„Legyen meg mindenkinek a munkája, kenyere és sója.” Nelson Mandela, Dél-Afrika első, demokratikus úton választott elnöke mondta ezt az egyik beszédében. Nos, a parajdiaknak, elsősorban a sóbányájuknak köszönhetően, mindez megvan. A mai napig működő bánya nemcsak ipari, hanem idegenforgalmi és gyógyászati jellege miatt is rendkívül fontos, de népszerű látványosságnak is számít.
A Székelyudvarhelytől 38 kilométerre nyugatra elterülő település területén már a rómaiak korában bányászták a sót. A légionáriusok visszavonulása után az elhagyott sófejtéseket először az avarok, a későbbiekben pedig a bolgárok kezdték el művelni, a gótok, hunok és a gepidák átvonulása alatt viszont szünetelt a termelés. A legelső írásos utalás a parajdi só bányászatára, dr. Schmidt Elegius Robert említése szerint (Az erdélyi sótelepek tanulmányozása), III. András magyar király 1291-ben írt oklevelében található, a sóbányák királyi jogainak szabályozásai kapcsán. A levélből kitűnik, hogy a parajdi bányát az 1200-as években kezdték rendszeresen működtetni, ekkor a tordai sóhivatalhoz tartozott. A Székelyföldön létező ősi vagyonközösség és jogi egyenlőség nagymértékben meghatározta a székelyek sóbányászatát és kereskedelmét. Már 1405-ben Luxemburgi Zsigmond király megtiltotta, hogy a földesurak saját birtokukon bányát nyissanak.
II. Endre magyar király törvénybe foglalta, hogy a székelyek és a szászok évente háromszor vihettek maguknak sót a bányából. 1463-ban Mátyás király is megerősítette a székelyek szabad sóbányászatát és kereskedési jogát. Hasonlóan járt el Majláth István erdélyi vajda is, amikor az Udvarhely-széki népnek biztosította a szabad sójogot.
Egyébként a parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka, maga a sótömb 1,2 x 1,4 kilométer átmérőjű, enyhén ellipszis alakú és 2700 méter mélységbe gyökerezik. Több száz évi tartalékot rejt, Erdély gazdagságának egyik legjelentősebb, szinte feneketlen kincsesládája. A bányakomplexumban történő gyógykezelés 1960-ban kezdődött el. A látogatókat autóbusszal szállítják, a szpeleo- és klimatoterápiás kezelésre alkalmas bányatermek lejáratáig, majd pedig lépcsőkön sétálhat le az ember a 120 méter mélyen lévő „sóbirodalomba”. Ott pedig csodálatos világ tárul a látogató szeme elé. A szellőztető berendezésekkel és a megvilágítással ellátott óriási kamrákban játszótér, büfé, internetkávézó, kiállításterem, borgaléria, sportolási lehetőségek, padok és Nepomuki Szent János védelmébe ajánlott ökumenikus kápolna várja a látogatókat, és természetesen állandó orvosi felügyeletet is tartanak. Nepomuki Szent János szobrát Szekeres Lajos nyugdíjas bányász faragta ki sóból, 1999-ben. Ugyanebben az évben készült el a földalatti kápolna bejárata előtt a millenniumi kereszt is, amely a fennálló ezeréves magyar államiságot jelképezi. A bányába egyébként hatnapos, úgynevezett kezelőjegyet is lehet váltani. A bányában történő gyógykezelésről bebizonyosodott, hogy csökkenti az asztmatikus krízisek számát és intenzitását, megszűnik tőle a száraz köhögés, és megnő a szervezet ellenálló képessége.
Már említettük, hogy a sóbánya ipari jellege is óriási. Itt készül az ipari darabsó, az apró szemcséjű őrölt só, a tégla és korong alakú nyalósó, a vízlágyításra használatos sópasztilla, a kénes, jódos fürdősó, amely reumás bántalmak kezelésére, vérkeringési zavarok orvoslására, törött, zúzódott végtagok utókezelésére használnak, s itt gyártják a Sargen habzó fürdősót is, amely nyugtató, pihentető és frissítő hatású.
Kortárs galéria a bánya mélyén
A bánya bejárata
