A vezetés nem verseny

Több évtizede van már jogosítványod, s azt gondolod, már nem lephet meg semmi a közutakon? Ha igen, hát nagyon tévedsz, tisztelt autós barátom! Sajnos hajlamosak vagyunk az effajta gondolkodásmódra, ám ebből kerekedik ki az a gyászos statisztika, miszerint Szerbiában évente 1000 ember veszti életét közúti balesetben (az elmúlt 25 évben 35 ezer halott és 260 ezer sérült volt), az anyagi kár pedig meghaladja az évi 1 milliárd (!) eurót. Az adatok ugyanis azt mutatják, hogy a jogosítvánnyal rendelkező sofőrök mindössze 8,7 százaléka tudna sikerrel újra autóvizsgát tenni.

Ezekre, s az ennél is fontosabb tényekre hívták fel a figyelmünket a múlt héten az Újvidék és Belgrád között nagyjából félúton található Subotište mellett, ahol mintegy 33 hektáron terül el a NAVAK, azaz a Nemzeti Gépjárművezetői Akadémia, amelynek munkájába szervesen bekapcsolódott az ország egyik legnagyobb biztosítóintézete, a Novi Sad Biztosító és Viszontbiztosító Rt. (DDOR Novi Sad) is. Mgr. Aleksandar Dragićnak, a zentai és a nagykikindai fiókintézet igazgatójának meghívására a két községből önkormányzati és közigazgatási tisztségviselők, belügyi dolgozók, vállalatvezetők és más közéleti szereplők, továbbá újságírók kaptak egy kis „ízelítőt”, s a meghívásnak sokan eleget is tettek, hiszen országunkban először adódik olyan lehetőség, hogy a sofőrök olyan helyzetben is próbára tegyék magukat, amilyenbe még alig kerültek, vagy sohasem kerülnek életükben.

Csak azt tudom, hogy nem tudok semmit?

A gyakorlatot elmélet előzi meg. E részét a „gyorstalpalónak” Blaža Milinić közlekedési magiszter adta elő, s a legsúlyosabb közúti balesetekről bemutatott valóban véres képsorok után több olyan adatot említett meg, hogy síri csend honolt a teremben.

Az előadást mindenki élénken figyelte

Bevezetőjében hangsúlyozta, a legfontosabb az, hogy az emberek tudatában meghonosodjon a biztonságos közlekedés tudománya, s ebben segít a NAVAK: ha az autóvizsga általános iskolának számít, akkor ez a program a főiskola, amelyben megtanulhatjuk, hogy nem elég jó sofőrnek lenni, hanem minden egyes alkalommal fel kell ismerni a közlekedés rejtette veszélyt. Előadásában rengeteg olyan adattal szolgált, amelyről a jelenlévők azt hitték, hogy tudják. Pedig nem. Tudjuk-e például, hogy mekkora a legbiztonságosabb követési távolság? Kettő másodperc, azaz annyi, hogy folyamatosan lássuk az előttünk haladó jármű hátsó kerekeit. Tudjuk-e, milyen szögben kell állnia a fejtámlának, hogy egy esetleges baleset során nyakunk, gerincünk ne sérüljön meg?

A hirtelen fékezés szimulátora

Ez a szög maximálisan 43 fokos lehet. S tudjuk-e, melyik a megfelelő szög a kormánykerék tartásában? Régen azt mondták, hogy az óra állása szerint 13.50 óra az ideális, ám ez tévhit, hanem úgy kell tartanunk a kezünket a volánon, mintha 14.45 órát utánoznánk. A bemutató során megtudhattuk azt is, hogy az óránkénti 60 kilométeres sebességgel haladó jármű ütközésekor olyan ütés nehezedik a vezetőre, mintha az 5. emeletről zuhanna ki, s ez az ütés 80 kilométernél már a 9. emeletnek, vagyis 25 méteres zuhanásnak felel meg, azaz élet és halál kérdése, milyen sebességgel haladunk.

Mindjárt fejtetőn Predrag Mijić, Csóka polgármestere (a volánnál)

Milinčić hangsúlyozta: a defenzív vezetés nem rossz sofőrt jelent, hanem biztonságosat, amely előrelátja a veszélyt vezetés közben. Mert: tisztában kell lenni azzal, hogy hibákat követünk el, hibázik más is, idejekorán fel kell ismerni a veszélyt, felkészülni a váratlan helyzetre és nyugodtan hajtani, mert a vezetés nem verseny.

Százhúsz felett

Mindezek után egy kicsit megszeppenve indultunk a poligonra, ahol párosával egy-egy 124 lóerős, teljes felszereltségű Toyota Auris várt ránk. Az alapprogram része ugyanis – az elméleti előadás és a különböző szimulátorok kipróbálása mellett – egy háromórás teszthajtás is, amelyből most háromfajta poligont próbáltunk ki, majd gyorsulási köröket hajtottunk.

Az első poligonon

A gyakorlatok lényege az volt, hogy olyan váratlan helyzetbe hoztak bennünket, amikor már nincs idő fékezni, hanem optimális vagy túlzott (realitás?) sebesség mellett már csak a kormánnyal lehet korrigálni. Reflexeink tehát alapos próbán estek át, s bizony volt olyan résztvevő, aki a kukoricásban kötött ki, mert közben vizet is locsoltak a pályára. Csikorogtak a kerekek, szálltak a bólyák, s csakhamar rájöhettünk annak a száraz adatnak a helyességére, miszerint a sofőrök 87 százaléka nem volt még egy olyan helyzetben sem, amilyeneket a NAVAK-ban gyakoroltatnak az emberrel, s sajnos a sofőrök 37 százaléka nem rendelkezik kellő reflexekkel.

A zentai különítmény

A pályán tehát életszerű helyzetben hajtottunk: volt olyan kanyar, amelyet 60–100 km/órás sebességgel kellett bevenni, s olyan krízisszituációkat is kipróbálhattunk, amikor a sebesség 120 km/óra felett volt! Itt láthattam be, az irányíthatóság miatt miért kell megfelelő szélesen fogni a volánt, s azt is megtudhattam, hogy egy ártatlan gyakorlat is már olyan hátizomfájdalmat okozhat, hogy még most is sajog.

Terepjáróban, életemben először

A NAVAK pályáin nem csak alaptréning létezik. Kalandvágytól, pénztárcától és szükségtől függően hatfajta gyakorlat van. Van olyan, amely hivatásos versenyzésre készít fel, s megtapasztalhatjuk, mit kell tudniuk a Formula–1-es pilótáknak, s van egy úgynevezett off road-tréning is, amely vadregényes pályákon, terepjárókkal történik. Mi erre is lehetőséget kaptunk, így először életemben vezethettem egy Toyota Hiluxot, azzal pedig egyméteres mélységű, V-alakú „favályún” kellett keresztben áthaladni, majd egy igazi „hegyi” szakaszon ralizhattunk (természetesen csak másodikban), amelyben a nyomtávok közötti különbség megközelítőleg egy méter volt cikk-cakkban. Ezután áthaladtunk egy 60 foknál is meredekebb emelkedőn, csak itt már nem bízták ránk a járművet, hanem az előadó hajtott. Kár.

A szerző ügyetlenkedik

Kár, mert a végére mindenki „belejött”, élvezte a gyakorlatokat, és bevallhatta, hogy amit mostanáig tudott, az csak egy töredéke annak, amit valójában tudni kell. Jó dolog, hogy Szerbiában minderre már van lehetőség, hiszen európai viszonylatban is új dolognak számít, mivel ilyenfajta akadémia hazánkon kívül jelenleg csak Olaszországban és Ausztriában működik. Az más lapra tartozik, hogy például a skandináv országokban a „szimpla” autóvizsgánál már jégre, vízre hajtják a tanulókat).

Jólesik a kávészünet

A nagy mellények a félnapos gyakorlás után lekerültek, mindenki belátta az effajta próbák szükségességét, s szinte mindenki úgy nyilatkozott, hogy jövőre is próbára teszi magát.