos, a világ dolgaitól távoli intézmény, hanem elsősorban élő, aktuális, mindenkit a maga helyzetében szívhez szólóan megszólítani tudó közösség. Fontos tehát a nagybecskereki főpásztor meglátása szerint informálódni, beszélgetni a világegyház és a misszió aktuális témáiról, az aktuális pasztorálteológiai diskurzusokról, főként ami a gyakorlati teológia fejlődését illeti a pszichológia, a szervezetfejlesztés, a globális világjelenségek vagy a digitális kommunikáció kontextusában.
A katolikus egyházban évszázados hagyományuk van a személyes tanácsadóknak, akik pontosan ilyen megfontolásból a püspökök mellett álltak. Már az egyházatyák idejéből tudjuk, hogy éppen képzett laikusok (Tertullianusz) segítették tevékenyen az akkori apostolutódok munkásságát. Ez a gyakorlat különösen is fontossá és szembetűnővé vált a II. vatikáni zsinat idején. Ismeretes, hogy olyan teológusok voltak püspökök, bíborosok személyes tanácsadói, mint Henri de Lubac SJ, Yves Congar OP, Joseph Ratzinger, Karl Rahner SJ, Edward Schillebeecks OP. A zsinat utáni püspöki szinódusok szerves része a teológiai tanácsadók (immár gyakran világi teológusok) jelenléte és munkája. Ez olyan feladat vagy megbízás, amely szerte a világon ismert és bevett gyakorlat, és amelyet, látván feladatainak sokaságát (egyházmegye-vezetés, CIM-elnökség, egyházmegyei zsinat, püspöki konferencia elnöksége, számos külföldi meghívás, szereplés), most a nagybecskereki püspök is alkalmaz. Fontosnak tartotta – ismét őt idézem –, hogy maga mellett tudjon egy teológiában jártas, fiatal, nyelveket ismerő teológust. Hogy miért pont rám esett a választása, azt ő biztosan jobban el tudná mondani. Amikor megkérdeztem, azt válaszolta, hogy már nyolc éve dolgozunk együtt, végigkísérte szakmai fejlődésem azon szakaszát, amely feljogosít arra, hogy egyetemi keretek között a pasztorális teológiát tanítsam, évek óta nagyra értékeli, hogy fiatalon ennyire átfogó jártasságra tettem szert, és ilyen érdeklődést mutatok egyházpolitikai, teológiai, pszichológiai, technikai és szervezetfejlesztési kérdésekkel kapcsolatosan. A püspök úr ismeri teológiai gondolkodásomat, amelynek kutatási súlypontjai a világegyház és misszió, valamint a posztkommunista országok egyházi fejlődése. Verbita missziósként neki is szívügye a misszió, a helyi egyház és a világegyház élő kapcsolata. Fontos volt számára az is, hogy én egy személyben hozom biográfiailag és munkatapasztalatban azt, hogy mit jelent egyházként kétszeres kisebbségben élni és dolgozni, ugyanakkor ismerem, értékelem és – ha úgy van, ennek fényében – kritizálom is a nyugat-európai teológiai diskurzusokat; affinitásom és tapasztalatom van a világegyház kontextuális sajátosságait illetően, hiszen megfordultam különféle kontinenseken, és így egy átfogóbb egyházképet képviselek. Nem mellékes szempont számára az sem, hogy a nagybecskereki egyházmegye zsinatának teológiai tanácsadójaként már lehetőségem adódott arra, hogy megismerjem és megszeressem a nagybecskereki egyházmegyét. Nagyra becsülöm az egyházmegye papjait, hogy bár nincsenek egyszerű helyzetben, mégis annyira szépen és nagy odaadással, őszintén, szívből élik szolgálatukat. Nagyon értékelem és csodálom a hívek nyitottságát és óriási bizalmát, amelyet az egyház és a papok iránt tanúsítanak. Természetesen ez is fontos szempont volt a püspök úr számára, amikor rám esett a választása. Mindennek fényében és ezeket a pontokat többször átbeszélve gondoltuk úgy a püspök úrral, hogy munkájában segítségére lehetek.
– Hogyan esett a választás rád, egy szatmári, laikus nőre?
– Nem szokványos a tény, hogy laikus nőként vagyok pasztorálteológus, egyetemi oktató és immár önkéntes munkában egy püspök személyes teológiai tanácsadója. A püspök atya szavai szerint számára fontos az is, nőként gondolkodom, így alkotok véleményt a dolgokról, így végzem a tudományos munkát. Ferenc pápával egyezik abban, hogy a nők sok esetben másként látják és értelmezik a világot, és ez fontos komponense a teológiai gondolkodásnak, amely nagyon értékes, mondhatni, nélkülözhetetlen rálátással gazdagítja és tökéletesíti az egyházi gyakorlat finomhangolását.
– Milyen témákban számít a tanácsodra Német László püspök? Hogyan zajlik majd ez az együttműködés?
– Kinevezésemben konkrét feladatok szerepelnek, ezeket idézem: „teológiai kérdésekben történő tanácsadás; teológiai tartalmú püspöki beszédek, írások és egyéb megnyilatkozások véleményezése és adott esetben az ezekhez írt vázlatok kidolgozása; a püspök rendszeres tájékoztatása a világegyház aktuális teológiai diskurzusairól; pasztorális tervek, döntések és az egyházi gyakorlat megvalósulásában követése és ezek szakszerű véleményezése a püspök személyes felkérésére; felkérés esetén a püspök elkísérése fontosabb teológiai-pasztorális jellegű találkozókra, gyűlésekre, értekezletekre és más feladatok elvégzése, amelyekkel a püspök megbízza”. A püspök urat sikerült meggyőznöm arról, hogy ezt a feladatot megtiszteltetésnek veszem és önkéntes alapon végzem, ugyanakkor olyan felelősséggel, mintha honorálnák munkámat. Úgy érzem, ez olyan feladat, amelyet vállalhatok egyházamért anélkül, hogy fizetséget várnék érte. Ezért továbbra is a jezsuiták frankfurti főiskoláján, Sankt Georgenben vagyok tanszékvezető professzorhelyettes, valamint a Világegyház- és Misszióintézet munkatársa, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának tituláris tanára, ősztől kezdve a linzi Katolikus Magánegyetem megbízott oktatója és a bochumi Ruhr Egyetemen működő Alkalmazott Pasztorálteológia Központ munkatársa. (Romkat.ro)
