Három rendezvény, egy ember: Lobenwein Norbert a Zamárdiban megrendezett Balaton Sound, valamint a budapesti Stargarden és a soproni VOLT Fesztivál főszervezője. A sopronpusztai Páneurópai piknik, a magyarországi rendszerváltás egyik jelképesnek indult, mégis markánsan meghatározó eseményének huszadik évfordulójára ő szerkesztett édesapja, az ismert fotóriporter, Lobenwein Tamás (1943–2005) akkor készült felvételeiből egy reprezentatív fotóalbumot, amelyik tavaly jelent meg a VOLT Produkció gondozásában. Lobenwein Norbert ebben a kötetben mesélte el, hogy 1981-ben családjával hosszabb időt töltöttek el Hollandiában egy, a magyar kivándorlók számára kialakított menekülttáborban, mert szülei disszidálni szerettek volna az akkori, kádári rendszerből. Később mégis visszatértek Magyarországra…
– Belegondolt valaha is abba, hogy mi történhetett volna, ha 1981-ben kint maradnak Hollandiában, Nyugat-Európában? Mivé válhatott volna, létrejön egyáltalán VOLT Fesztivál?
– Igen, néha el szoktam játszadozni ezzel a történelmietlen kérdéssel. Sokszor gondolkodom azon, hogy ha nem Magyarországra születek, hanem például Londonba, akkor vajon elképzelhető lenne-e, hogy én ott kint egy olyan ügynökség képviselője legyek ma, amelyekkel most mi innen tárgyalunk a koncertszervezésről, együttesek és zenészek felléptetéséről. Vagy az ottani közegben, ahol nyilvánvalóan más volt a történelmi helyzet, tehát érvényesülni is egészen másképp kellett és lehetett, elképzelhető, hogy csak egy McDonald’s-ban lennék kiszolgáló? Nehéz ezt megmondani. Úgy gondolom, annak köszönhetem, hogy egy ilyen kis országban ilyen sikeres ügyeket végigvihetek, a szorgalom és a tehetség mellett annak is köszönhető, hogy egy olyan piacon kezdtem el ezt-azt szervezni, amelyik akkoriban még viszonylag szabad terület volt.
– Ugyanebben a kötetben mesélt arról is, hogy gyermekkorában volt egy keletnémet házaspár, amelyik családi barátként rendszeresen meglátogatta Önöket Sopronban, mert innen, az egyik kilátóról át lehet látni Ausztriába. Említi azt is, hogy a rendszerváltás óta minden kapcsolat megszakadt velük, s úgy fogalmaz, hogy „a családi barátság alapját az osztrák határ karnyújtásnyi közelsége jelentette, más nem nagyon…” Lutz és Christina jelentkezett azóta?
– Nem, de elhatároztam, hogy megpróbálom megkeresni őket a Facebook internetes közösségi portálon. Kotorásztam, keresgéltem már, de egyelőre még nem leltem rájuk.
– Ön szerint mi teszi szerethetővé, népszerűvé a magyar fesztiválokat?
– A magyar fesztiválok közül jó néhányra – és nem is csak azokra, amelyeket mi szervezünk – jellemző az a fajta nyitottság, hogy nemcsak a különféle zenei irányzatok férnek meg egymással kiválóan, de mindezekkel együtt vannak jelen a kiállítások, a civil szervezetek, a beszélgetések, a történelmi és közéleti témák. Szerintem ez egész egyszerűen a Sziget Fesztivál hatására alakult ki így, amelyik egyfajta mintát teremtett, és nagyon sajnálom, hogy Nyugat-Európában ezt nem másolják rólunk. Látom a hozzánk érkező külföldieken – elsősorban a Szigeten, de kisebb mértékben a VOLT-on is –, hogy nagyon tetszik nekik ez a vegyes kínálat. Nemcsak azt látják, hogy sztárok zenélnek, játszanak, és minden zajos, hanem olyan pluszelemekkel van tele egy-egy ilyen fesztivál, amelyek sokkal szerethetőbbekké teszik.
– Amikor tizennyolc esztendővel ezelőtt a VOLT Fesztivál elindult, akkor még a Sziget is gyermekcipőben járt jelenlegi méreteihez és profizmusához képest. Jelentett már akkor is valamiféle előképet, követhető mintát az Önök számára?
– Amíg a VOLT egy sportcsarnoki rendezvény volt, addig nem igazán. Csak 2002-ben költöztünk ki szabad térre, és jó ideig nem is gondolkodtunk arról, hogy nyári időpontra tegyük a rendezvényt, vagy szabad téren szervezzük, többnapos legyen, esetleg külföldi sztárokat is meghívjunk. Akkor azonban egy olyan sorsfordító pillanathoz érkeztünk, hogy minden évben emelkedett a fesztivál látogatottsága, és már kinőttük a sportcsarnokot. Valamit lépni kellett. Akkor gondoltunk először arra, hogy megpróbálunk kiköltözni szabad térre. Akkoriban azonban a nézőszám még korántsem volt akkora, mint tavaly vagy az idén, húsz-harmincezren lehettek egy-egy esztendőben a VOLT-on 2002 táján, így hát ennek megfelelő méretű produkciókkal készültünk. Utólag már nem tudom megítélni, hogy mennyire volt ez tudatos, de mindenképp eredményes volt az, hogy lassan, fokozatosan építkeztünk. Ha egyik napról a másikra próbáltunk volna nagyot ugrani, hogy egyszeriben óriássztárokat hívunk meg Sopronba, és négynapos fesztivált szervezünk, abba szerintem biztosan belebuktunk volna.
– Nagyon izgalmasnak tűnik a Csillagok városa néven bevezetett kezdeményezés, amelynek keretében a fesztiválon fellépő magyar és világsztárok egy-egy facsemetét ajándékoznak Sopronnak. A VOLT Fesztivál ezzel igyekszik beépülni a város életébe, hogy ne csak egyszeri, egyhetes nyári rendezvényként gondoljanak rá, hanem folyamatosan jelen legyen?
– Tulajdonképpen igen. A szervezők közül többen is soproniak vagyunk, és talán nem is kell abból titkot csinálni, hogy a három fesztiválunk közül a VOLT-hoz kötődünk a legjobban. Szívmelengetően jó érzés, hogy amikor hazajövünk, akkor tudjuk, hogy a város tényleg a magáévá tette a fesztivált; idősek, fiatalok, politikusok is egyaránt elfogadják. Rendszeresen mondják nekünk, hogy a Tűztorony és a Gyógygödör mellett a VOLT Fesztivál a város legismertebb nevezetessége. Ez nekünk egy jóleső érzés, és természetesen gondolkodtunk azon is, hogyan lehetne ebből még valamit kihozni. Hogyan lehetne egész éves ügyet csinálni a VOLT Fesztiválból. Még nagyon az elején járunk, nem tudom, hogy mire fut majd ki ez a történet. De bízom abban, hogy öt év múlva, ha valaki kinyitja a Lonley Planet útikönyvét, vagy valami más hasonló kiadványt, esetleg az interneten böngész, akkor Sopron neve mellett azt is megtalálja, hogy ez egy olyan hely, ahol rengeteg világsztár megfordult az elmúlt esztendőkben, ezek a zenészek fát ültettek, fotókat láthat róla, emlékműveik vannak a városban, és úgy gondolja majd, hogy ezért is érdemes meglátogatni Sopront. Azt hiszem, ez egy olyan vonzerő, hogy ha valaki a világot járja, ötven kilométert szívesen elautózik még, hogy eljusson a városba, és ez Sopronnak is valamiféle hozadékot jelent.
– Ezek szerint kimondhatjuk, hogy Sopron befogadta és szereti a fesztivált?
– A város abszolút mértékben elfogadta, a politikusok és a helyiek is szeretik. A felméréseink szerint kilencvenöt százalékos a VOLT Fesztivál elfogadottsága a városban. Van egy panaszvonal, amit a fesztivál ideje alatt üzemeltetünk. A soproniakkal közöltük, hogy ha a városban valahol zajt tapasztalnak, szemetelést, vagy bármi mást, ami zavarja őket, akkor hívhatnak minket, és mi igyekszünk megoldani. Az idén egyetlenegy hívás sem érkezett, pedig nagyon jól tudjuk, hogy zajos a fesztivál, és a városban is szemetelnek az emberek. Úgy tapasztaljuk, hogy a soproniak elfogadják a fesztivált, és nekik is jó érzés látni azt, hogy nyüzsögnek az emberek az utcákon és a tereken, bicikliznek, a boltokban és szórakozóhelyeken pedig kedvezményt adnak a fesztivál vendégeinek, a taxisok is örülnek, tehát a város számára is egy hasznos ügy.
– Az idei VOLT Fesztivál ideje alatt egy ízben kihallgattam a boltosok beszélgetését a városban, épp azon egyezkedtek, hogy kinek mennyire látszik a forgalmán, hogy elkezdődött a rendezvény…
– Magam is azt tapasztaltam már az elmúlt néhány évben, hogy megpróbálják kihasználni a fesztivált a soproniak, ami nagyon is jó. Mi mindig arra buzdítottuk a helyieket, hogy látványosan, szeretettel várják a vendégeinket. Igyekeztünk arra is rávenni őket, hogy próbálják magukhoz csábítani az embereket, szervezzenek programokat erre az időszakra. Éreztessék az ideérkezőkkel, hogy szeretettel fogadják őket.
– Korábban nyilatkozott arról, hogy az idén első alkalommal megszervezett budapesti Stargarden fesztivált veszteségesen zárták, és nem csak azért, mert minden eladott jegy árából ezer-ezer forintot ajánlottak fel az árvízkárosultak megsegítésére. A veszteség ellenére lesz folytatása ennek a kezdeményezésnek?
– Még gondolkodunk azon, hogyan folytassuk. Mindenképp szeretnénk megszervezni jövőre is a Stargarden fesztivált, de megpróbáljuk kitalálni annak a rendszerét, hogyan működtethetjük úgy, hogy ne legyen veszteséges. Talán a rendezvény méretein is el kell gondolkodnunk, mert úgy látom, hogy első alkalommal túl nagyot akartunk harapni.
