A divat fejlődése vonzotta sajátos kifejezések kialakulását. Egyes ruhadarabok híres emberek nevét őrzik, míg mások területi hovatartozást jelentenek.
A szoknya hossza sokszor került viták kereszttüzébe. Érdekes divattörténeti adalék, hogy egyik spanyol királyné rendeletben tiltotta meg az udvarában a rövid szoknya viseletét. E tettéért a pápától egy gyémánttal díszített rózsafa jelvényt kapott. De az idők elsodorták a korlátokat.
Az egyszerű nép körében a hétköznapok praktikus, olcsó öltözéket kívántak meg: gatya, ing, szoknya, kendő, és tájegységenként kialakultak a jellemző népviseletek. A 20. századra már minden egyszerűsödik más társadalmi rétegeknél is. A nőknél a kosztüm, a férfiaknál az öltöny a meghatározó. A ruhaipar fejlődésével mindenki számára elérhetővé váltak az áhított darabok. Bekúszik az unisex fogalma, a mini, a szűk nadrágok, majd a lobogó szárúak, és ismét a szűkek. A szocialista időszak hiánygazdálkodási időszakában sajátos jelenség volt a „divat-csempészet”. Egy-egy jobb darabhoz csak nem hivatalos úton lehetett hozzájutni. Emlékszem, egyetemista koromban az Ecseri úti piacon így lettem szívdobogva boldog tulajdonosa egy pavilon mögött egy fecskefarkú farmernek, s izgalmamat elsősorban nem az öröm okozta. A világ „elfarmeresedett”. Egyetlen ruhadarab sem futott be akkora karriert, mint az amerikai marhahajcsárok nadrágja. Mindenütt a világban jelen van, az elmaradhatatlan trikók társaságában.
Egyes ruhadarabok elnevezése híres emberekhez kapcsolódott. Így például a magas nyakú pulóver, a garbó, Greta Garbo filmszínésznő nevét őrzi. Ugyanígy egyes öltözetek nemzetekhez, földrészekhez köthetők. Ha például a kimonóról hallunk, egész biztosan Japán jut eszünkbe. A poncsóról Dél-Amerika, a galabijáról arab országok, a szarongról Ázsia egyes területei…
A mai öltözködés magával hozta sajnos a nemtörődömséget is. Nagyon sokan behódoltak a szabadidőruhák uralmának, s nem csak otthon vagy sportoláshoz viselik. Eléggé kiábrándító látvány a jogging állandó, minden élethelyzetben való viselete.
Nem esett szó egy olyan ruhadarabról, ami napjaink ruhatárának fontos része: a fürdőruháról. Külön sokáig nem is létezett, aztán a teljes testet takarta. Folyamatos rövidülése sokáig tartott, évtizedekig, míg eljutott a pánt méretekig. A leleplező tekintetek előli rejtőzködés oly méreteket öltött, hogy például két bejáratú fürdőkabinokat építettek a víz fölé. Az egyiken a felöltözött ruhás hölgyek bementek, a másikon közvetlenül a vízbe ereszkedtek, hogy kevés leplezetlen bájukkal nehogy elcsavarják a fürdőző férfitársadalom tagjainak a fejét. Az ausztrál úszónőt, Anette Kellermant – aki modell és filmsztár is volt – a bostoni strandon 1907-ben letartóztatták, mert olyan úszódresszt viselt, ami egyrészes, testhezálló volt, és a karokat szabadon hagyta.
Az interneten olvastam a „divatcsalamádé” fogalmát, ami lényegre törően fejezi ki a mai nap is élő divategyveleget. Van, aki követi a divatot, van, aki elutasítja, s olyan is akad, aki közömbösen megy el mellette. Napjainkban feloldódtak a nemi, korbeli, társadalmi, nemzeti és némileg – mivel az egyes divatmárkák utánzatához olcsón hozzá lehet férni – a pénzügyi korlátok, határok. De szép lenne, ha ez azt is jelentené, hogy emberi értékei alapján ítélünk meg valakit!
Az európai ruhadivatban nemcsak a formák, de a színek is sokszor eltértek területenként. Míg a könnyed, olasz nép egy része az „édes semmittevés” szemléletében élénk színekben pompázott, Németalföld puritánsága a fekete ruha, fehér fodros gallér viseletét fogadta el. Napjainkban a rózsaszín üli világméretű diadalát. Sosem felejtem el azt a megdöbbentő egyiptomi élményemet, amikor a melegtől szikrázó levegőben, a piramisok mögül előbukkant egy tevekaraván. A tevék hátán amerikai nők ringatóztak a rózsaszín különböző árnyalataiba burkoltan. Kinek a nadrágja, kinek a blúza vagy éppen a kalapja pompázott az akkor nálunk még nem dívó divatszínben.
A nők számára az öltözködés a kapcsolatteremtés, a férjfogás eszköze is lehet. Életkorunk változásával a ruhatárunk is átalakulhat. Ez talán sokunk számára természetes, de vannak, akik egy életen át ragaszkodnak egy stílushoz. Ez nem mindig szerencsés dolog.
(Folytatjuk)
