Dunaszerdahelyi utcarészlet (Fotó: Kocsi Zoltán)
Április havának végén a Magyar Szó szerkesztőségének négy tagja egyhetes szakmai továbbképzésen Pozsonyban, a szlovákiai Új Szó magyar nyelvű napilap újságíróival és a lapkészítés folyamatával ismerkedhetett meg. Vendéglátóink szívélyes fogadtatása révén nem csupán a munkafolyamatba szerezhettünk betekintést, hanem a szlovák főváros és környéke nevezetességeivel is megismerkedhettünk. A Pozsonytól mintegy 50 kilométerre levő Dunaszerdahelyen Lőrincz Adrián, az Új Szó vidéki tudósítója kalauzolt bennünket.
Pozsonyból a Magyar Szó szerkesztőségének gépkocsijával indultunk a Csallóközi síkság és egyben a szlovákiai magyarság központjába. A fővárost elhagyva más világ tárult elénk. A helységnévtáblákon már kétnyelvű felirattal jelölik, hogy Somorja, Bacsfa településeken haladunk át. A települések sokkalta más képet festenek, mint a vajdasági falvak, de nem csupán az építészeti stílusban térnek el, hanem gondozott utcáikon és takaros házaikról tükröződik, hogy módosabb polgárok lakják. A falusi hétköznapok délelőttjének csendjét a hangosrádió zavarja meg. A gyermekkorom magyarországi termálfürdőinek hangulatát idéző utcai hangosbemondókon a helyi közérdekű információkat olvassák be monoton, de a gépkocsiból is tisztán hallható hangon.
Az utazó akarva, nem akarva részese a közeledő szlovákiai parlamenti választásoknak. Az út mentén a nagy napot plakátok hirdetik, amelyeken a jelöltek mosolyognak, a lakosság voksaiért könyörögve, a pártok hangzatos ígéretei olvashatók a hatalmas táblákon. Ám a magyar előjelű pártok képviselői Pozsony határán túl, Csallóköz központjában a kötelező szlovák felirat mellett immár magyar szlogenekkel is szeretnék meggyőzni választóikat, és igyekeznek megszerezni a szavazataikat.
EGY KIS VISSZAPILLANTÁS
Dunaszerdahelyen szlovák szót már alig lehet hallani, a mezőváros és környéke lakosságának 92 százaléka magyar anyanyelvű. Akárcsak másutt, délelőtt az utcákon nénikék tárgyalják hétköznapjaikat, és veteményeskertjeik gondozásában tüsténkedő nyugdíjas bácsik elemzik a nagypolitikát és tárgyalják a múltat. Mert múltja mindennek, így Dunaszerdahelynek is van. A várost bemutató kiadványban olvasható, hogy a település első írásos említése 1162-ből származik. III. Béla király alapított itt vásárvárost és a vásár napjaként szerdát jelölte meg. Ebből származtatható a város neve is. A 13. század derekától a települést Zerda néven említik, más dokumentumokban Svirdahel, Zerdahel elnevezéssel szerepel. 1874-ben Szerdahelyhez három település, Újfalu, Nemesszeg és Előtejed csatlakozott, és ezzel megalakult Dunaszerdahely mezőváros elnevezéssel Csallóköz kereskedelmi központja. A 19. század második felében művelődési szempontból is kiemelkedő szerepe volt a városnak. Első kulturális intézménye a Járási Kaszinó volt, mely feladatául a népnevelést tűzte ki. Könyvtára mintegy 1500 kötettel rendelkezett, ám 1919-ben feloszlatták, a gazdag állomány tönkrement, a könyvek elvesztek. Dunaszerdahely szülöttei is beírták magukat a történelem könyvébe. Közéjük tartozik Vámbéry Ármin, a nagy utazó és keletkutató, Csaplár Benedek pap és professzor, a Magyar Királyi Akadémia tagja, továbbá Kondé Miklós nagyváradi püspök, aki egyben a város egyik legérdekesebb épületének, a barokk stílusjegyeket viselő Sárga kastélynak az építtetője.
A Szent György-templom a panelrengetegben
Az elmúlt generációk számos kulturális emléket hagytak maguk mögött. Elsőként említhető a Nagyboldogasszony római katolikus templom, továbbá a 14. században gótikus stílusban épült, Szent Györgynek szentelt templom. A város egyik legrégibb épülete a fentebb említett Sárga kastély, amely jelenleg a Csallóközi Múzeumnak ad helyet. A látogató megtekintheti az elmúlt években létesített és felújított épületeket is: a Fő utcán a városházát a hozzáépített toronnyal, a városházával szembeni utcasort, a Vámbéry téren levő épületeket, és a városközpontban a Bartók Béla nevét viselő korzót, amelyet Makovecz Imre építész tervei alapján újítottak fel. A szocialista korszak építészeti stílusa is szemmel követhető. A város szívében a több évszázados templom tövében panelépületek tengere zavarja a rendet, a régi városok látképét és hangulatát.
Városháza a hozzáépített toronnyal
A DZSIPEK VÁROSA
– Annyi luxusdzsip, mint Dunaszerdahelyen, sehol sincs az országban – mondja Lőrincz Adrián, útvezetőnk. Pozsony után ez az ország leggazdagabb városa. A dunaszerdahelyi térség a legnagyobb talajvíztartalékokkal rendelkezik Szlovákiában, termőföldje kiváló minőségű, de mégsem ez jelenti gazdaságának húzóerejét, hanem a gépkocsiipar és a kereskedelem. Szinte valamennyien ebben a két ágazatban tevékenykednek. Pénz van bőven, és azt gépkocsik vásárlására fordítják. Évekkel ezelőtt a helybéli parasztságnak a legjövedelmezőbb növénykultúrája a cukorrépa volt, legtöbbjük megélhetése ebből származott, de a tranzíció idején a többi vállalattal egyetemben a cukorgyárat is magánosították. Az új tulajdonost nem az a cél vezérelte, hogy felfejlessze a termelést. Az egykori gyár dolgozóit elbocsátották, a feldolgozóipart felszámolták, a gyár felszereléseit elhordták, az épületeket pedig a föld felszínével tették egyenlővé. Azóta a csallóközi lakosok a Franciaországból exportált cukrot veszik.
A dunaszerdahelyi DAC futballcsapat stadionja
A vidék az ország éléskamrája volt, de a mostoha állami agrárpolitika miatt a mezőgazdaság koldusbotra jutott, a termeléssel már nem is érdemes bajlódni. A statisztikai kimutatások szerint európai viszonylatban itt a legnagyobb a mezőgazdaság vesztesége, hektáronként 205 euró. Úgy tűnik, az állam nem csupán az aranykoronás termőföldet, hanem a felszín alatti ivóvízkészletet sem becsüli meg. A legújabb szándék, hogy Európa nyugatibb részeiről leszerelt szélerőműveket Szlovákiának ezen a térségén állítsák fel. A környezetvédők és a községi szervek is a szélturbinák felszerelése miatt tiltakoznak, mert az általuk termelt elektromos energia tárolására föld alatti akkumulátorházak kiépítésére is szükség van. Attól tartanak, hogy meghibásodások esetén az akkumulátorházakból kiszivárgott anyagok megfertőzik az ország legnagyobb ivóvízkészletét.
Valentin-napi leszámolás szlovák módra
Még egy történet a város újabb kori históriájából, mellyel a látogató helybeliekkel társalogva mindenképpen megismerkedik, ez a Fontana bárban történt maffiagyilkosság. A rendszerváltást követő években Dunaszerdahely az alvilág egyik központja volt. A helybéli maffia tagjai teljhatalmat élveztek, megfélemlítésben tartották szinte az egész környéket. A helybeliek elbeszélése alapján hatalom feletti uraknak képzelték magukat. Megtörtént, hogy erejük fitogtatása céljából a körforgalom közepén adtak egymásnak találkát. A két vagy több vezér kilépett gépkocsijából beszélgetni, cigarettázni az úttest közepén. Amíg dolguk volt egymással, a forgalom csendben állt mögöttük. Arra is volt példa, hogy a dugóba rendőrautó keveredett, de annak utasai is behúzták a nyakukat. A helyi klán a város lakosságát rettegésben tartotta, pályafutásuk vége felé már világos nappal is képesek voltak embereket rabolni.
A Fontana bár – itt mészárolták le 1999-ben a helyi alvilág tíz tagját
Tevékenységüket megelégelve 1999 márciusában az ukrán maffia lépett közbe, és egy este a helyi Fortana bárban 10 dunaszerdahelyi magyar maffiózót gyilkoltak meg. Ez az eset a szlovák és a cseh kriminalisztika történetében példátlannak számít. A gyilkosság éjszakáján – mesélik a helybeliek – Dunaszerdahely lakossága a városban mulatott, valamennyi vendéglőben ingyen mérték a pezsgőt. Az országra szóló tragédia után csend ült a tájra, és a lelki megkönnyebbülést követően beindulhatott a fejlődés, és mint annak szemtanúi lehettünk, még a mai napig is tart.
