Az itteni emberek szívesen járnak külföldre vásárolni – shoppingolni. Nincs ebben semmi furcsa, hisz így volt ez az egykori Jugoszláviában is is, amikor még volt pénzünk, jól ismert piros útlevelünk, amely előtt nyitott volt minden országhatár. A körülmények persze megváltoztak, életszínvonalunk jócskán esett, de még ha alacsonyabbak is bevételeink, az átlagpolgár vásárlási szokása maradt a a régi. Élelmiszert, ruházati cikkeket, háztartási berendezéseket, sőt újabban még üzemanyagot is külföldre járunk vásárolni, leginkább a határhoz közeli településeken. Miért van ez így? Az utca embere úgy tudja, hogy a multik csak a hulladékot hozzák ide, bezzeg az osztrákoknál, németeknél szebbek, egészségesebbek, ízletesebbek ugyanazok a termékek, mint minálunk. De talán még közelebb áll az igazsághoz az az állítás, hogy nálunk szinte minden jóval drágább, mint külföldön, függetlenül attól, hogy az átlagkeresetek nálunk többszörösen alacsonyabbak, mint künn. És végül, hogyan számolnak a mi kereskedőink, vajon megéri-e nekik annyira felsrófolni az árakat, ki vásárol tőlük, kinek van többletpénze?
A személyes tapasztalat azt sugallja, egyáltalán nem kell azon csodálkoznunk, hogy még mindig dívik a bevásárlóturizmus. Az újvidéki újságírók egy csoportja ugyanis már évek óta ellátogat Szlovéniába, a hagyományosan augusztus végén megrendezett Gornja Radgona-i (régi magyar neve Regede) nemzetközi mezőgazdasági kiállításra. Persze jut idő arra is, hogy az ember átruccanjon Ausztriába, Bad Radkersburg osztrák városkába, amely közvetlenül Gornja Radgona mellett van, a határ másik, osztrák oldalán. Az újságírók, különösképpen pedig a hölgyek tényfeltáró hajlama ezúttal is kifejezésre jutott: az elmúlt évek során „kinyomozták”, hogy Ausztriába érdemes „átkukkantani”, ha másért nem is – ruhaneműért biztosan. Merthogy az ottani leleményes kereskedők megtesznek mindent, csakhogy odacsalogassák a vevőt. Különböző vásárlási „trükköt” eszelnek ki, például olyat, hogy minden harmadik cikket ingyen kapja a vevő! Van ilyen is.
Az idén én is velük tartottam. Az első néhány üzlet után, enyhe csalódás ért – kimustrált volt az áru, először azt gondoltam, hogy üres kézzel térek vissza.
A márkás boltokban azonban már megkezdődtek az idényjellegű árleszállítások, a választék pedig ennek ellenére bőséges volt. A lányomnak vásároltam, úgy gondolom szerint, merthogy nem próbálhatta fel a neki szánt darabokat. Nos, téli kabátot 13–17 euróért lehetett venni, melegítőruhát (alsó-felső rész) 6,5, öt pár zoknit 4 euróért. A téli cipő számomra 25 euróba került.
Persze a fizetőeszköz mindenütt euró, de néhány üzletben az árak minden ruházati cikken szerb dinárban, horvát kunában, magyar forintban, svájci frankban és orosz rubelben is fel voltak tüntetve. Persze szimbolikus jellege van az egésznek, de a vevőnek nem kell számolgatnia, ha össze akarja hasonlítani az árakat a hazaiakkal, ha tudni akarja, hogy megéri-e shoppingolni.
