Hát vajon ki tanyája az a nyárfás? – kérdem én is nem valami nótás kedvvel. Pedig örvendezhetnék: kora reggel ama hír ütötte meg a fülemet, hogy szűkebb pátriánkban, Dunán innen és Tiszán túl, hamarosan három (!) olyan tanya is fölújul, amely nemcsak három boldog családi fészek melegét fogja szétsugározni önnön környezetére, de a tanyai turizmus újabb bástyáinak kézzelfogható bizonyítékaiként épül bele megváltozott körülményeinkbe.
Mindig szerettem a tanyákat, pedig falusi gyerek vagyok, de szüleim által már kiskoromban megismerkedtem a szállásokkal tavaszi csutaszedés, őszi szárvágás, kapálás, aratás közepette, öregapám három holdja a máig híres Welker-szállás tőszomszédságában foglalt helyet, később, fölcseperedve pedig terepjáróként bújtam a tanyákat Tiszán innen és Dunán túl, mégis leggyakrabban a Tiszavidéken fordultam meg, persze nem diákként, tanyai iskolában is. A fényes hatvanas években közelről láthattam a nagy ideológiai buzgalommal és az érintettek nem kis fájdalmával tájainkon végigsöprő tanyátlanítást, aminek tanyarombolás volt az igazi neve, de lett volna csak valaki a szerkesztőségekben, aki efölött siránkozni mer, az szedhette volna a pennáját.
A tanyákat fölszippantották a falvak, a falvakat az épülő és terebélyesedő városok.
Manapság ha végigutazom aranykalászt lengető rónaságunkon, alig látok tanyát, annál több tanyaromot. De már ezeket a szent romokat is benőtte a vad bozót. Sehol egy nyárfa. Hát ki tanyája az a nyárfás? Elmerenghetünk rajta e szomorkás nótát dúdolgatva.
De mint legtöbbször, most is van remény.
Széles e délvidéki (vajdasági!) határban jelei mutatkoznak egy új trendnek, etnotanyák létrejöttének.
Ott, ahol a társadalmilag gerjesztett és generált romeltakarítás eredményeként mégis megmaradt néhány tanyarom, felkarolta ezeket az új szelek hatására egy-két vállalkozó szellemű gazda-sarjadék, vagy inkább talán tehetős, jó szimatú újgazdag, s a még megmaradt, kitapintható tanyaromokba új lelket próbál lehelni. Meg kell mutatni az idesereglő külföldi kíváncsiskodóknak, milyen virágzó tanyák léteztek errefelé valaha. S amíg körülnéznek a tanyaudvaron a kopasznyakú jércék között, a hímzett falvédőkkel feldíszített ebédlőben asztalra kerül a jóféle, parlagi kakas húsából rottyantott paprikás.
Egyelőre jegenye nem díszítheti az újjászülető tanyát. Ezen díszétől rég megfosztották. Amidőn a gazda beköltözött volna a faluba, hogy onnan továbbhurcolja a sátorfáját a városi esernyőgyárba, nehezen viselt fájdalma jeléül a jegenyefát kidöntötte, a jegenyét, ami nemzedékeken át büszkén hirdette vándornak, szomszédnak, gazdának, ki tanyája az a nyárfás.
Lesz az etnotanyának is égbenyúló logója, véd- és ismertetőjele?
