Erzsébet királynét 1867-ben koronázták meg a budai vár Mátyás-templomában. Neve szorosan összefonódott a gödöllői Grassalkovich-kastéllyal, Ferenc József felesége szívesen időzött ott.
A Gödöllői Királyi Kastély adott otthont az „Erzsébet királynő újraálmodott ruhái” című kiállításnak. Czédly Mónika ruhatervező 2006-ban készítette el az első öltözéket, s tizennégy korhű ruhával kápráztatta el a látogatókat, közöttük a koronázáskor viselt csodálatos darab újraalkotásával is. Pálinkás Patricia kutatásai, korabeli fotók – amelyek akkor még fekete-fehérben készültek – és leírások alapján lehetett a ruhát rekonstruálni. A magyaros felsőrészt hosszú uszályos szoknya egészítette ki, fehér, hímzett köténnyel, s csodálatos hosszú, fehér fátyol omlott le a királynő fejéről. A korabeli Pesti Hölgy Divatlap szerint a királyné: „Nehéz fehér selyembe volt öltözve dús és művészi ezüst kivarrásokkal… s hosszú gyémántokkal tündöklő uszály követé a fejedelmi karcsú alakot.” A kutatások alapján tudni lehet, hogy a ruha alkotóit takarékossági szempontok is vezérelték, mivel a díszítő ékköveket már meglévő ékszerekből használták fel.
A világot járva, számos múzeumot látogatva, mindig kiemelten figyeltem, milyen öltözéket hordanak az emberek, mit mutatnak be múltjukból, jelenükből. Ezekből az élményekből – bár korántsem teljes – kis csokrot mutatok be.
A toszkánai Olajfák hegye kolostor kerengőjét Signorelli és Sodoma freskói díszítik, amelyeken a mesterek kifejezően mutatják be a korabeli öltözködés jellemzőit. Férfiakat, gyermekeket, nőket láthatunk különböző élethelyzetekben. Különösen az utóbbiak ábrázolása volt számomra megkapó a 15–16. század fordulóján alkotott, a kecsességet sugárzó műveken. Itáliában több textilmúzeumot is meglátogattam. Toszkánában Prato városa – amely valaha textilközpont volt – külön kiállítóhelyet szentel az öltözékeknek, anyagok bemutatásának. A hölgyek mindig érdeklődtek a divat iránt, érdekes volt látni, hogy a divatlapok annak idején ténylegesen különálló lapokként jelentek meg.
Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában persze az indián kultúra megjelenítése is helyet kap. Az ember csak csodálkozik a régi közösségek díszítő ügyességén, fantáziáján, s bizony sokszor elanyátlanodva nézi a számára érthetetlen motívumokat a ruhákon. New Yorkban az őslakosoknak külön múzeumot szenteltek. Jimmy Hendrix rockgitáros, énekes, zeneszerző az 1960–70-es évek nagy amerikai sztárja volt, ereiben indián vér is csörgedezett, az ő egyik feltűnést keltő ruhája is megjelenik ott. Washington egyik múzeuma az elnöknék ruháiból is ízelítőt ad. A Bostonhoz közeli Salemet Arthur Miller 1953-ban írt Salemi boszorkányok című drámája tette híressé. Az 1600-as évek végi, sok emberáldozatot követelő boszorkányüldözés feldolgozása kultuszt teremtett a városban. Az egykori tragédia boszorkányruhák, jelmezek, kellékek tömegévé szelídült. Boston belvárosában – mely a látott amerikai városok közül legjobban emlékeztetett egy európai városra – kedves látvány volt a turisták csoportjait kalauzoló idegenvezetők ruházata. Korabeli viseletbe öltözve ecsetelték városuk nevezetességeit.
A muszlim világ asszonyainak, lányainak egy része őrzi a fej elfedésének szokását. Tunéziában éppúgy, mint ahogy Indonézia hithű területein, modern ruhákba öltözött kendős hölgyek élik mindennapjaikat. A fiatal lányok elmaradhatatlan öltözéke ott is a farmer, amelyet egyszerű, színes kendőkkel egészítenek ki. Malajziában szembesültem először azzal, hogy milyen komplett szetteket állít elő az ázsiai ruhaipar.
A márkajelzések korát éljük. De nemcsak az egyes ruhagyárak szignóival ellátott öltözékek jönnek velünk szembe, rengeteg a feliratos is. Büszkén feszítenek idegen szavakkal nők, férfiak, ifjak és vének, sokszor azt sem tudván, mit jelent, amivel díszelegnek. Egy édesapám mesélte történet jutott eszembe. Egyetemi társa szerény bevételeit általa kötött pulóverek eladásából pótolta. Olyanokat alkotott, amelyekbe kínai írásjeleket mintázott. Az állítólag szalonképesnek nem mondható felirattal díszített művei igen kapósak voltak.
A gyermekek öltözködéséről eddig nem esett szó. Korabeli festmények tanúsítják, általában minden korban jellemző volt, hogy a felnőttekéhez hasonló ruhába öltöztették őket. Szabó Magda a Régimódi történet című könyvében így fogalmaz: „Az az őrült anyád maga varrta a ruháidat és ugyanolyan fazonra, mint a sajátját. Olyan voltál, mint egy négyesztendős kokott, szalagos topánod volt, a fenekeden zsemlényi turnűr.”
Nálunk nem igazán divat a gyermekeknél az egyenruha. Pedig összetartozást erősítő példáját láttam például Jáván, Balin. Kenyában azt csodálhattam meg, hogy a kis kerek kunyhókból előbújva patyolatfehér blúzba-ingbe öltöztetett gyerekek indultak iskolába.
Ezer színű a világ, s a ruhák kínálata határt nem ismerő. Nehéz eligazodni az egyes trendekben, stíluskavalkádban. A lényeg azonban, hogy megtaláljuk az egyéniségünkhöz illő darabokat, amelyekben jól érezzük magunkat.
(Folytatjuk)
