A horgosi Szabó családot szinte mindenki ismeri a faluban. Vasárnaponként templomba járnak, tagjai, sőt az édesapa alapítója a nagycsaládosok egyesületének, gyermekeik szorgalma és kiemelkedő tanulmányi eredménye pedig ismert a diákok és a tanárok körében. Az idill megteremtése mögött azonban kemény munka áll.
Hétköznap ötkor kelnek – hétfőnként fél ötkor, mert a legidősebb leányt, a középiskolás Margitot az apa, Gyula viszi vissza Zentára –, az édesanya, Gabriella ébreszti a családot, és indul a nap. Délelőtt a nagyobb gyerekek, Imi és Franciska iskolában vannak, a negyedikes Kinga és az elsős Ilona pedig a házi feladatukat írják az ebédlőasztalnál, a négyéves Julika – vagyis Júlia Karolina, az egyetlen, akinek két neve van a családban – pedig a szobában rajzfilmet néz. Az édesanya sütés-főzés közben figyeli, hogy a tanulás haladjon és Julika is felöltözzön. Ilonának az Ákombákomot kell lerajzolni, lenyűgözve figyelem a munkáját, de tehetsége kicsit sem lep meg, hiszen volt kitől örökölni. Gabriella ugyanis az újvidéki középiskolában tervezőgrafikusnak tanult, majd Budapesten járt egyetemre, festő-restaurátor szakra. Most a hat gyermek mellett otthonról dolgozik olykor alkalmi megrendelésre.
– Ajánlottak munkát Budapesten és Debrecenben is, de akkor a férjemnek, Gyulának itthon volt biztos munkahelye, így maradtunk. Először Szabadkára költöztünk, végül mégis Horgoson telepedtünk le, a vidék nyugalma közelebb áll hozzánk. Gyulával mindig is nagycsaládot akartunk. Amikor összeházasodtunk, egymást kérdezgettük, hogy te hány gyereket szeretnél, végül abban állapodtunk meg, hogy öt, és majd meglátjuk. Hát, Julika lett a „majd meglátjuk” – meséli Gabriella mosolyogva. – Úgy terveztem, hogy a család mellett tudok dolgozni, de végül nem így alakult. Ha például egy templomot kellene restaurálnom valahol, akkor egész héten ott lennék valószínűleg, és csak hétvégén látnám a családomat, ez számomra elképzelhetetlen. Nincs az a munka, amiért feláldoznám a családom.
Gyula, az édesapa gépészmérnök, az adai Műszaki Iskolában tanult, majd a szabadkai főiskolán folytatta tanulmányait, és a Sever villanymotorgyárban dolgozott 2002-ig, amikor a létszámleépítések miatt elbocsátották. Jelenleg a magyarkanizsai Beszédes József műszaki középiskolában tanítja a nebulókat, valamint diplomás hitoktató is. Gyulának nem volt testvére, pedig nagyon szeretett volna, de az ő édesanyja és Gabriella szülei is annak idején sokat dolgoztak, olykor arra kényszerülve, hogy a gyermekeiket egyedül hagyják, ebből az élményből táplálkozva is fontos számukra a családcentrikusság.
– Nem hibáztatom édesanyámat, anyósomat, más idők voltak, és tudom, hogy nekik sem volt egyszerű, erre kényszerültek. Csak úgy lenne kivitelezhető, hogy dolgozzam, ha felvennénk valakit a gyerekeink mellé, de ki vállalná el, hogy hat gyerekre felügyel, mellette főz, és megteszi mindazt, amit én. Az édesanyám gyakran besegít, amikor tud, ezért hálás vagyok neki. Néha rám tör, hogy milyen jó lenne nagy vászonra vastag ecsettel mázolni. Fent már évek óta készül a műhelyem, ahol dolgozhatnék, és biztonságban lennének a festmények és a festékek.
Történt ugyanis, hogy amikor Ilona még kisebb volt, úgy döntött, hogy édesanyja Jézus utolsó vacsoráját ábrázoló festményének vázlatába belejavít, és az egész képet hígított sötét festékkel vonta be.
A képzőművészeti hajlam pedig egyik gyermekből sem hiányzik. Margit a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti szakának tanulója, a két idősebb gyermek, Imre és Franciska rendszeresen készítenek az iskola számára plakátokat, legutóbb a hatodikos lány rajzolta meg a Bontakozás nyári tábor reklámpannóját, Imi a nyáron egy nyolc méter hosszú családfát készített, Kinga pedig idén megnyerte a Vöröskereszt országos rajzpályázatát. A gyerekek kiválóan teljesítenek az iskolában és azon felül is. Imi idén annyi versenyen vett részt (hat-hét tantárgyból, több helyezést elérve), amelyet összeszámolni is nehéz, többek között első helyezett lett az általános műveltségi vetélkedőn, körzeti versenyeken földrajzból első hely, kémiából és történelemből második, fizikából negyedik.
– Főleg elsőben és másodikban fontos a gyerekek mellett ott lenni, figyelni, hogy ne hanyagolja el a házit. Ha nincs kedve, hanem azt mondja, hogy előbb megnézi ezt vagy azt a televízióban, csak játszik egy kicsit számítógépen, akkor kell rászólni, hogy a munka az első. A kisebbekkel meg könnyebb, ha látja az idősebb testvérei példáját, Julika például négyéves létére már ismer néhány betűt, hiszen Ilona most tanul írni-olvasni, s így őt is érdekli a dolog, próbálja utánozni.
Amikor a nehézségekről kérdezem, a számlák kifizetését válaszolja nevetve Gabriella, majd elkomolyodva folytatja, hogy az időhiány a legrosszabb, hogy folyton úgy érzi, késésben van. Napközben nagy a rohanás, de este általában együtt vacsoráznak, és a vasárnapi ebéd is csak a családé.
