A törökdúlást túlélő, sokasodásnak indult szegediek a 18. és a 19. század folyamán az akkori Csanád, Csongrád, Temes, Torontál, Békés és Arad megyékbe települtek. Ezt a történetírás csak szögedi kirajzásként tarja számon, s az utóbbi időben a történészek, a néprajzkutatók, a publicisták egyre többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Bálint Sándor, az 1980-ban elhunyt neves néprajztudós, akit a legtöbben csak a „legszögedibb szögedi” néven emlegetnek, műveiben többször ír erről a kirajzásról. Meg arról, hogy az egykori Tisza-parti lakosok leszármazottai az elvándorlást követően is szoros kapcsolatot tartottak Szegeddel, különösen a trianoni békediktátum meghozataláig.
Milyen irányban halad a Kárpát-medence médiatere? A tanácskozás résztvevői (balról): Léphaft Pál, dr. Horváth István Károlyné, Farkas-Ráduly Melánia, Nagy Magdolna, Neszméri Tünde, Tóth Lívia, Kisimre Ferenc, Nagy Abonyi Attila, Kőszeghy Elemér és Zunkó B
– Évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennünk, hogy olyan találkozót szervezünk, amelyen összehozzuk a „szögedi nemzet”-et – mondta dr. Horváth István Károlyné, a szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnöke múlt hétvégi találkozásunkkor, amikor szívélyesen meginvitált valamennyiünket a VI. Szögedi Nemzet elnevezésű találkozóra. A rendezvény október 15-én, szombaton lesz az 500 éves szegedi Alsóvárosi Ferences Kolostor és Látogatóközpontban (Mátyás-tér). Feltehetőleg ezúttal is nagy lesz a zsongás, akárcsak a korábbi találkozókon, hiszen ismereteink szerint több mint száz magyarországi és határon túli település érintett a szögediek kirajzásában. A műsor misével kezdődik 9 órakor, majd a ferences rend képviselője mint házigazda köszönti a megjelenteket, ezt követően dr. Horváth István Károlyné, az Ötágú Síp kulturális Egyesület vezetője röviden ismerteti az elmúlt évek történéseit, majd dr. Miklós Péter történész-muzeológus, főiskolai tanár és Nagy István tanár, közéleti személyiség értekezik, Dinnyés József „daltulajdonos”, Szeged szülötte pedig „mögénekli” Juhász Gyula Szegedről szóló verseit.
Az Ötágú Síp Kulturális Egyesületnek nem ez az első olyan vállalkozása, amely a határon túli magyarság összefogását, az anyaországbeliekkel való kapcsolatrendszer kiépítését szorgalmazza. Az elmúlt hét végén, október 8-án szervezésükben Szegeden találkozott a határon túli magyar nyelvű média. Hitelesebb azt mondani, hogy Kárpát-medencei médiatalálkozóra hívta az egyesület a határon túli sajtó néhány képviselőjét. Bárhogy fogalmazunk is, megtisztelő volt ott lenni. Kisimre Ferenc, az egyesület vajdasági származású alelnöke moderálta az értekezletet, melyen Kárpátaljáról Kőszeghy Elemér főszerkesztő és Zunkó Barnabás fotóriporter (Ungvár) vettek részt, Pozsonyból Neszméri Tünde újságíró, Temesvárról Farkas-Ráduly Melánia újságíró, Vajdaságból pedig Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztő-helyettese és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, napilapunk részéről pedig Léphaft Pál karikaturista, a VMÚE alelnöke és Nagy Magdolna újságíró, szerkesztő.
Léphaft Pál előadást tart
– Bár Magyarországot Trianonban ötfelé szabdalták, a magyar kultúra egy és oszthatatlan – emlékeztetett dr. Horváth István Károlyné egyesületi elnök üdvözlőszavaiban. Az ezt követő beszámolókból viszont az derült ki, hogy igencsak különböző a helyzetünk, és hogy a legáldatlanabb állapotok továbbra is Kárpátalján uralkodnak, ahol nemcsak a sajtót, hanem a nemzeti kisebbségek intézményeit sem támogatja az ukrán állam. A sajtó helyzete országonként különbözik, de abban minden régió hasonlatos, hogy az újságíró reggel, délben és este is újságíró. Abban is egyetértettek az újságírók, hogy állami támogatás nélkül nincs lapkiadás a határon túli területeken, Kárpátalján is csak az anyaországi támogatásnak köszönhető, hogy továbbra is megjelenik a Kárpáti Igaz Szó. Az 1920-as alapítású napilap hetente három alkalommal jelenik meg. A példányszámcsökkenés minden régióra jellemző, lehetetlennek tűnik a megállítása, egyrészt azért, mert nagyarányú az elvándorlás, másrészt az informálódás más lehetőségei háttérbe szorítják a nyomtatott sajtót. A medence minden régióját érinti a szerkesztőségek zsugorodása, Kárpátalján elsősorban az elvándorlás miatt, Vajdaságban viszont a létszámstop miatt.
Az anyanyelvű tájékoztatás fontosságát ugyanakkor nem lehet elvitatni – állapították meg a résztvevők. Közelebb kell kerülni az olvasóhoz, akár mellékletekkel, külön kiadványokkal – mint azt teszi lapunk is –, de a korszerű technikai vívmányok adta lehetőségekkel is maximálisan élni kell.
A külhoni területek közül csupán Szlovákiában nem működik újságíró-egyesület. Alapítottak ugyan egyesületet, de a rendszerváltás óta gyakorlatilag nem töltötte be a szerepét, holott lenne létjogosultsága, hiszen a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete is tudja képezni a saját újságíróit, s erre a Felvidéken is nagy szükség lenne.
