Magyarország fehér rózsája

A XXI. századi Albániáról keveset tudunk, az információk mintegy fél évtizede kezdtek szállingózni az odalátogatóktól. Mára az ország meglepi az utazót gyors fejlődésével, vendégszeretetével. Az első összeállítás javarészt albániai magyar vonatkozásokra helyezi a hangsúlyt.

Albániával az első közvetlen találkozásom egy galamb képében történt. No, ne gondoljunk pünkösdi misztikumra, a balkáni gerle – az autóbusz ablakával egy szintben – az útlevélkezelő kabin felett rakott fészket. Amikor lefényképeztem, kicsit indignálódva nézett rám.
A fogadtatást tehát szimbolikusnak tartottam, régóta terveztem az ország meglátogatását, talán gyermekkori élményeim miatt.

Nagyapámtól, Lehóczky Lajostól sokat hallottam Albániáról, a nagy háborúban ott szolgált postatisztként, s szívesen mesélt a korról és a vidékről. Nagyszülém az antik kultúra szerelmese volt, s amikor a Balkánra kérte magát szolgálatra, egy görögországi látogatás lebegett szemei előtt. Erre nem került sor, viszont albániai ottlétéről órákig tudott beszélni. Különösen Durazzo került sokszor szóba, a tengerparti város Durrës, ahol most e sorokat írom.

Nagyapám egyik kedvenc hőse Szkander bég, Hunyadi János hű szövetségese volt, így a hadvezérről szóló történeteket is többször mesélt. A kiváló katona évtizedeken át dacolt a török túlerővel, s szinte segítség nélkül vívta meg harcát. Hunyadi és Szkander bég fegyverbarátsága ugyan végig töretlen maradt, de nem kísérte szerencse: az albán szövetséges se a várnai csatába (1444), sem pedig rá négy évre, a második rigómezei ütközetbe sem ért oda idejében, s mindkettő a „törökverő" Hunyadi súlyos vereségével végződött. Ebben természetesen árulás és ármány is közrejátszott, amiben a negatív hőst a rác despota, Brankovics György játszotta. Ellentmondásos figuráját és tragédiáját Erkel Ferenc az 1874-ben bemutatott operájában dolgozta fel. Szkander bég a nyugati hatalmaktól sem kapott sok segítséget, a Pápai Állam és a Velencei Köztársaság is csak szóban támogatta, a tettek mezején rendre cserbenhagyta.

Albánia büszke nagy fiára. A fővárosban és a nagyobb településeken szobrot állított a nemzeti hősnek, Krujában múzeumot rendeztek be tiszteletére. A Tiranától nem messze fekvő történelmi városban született 1405-ben Gjergj néven, s csak később – túszként – a szultán udvarában kapta a Szkander bég nevet. Hunyadi János 1443-as nisszai (Nis) győzelme számára is reményt adott országának felszabadítására, s ebben az évben vette be szülővárosának fellegvárát.

A citadella híven őrzi emlékét, még a diktátor Enver Hoxha is fontosnak tartotta a történelmi hely jelentőségét, így saját lánya, Pranvera Hoxha tervei alapján építtette fel. A Nemzeti és Etnográfiai Múzeum 1982-ben nyitotta meg kapuit, a kiállítás impozáns, de kicsit eklektikus. Nekünk, magyaroknak is tartogat a tárlat meglepetéseket, az egyik díszteremben Hunyadi János portréja emlékeztet Szkander bég egyetlen szövetségesére és harcostársára, Buda várának egykori ábrázolása Magyarország akkori szerepére utal. Egy különleges irat az albán–magyar barátságot szimbolizálja: a magyar nyelvű adományozólevél a Hadtörténeti Intézet és Múzeum ajándékának, egy XV. századi lovagkard másolatának a kísérő dokumentuma.

Nagyanyám főleg Apponyi Geraldine királyi frigyével kapcsolatban beszélt az albánokról, e házasságkötés az akkori, háborúra készülő Magyarországot alaposan felrázta, minden részlete érdekelte az úri és a polgári társadalmat.

Igen, Apponyi Geraldine esküvője hazánkban a balkáni országra irányította a figyelmet. Albánia felemelkedésével a bájos hölgy, ahogy akkoriban emlegették, Magyarország fehér rózsája, napjainkban ismét fókuszba került. 2012-ben az Európa könyvkiadó gondozásában életrajza jelent meg Josephine Dedet: Géraldine, az albánok királynéja címmel, továbbá a Geraldine életét archív fényképeken bemutató időszaki kiállítás 2017 októberében nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A francia írónő írása egy tündérmesének induló, de számos tragédiába torkolló élet lenyomata. Egy igazi szerelmi házasság krónikája, de a valóság talán árnyaltabb lehetett. A nagy múltú történelmi család sarjának – az anyagi nehézségeik miatt – minden bizonnyal felemelkedést jelentett a királyi trón, Zogu király pedig egy, az emigrációba is vele tartó hű társsal lett gazdagabb.

Geraldine nem egyedüli jelölt volt, a „királynécsinálók" először az erdélyi Mikes Hanna grófnőt szemelték ki. Korábban Széchenyi Kingával, a történelmi család leszármazottjával készítettem interjút, aki jól ismerte Bethlen István unokahúgát, Mikes Hannát. A hölgyet az említett életrajzi kötet nehéz természetűnek jellemzi, és erdélyi származása predesztinálta románellenességét, s ez kellemetlen lett volna Zogu királynak. Széchenyi Kinga elmondása szerint a valóság pont az ellenkezője volt, a kiválasztottnak nem tetszett a sokat megélt középkorú király, ágyasaival, ellenségeivel, az ellene elkövetett merényletekkel, s az akkori albán viszonyoktól is ugyancsak idegenkedett. Így került a képbe Geraldine, akinek frigyére egész Európa felfigyelt, s megcsonkított hazánkban is szenzációs eseménynek számított. Az „ifjú" pár egy évig uralkodott, ezt követő életük merő vándorlás volt a háború poklában és a kommunizmus éveiben.

Az írónő hosszas levelezésére és személyes találkozására alapozta az életrajzot. Olvasmányos stílusa kiváló szerzőre vall, de történelemszemlélete sokszor hiányos és egyoldalú, egy idős hölgy szemüvegén keresztül szemléli a világot. Számos alkalommal felületes, az Albániában mára szabadsághőssé avanzsált Tepeleni Ali pasa jellemzésére a Monte Cristo grófja regényt hozza fel, valamint Talleyrandot idézi. Jókai Mórt pedig, aki egy egész regényt, A janicsárok végnapjait szenteli „Janina oroszlánjának", egyszerűen nem is említi. A kapcsolattartás során nem valószínű, hogy a királyné megfeledkezett volna a nagy Mesemondóról.

Zogu király jellemzésében is idealizál. Az uralkodó valójában ellentmondásos személyiség volt. Földbirtokosi családban született, szisztematikusan építette karrierjét, s hogy ne legyenek kétségek hatalmi kontinuitása felől, Szkander béghez kötődő rokoni szálait is fennen hangoztatta. 1922-ben már miniszterelnök, de két évre rá ellenfelei forradalmat robbantottak ki ellene. A revolúciót „dologtalan" fehérorosz katonákkal törte le, s utána jöhetett a megtorlás. A kegyetlen bosszú a katolikus klérust is sújtotta, itt kell megemlíteni a vértanú Dom Jon Gazulli nevét. A pap kitűnt szervezőkészségével, iskolákat alapított, ahol keresztények, muszlimok, fiúk és lányok együtt tanulhattak. Fellépett az akkori miniszterelnök keresztényeket sújtó intézkedései ellen, 1926-ban ezért letartóztatták, s a következő évben nyilvánosan fölakasztották.

Zogu megosztó figurája mellett beszélni kell erényeiről is. Mindent elkövetett, hogy a feudális Albániát modernizálja, s egy darabig ügyesen politizált, az olasz befolyást semlegesítve. A háború alatt és után szélmalomharcot vívott országáért, a segítség ekkor is csak szavak formájában érkezett. Viszonylag fiatalon halt meg, hamvait hazaszállították hazájába.

Az egykori albán királyi család trónörököse, II. Leka Zogu herceg aktív ápolója az egykori királyi család emlékezetének, különös tekintettel nagyanyjára, Apponyi Géraldine-ra. Kezdeményezésére 2015 augusztusában – Géraldine királyné születésének 100. évfordulóján – a királyi család kriptájánál emlékeztek meg a király hű társáról, majd ugyanaznap este szentmisét mutattak be a tiranai katolikus székesegyházban Géraldine királyné lelki üdvéért. Leka herceg külföldön is aktív kapcsolatokat épít Géraldine királyné emlékének megőrzéséért, ennek során nagyanyja születésének évfordulójára nemcsak Tiranában emlékeztek, de ünnepségeket tartottak az Apponyi család egykori kastélyánál, a ma Szlovákiához tartozó Apponyban is (Alsóbodok). Emellett ugyanebben az évben szeptember 8-án Budapesten mutatták be a már említett életrajzi könyvet.

„A tiranai magyar nagykövetség jó kapcsolatokat ápol Leka herceg személyében az egykori albán királyi családdal – tájékoztat az aktualitásokról Kasnyi Martina, a tiranai Magyar Nagykövetség attaséja. – Időről időre megemlékezést tartunk Géraldine sírjánál, illetve nagykövetünk rendszeresen részt vesz Leka herceg és menyasszonya karitatív akcióiban. E kezdeményezésben számos, ajándékozással egybekötött iskolalátogatás szerepel, javarészt az észak-albániai hegyvidék falvaiban, Zogu király családjának származási helyén."