„A mi házasságunk szuperszonikus, a feleségemnek szuper, nekem meg szónikus(s)” – mondogatta mindig tréfásan János bácsi. Nem tudom, hogy valóban ez volt-e a szereposztás, de az biztos, hogy Julika nénivel együtt öregedtek meg, szerették, tisztelték egymást. Ők még tudtak valamit a házasságról. Mi is tudunk róla valamit, leginkább azt, hogy egyre kevesebben és egyre később szánják rá magukat, meg azt, hogy az esetek felében válással végződik. (Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, ebben legalább nem maradtunk le Európa más országaitól.) A békés, harmonikus kapcsolat titka a fiatalok előtt ma már ismeretlen, vagy értéktelen a szemükben. 30 éves kor körül az ember vagy nem házasodott még meg, vagy már a váláson is túl van. Ma az önmegvalósítás a divat. Hódi Sándor pszichológus, a téma szakértője szerint viszont közösség nélkül semmit sem tudunk megvalósítani, hiszen a mi értékünket mások elismerése adja meg. Az alapvető gond napjainkban a szocializálódással van, nem tudunk társas- illetve párkapcsolatokat kiépíteni és fönntartani.
– A média és maguk az emberek is a problémákról beszélnek, hogy egy házassággal mennyi konfliktust vesznek a nyakukba, mennyivel jobb egyedül, hisz a másik csak terhet, kiadásokat jelent, korlátozza a szabadságukat stb. Ezek viszont csupán átlátszó ürügyek, kifogások. Egyetlen kapcsolat sem működik magától. Abba rengeteg időt, energiát, kedvességet kell befektetni – magyarázza Hódi.
A válások 70%-át a nők kezdeményezik. Ők leggyakrabban alkoholizmusra, erőszakos viselkedésre, hűtlenségre panaszkodnak. A férfiak a házsártosságot, a költekezést vagy a kicsapongásokat teszik szóvá, de a váláshoz napjainkban elég, ha a felek az összeférhetetlen természetükre hivatkoznak.
– Ezek a problémák minden házasságban megvannak, méghozzá ugyanolyan arányban. A jó házasság nem abban különbözik a rossztól, hogy problémamentesebb, hanem abban, hogy megtanulják megoldani a problémákat. A jó házasságban a felek nem kívánnak lehetetlent, tudják kezelni a konfliktusokat, míg a rosszban nem tudják, sőt nem is tolerálnak semmit, mert azt hiszik – és ez egy végtelenül szűk látókörű szemlélet, éretlen hozzáállás –, hogy nekik egy tökéletes ember jár. Ez nem így van, senkinek nem jár tökéletes, meg kell próbálni kijönni egymással, és a lehető legjobb életminőséget élni – mondja a pszichológus.
Sokkal több sikeres, sírig tartó házasságot jegyezhetnénk, ha erre gyakrabban fölhívnák a fiatalok figyelmét. Jó tanácsok nélkül mindezt csak a saját bőrükön tapasztalhatják meg, de szerencsés esetben legalább tanulnak a hibáikból. Tipikus példája az elmondottaknak Szilvia és Józsi esete. Szilvia 19 évesen teherbe esett, Józsi akkor 21 éves volt. Összeházasodtak, a házasság azonban nem tartott sokáig.
– Túl fiatalok voltunk, épphogy befejeztük a középiskolát, nem volt munkánk, azt sem tudtuk igazán, hogy miből áll az élet, nemhogy a gyereknevelés. Hét év után elváltunk – meséli a most 29 éves fiatalasszony. – Én anya lettem, föl kellett nőnöm a feladathoz, a férjemnek ez kevésbé sikerült. Persze nem csak rajta múlott, nem csak őt okolom, mindketten hibáztunk. Egyszerűen 20 évesen nem voltunk elég érettek a házasságra.
Ezt egyébként a szakember is alátámasztja. Napjainkban a biológiai érettség egyre előbbre, a társadalmi pedig egyre hátrább tolódik. Ma egy fiatal a harmincas éveinél jár, mire önálló életet kezd élni, mire lakása, állása lesz.
– Miben tévedtél te a házasságodban? – teszem fel a kérdést az elvált anyukának.
– Az én legnagyobb hibám az volt, hogy mindenáron érvényesíteni akartam az akaratomat, és meg akartam változtatni a férjemet. Hogy csak egy apróságot említsek: zavart például az, hogy dohányzik. Szinte fenyegettem, hogy ha nem szokik le, elhagyom. Ezzel hazugságokba kergettem, amik persze kiderültek, és egyre bizalmatlanabbak lettünk egymás iránt. Mindennapossá váltak a veszekedések, de a válásra, főleg a kislányunk miatt, nehezen szántam rá magam. Noha az apja nemigen törődött vele, a gyerek ragaszkodott hozzá, nem akartam, hogy apa nélkül nőjön föl.
Szilvia azóta megtanulta, hogy egy kapcsolatban azt kell adni, amit kapni szeretnénk. Mint mondja, nagyon sok múlik a kommunikáción is és azon, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz. Viszont egy anyának már nemcsak magára és a partnerére, hanem a gyerekére is gondolnia kell. A házasságnak a gyerek is része, és egy esetleges válás talán éppen őt viseli meg leginkább.
– Legjobb megelőzni a „bajt”. Rossz tapasztalataim miatt egyre inkább támogatom azt, hogy a fiatalok költözzenek össze, mielőtt házasságot kötnének. Ismerjék meg egymást, a szokásaikat, jó és rossz tulajdonságaikat. Ha úgy látják, hogy nem egymáshoz valók, inkább ne kössék össze az életüket, gyereket meg végképp ne vállaljanak, mert az összeférhetetlenségnek később a gyerek issza meg a levét. Egy anyának pedig nincs szörnyűbb érzés, mint amikor a gyerekét szenvedni látja – mondja a fiatalasszony.
És valóban, sokan választják a házasság előtt vagy helyett az együttélést. Többségük azt vallja, az a „darab papír” semmit sem változtat a kapcsolatukon. A szakember szerint viszont ez a kapcsolati forma rendkívül problémás. „Itt épp az egymás mellett döntés hiányzik, az az elhatározás, amit ha a házasságban komolyan vesznek, akkor 50%-ban már nyert ügyük van – mondja Hódi Sándor –, így nyitva hagyják a lehetőséget, hogy hátha jön majd jobb, viszont ha együtt élnek, akkor oda már egy harmadik nem fér be. Az az igazság, hogy a fiatalok félnek a döntéstől.”
Arra, hogy jól döntünk-e, természetesen nincs garancia, nem volt régebben sem. Egészen biztos, hogy nem emiatt sikerültek jobban a korábbi házasságok. Akkoriban egyszerűen más volt az értékrend – véli a Kovács házaspár, akik augusztusban ünneplik az 50. házassági évfordulójukat.
– A mi kapcsolatunkban döntő volt az, hogy mindketten pedagógusok voltunk. A szüleim támogattak bennünket, és elképzelhetetlennek tartottam, hogy őket megbántsam azzal, hogy nem vállalom a kompromisszumokat a házasságban. Mi valóban társak voltunk, és azok vagyunk most is. Mindig számíthattunk egymásra. Azt nem mondhatom persze, hogy nem volt egy-egy összezördülés, de válásra egyszer sem gondoltunk. Toleránsnak kell lenni. Konfliktusok esetén mérlegeltünk, és hol az egyik, hol a másik engedett, aztán ki-ki tette a maga dolgát, a problémákra sokszor a munka volt a megoldás – meséli Erzsi néni.
Mint mondják, anyagi lehetőségeik szerények voltak, viszont a mai fiataloktól eltérően a kis dolgoknak is tudtak örülni, így az első kerékpárnak is. A megtakarított pénzből lassan felépítették a saját házukat, lett motorkerékpárjuk, majd autót is vettek. Ezután következett a gyermekvállalás, ami pedig új értelmet adott az életüknek. Azt persze ők is elismerik, hogy társadalmi körülmények meghatározóak lehetnek. A munka anyagi biztonságot is ad, és sok problémára megoldást hozhat. De ha házasságról beszélünk, óhatatlanul előjön az anyóskérdés is. „Nekünk szerencsénk volt, a szülők mindkét részről mellettünk álltak – emlékszik vissza Erzsi néni –, viszont az is probléma lehet, ha a szülők túlságosan beleavatkoznak a fiatalok életébe. Nem szabad csak bírálni az új családtagot. Egy ilyen helyzetet egyszerűen nem lehet elviselni, ennek csak szenvedés vagy szakítás lehet a vége.”
– Mit gondol, mi a baj a mai házasságokkal, miért nem működnek?
– A fiatalokra ma nagyon nagy nyomás nehezedik. Túl nagyok az elvárásaik egymással és saját magukkal szemben is. A szerepek változnak, a család összetartó ereje továbbra is a nő, viszont az élet annyira felgyorsult, hogy a nő csak kapkod, olyan a munkaideje, hogy gyakran csak este találkozik a gyerekeivel és a férjével. Így nehéz megtalálni az egyensúlyt a család és a munka között. A házastársakat lefoglalja a pénzhajhászás, és nem jut idejük egymásra, beszélgetésre. Ennek az oka pedig a társadalom, amelyben élünk. Vannak persze eleve felelőtlen kapcsolatok is. Az sem jó, ha valaki kizárólag az élvezeteknek él. Dolgozni kell, és toleránsnak, türelmesnek lenni egymással.
Kovácsékat hallgatva talán nem is tűnik olyan nagy ördöngösségnek a jó házasság. Egy jó házassághoz azonban egy megfelelő társ kell. Erről a problémáról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, viszont e tekintetben a mai fiatalok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a korábbi nemzedékek. A szülők segítségére talán itt lenne a legnagyobb szükség – egészíti ki a gondolatot a pszichológus.
– A páros kapcsolatok alakítására fönntartott formák, amilyenek régebben a bálok, családi összejövetelek, közös nyaralások voltak, lassan teljesen megszűnnek. Ma a fiatalok diszkókban ismerkednek, ahol beszélgetni aligha lehet, vagy az interneten, ahol pedig a személyes találkozás varázsa veszik el. Ezt nem tartom szerencsésnek, sőt nem is vagyok biztos benne, hogy azok a tanult, szép, aranyos, okos nők vagy a jóravaló, férj- és apaszerepre alkalmas férfiak meg tudják találni a párjukat. Hol találják meg? Ezeket a lehetőségeket elvette tőlük a társadalom – fejtegeti Hódi.
Szerencsére a fiatalok között is akadnak még olyanok, akik hisznek a házasság intézményében és saját magukban is, hogy helyt tudnak állni feleség- és anyaszerepben, és partnert is találnak hozzá. Krisztina szintén 29 éves. Vőlegényével szeptemberben kelnek egybe. Ez lesz az első házassága, és meggyőződése szerint az egyetlen. Úgy érzi, most megtalálta élete párját.
– A házasságnak szerintem akkor van itt az ideje, amikor az ember önállóan tud élni, tudja, hogy mit akar, mert akkor már azt is tudja, hogy milyen társra van szüksége. Volt néhány komolyabb kapcsolatom, de egyik sem működött igazán, egyik fiúval sem tudtam elképzelni a jövőmet. Most viszont van elképzelésem magunkról, 10-20 év múlva is boldogok leszünk – mondja mosolyogva Krisztina. – Problémáink biztosan lesznek, de az is biztos, hogy meg tudjuk oldani őket. Ez a kapcsolat sokkal erősebb és mélyebb egy lángoló szerelemnél. Mi egymás legjobb barátai is vagyunk, együtt tervezünk, együtt csinálunk mindent. A kapcsolatunkat kezdettől fogva a kölcsönös tiszteletre és megbecsülésre építettük.
Ő talán jobban meggondolta, neki talán nagyobb szerencséje lesz, és elsőre is sikerül azzal az emberrel összekötni az életét, akivel boldogan élnek, míg meg nem halnak.
És még egy jó érv a házasság mellett: a kutatások szerint a házasság, a családi élet nagymértékben javítja az életminőséget, a házasságban élők egészségesebbek, és akár egy évtizeddel is tovább élnek.
