A vajdasági agrárújságírók kisebb csoportja két évvel ezelőtt járt először a radgonai vásáron. A szlovén agrártárca és a vásár vezetősége meghívásának tettek eleget. Az idén újabb látogatásra került sor.
Az egykori Jugoszlávia szétesése után a kapcsolatok lassan élénkülni kezdenek. A benyomás, mellyel hazatértünk: A gazdasági kapcsolatok újraélesztése közös érdek, mert még nem is olyan régen élénk kereskedelem zajlott a két utódállam között. Egyértelmű: mindkét fél megtalálhatja a számítást, ha okosan, és tisztességes alapokra helyezi az együttműködést, a kereskedelmet. De hol tartanak ma a szlovének, miután EU-taggá váltak? És hol tartunk mi, merre haladunk?
Nem csupán a protokollszerű fogadások, a hivatalos közlemények maradnak az újságírók emlékezetében. Szlovénia augusztus végén különös hangulattal, ízekkel, színekkel fogadja a vendéget... Már amikor a szlovén határt átlépi az ember, azonnal „szemet szúr”, hogy minden ablakban muskátli, a házak rendezettek, frissen meszeltek, új a tetőszerkezetük, és… sehol egy műanyag zacskó. A házak külleme nem véletlen, az EU jelentős pénzeszközöket folyósított a házak felújítására. Ami pedig a tisztaságot illeti, az inkább a szlovének rend- és tisztaságszeretetéből következik. És ez utóbbi nem kerül pénzbe...
Mi történt az utóbbi két évben e sikeres uniós tagországban? Mi tagadás, a gazdasági válság ott is nyomot hagyott. Még az erős szlovén gazdaság sem tudta teljesen elkerülni a válságot, mert az export csökkent. Az eredmény pedig az, hogy az amúgy is takarékos országban még szorosabbra húzták a nadrágszíjat... És ők is végleg vesztik a versenyt a nagy multikkal: saját forrásból az élelmiszer-szükségletüknek csupán 50 százalékát tudják manapság fedezni, az EU-tagság előtt ez az arány meghaladta a 70 százalékot! És a helyzet csak rosszabodni látszik. Egyik kamarabeli tisztségviselő árulta el: a következő években természetszerű generációcsere következik be a jószágtenyésztésben, azaz csak be kellene következzen, mert nincs fiatal, aki a most hetvenévesek helyébe állna, mind elmentek a városokba.
A PATINÁS LENDVA
Bár a háromnapos szlovén stúdium célja Radgona volt, ezúttal mégsem róla írunk, hanem Lendváról, a városról, melynek különös patinája van. A város Szlovénia legkeletibb csücskében fekszik, alig néhány kilométernyi távolságra a szlovén–magyar és szlovén–horvát államhatártól. Lendva Muraszombattól 30 kilométerre délkeletre van. A várost érinti az A5-ös autópálya, amely az M70-es autóúthoz csatlakozik. A település a Lendva folyó partján, a város fölé magasodó Vár- és szőlőhegy nyugati lábánál alakult ki. Vasútvonalát 1880 október 12-én adták át a Csáktornya–Lendva–Lédics–Zalaegerszeg vasútvonalként.
A lendvai várnak gazdag története van
Lendva immár több mint 800 éves múltra tekint vissza. A település a 14. században piaci jogot is kapott, egyházközségként 1334-ben említik először a források. 1644-ben az Eszterházy grófok birtokába került, a török harcok alatt viszonylag keveset szenvedett. A 16–17. században a reformáció egyik fontos szellemi központja is volt, nyomdával, híres prédikátorokkal. A törökök végleges kiűzése után, 1690 és 1705 között hozták létre a vár jelenlegi alakját az Eszterházy hercegek. 1848 szeptemberében és 1949 júniusában nemzetőrei visszaverték Jellasics horvát bán csapatainak támadását. 1910-ben 2729 lakosa közül 2375 magyar volt. 1918-ban a
HANYATLÁS A TRIANON UTÁN
Muraközből horvát csapatok törtek be, de a helyiek a támadást visszaverték. Ebben az időszakban a helyi szlovén frakciók Klekl József vezetésével egy autonóm vagy független államot akartak teremteni Slovenska krajina néven. 1919 késő tavaszán kikiáltották a Vend vidéki köztársaságot, melyhez elvileg hozzátartott Alsó-Lendva is, és az itt szervezkedő magyar katonák támogatták. A trianoni békeszerződésig Zala vármegye alsólendvai járásának székhelye és Hetés tájegység központja volt. A békeszerződés rendelkezése szerint a Muravidékkel együtt a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került, de a jugoszláv hadsereg csak 1919. augusztus 12-én szállta meg. Ezt követően a város hanyatlásnak indult, addigi kapcsolatai a magyar területeken maradt településekkel megszakadtak, és megszűnt a vasúti összeköttetés is az Alsólendva–Régics vasútvonalon. Bár az 1945 utáni megtorlások nem érintették olyan mértékben, mint Jugoszlávia más területeit, a magyarság asszimilációja itt is felgyorsult. Jugoszlávia felbomlásával 1991-ben a független Szlovénia része lett. 2002-ben 11 151 lakosából 5653 szlovén, 3917 magyar, 86 cigány volt.
„AMIÓTA BELÉPTÜNK, KÖTVE KEZÜNK, LÁBUNK”
A település nevezetességei közé tartozik a kultúrotthon és hangversenyterem, amely 2004-ben készült Makovecz Imre terve alapján. Az építést Lendva község, a Szlovén Köztársaság és a Magyar Köztársaság finanszírozta. Területe 1400 négyzetméter, terme 444 vendég számára biztosít ülőhelyet.
A művelődési ház a város egyik nevezetessége
A templomtéren található Szent Katalin-plébániatemplom, római katolikus egyházi intézmény jelenlegi formáját 1751-ben nyerte el, egy korábbi barokképület átépítésével. Falán az alexandriai Szent Katalin freskója látható 1800-ból. Az apszis alatt elhelyezkedő sírboltban az Eszterházy-család nőtagjai és a templom alapítója nyugszik. A templom előtt álló Szent István-szobor modern alkotás.
… És még valamiről emlékezetünkben marad Lendva. Arról, amit egy újvidéki származású hölgytől hallottunk. Merthogy látta, hogy Vajdaságból érkeztünk, megörült a ritka vendégeknek, és ezt találta mondani:
– Amióta beléptünk – kötve kezünk-lábunk!
