Ótos András felvételei Mindegyik képeslapon lánykák szerepelnek, csak nők – állapítja meg csendesen a csinos tévés kolléganő, jobbjával nyakába dobva sálját. Az újságíró bólogat. Valóban, csak nők, nők, de azért keres kisfiúkat is a levelezőlapokon, hátha. De még ezek a malacon lovagló, mezőn kergetőző, piros luftballont eregető kisfiúk is kislányosak. Felfújt arcuk piros, a szemük kék, mint a tengerszemek – olyanok, akár valami puttók.
Egy kisebb csoport áll össze a verbászi városi múzeum kiállítótermében, asztalról asztalra járva, pusmogva a német, szerb és magyar nyelvű levelezőlapok felett. A langaléta újságíró és a tudósítónő mellett Németh Ferenc, a Vajdasági Múzeum összeállította vándorkiállítás (Sreća putuje) szakmunkatársa, a tárlat katalógusának recenzense magasodik ki, ő mesél a levelezőlapok történetéről, meg Anti bácsi, a született verbászi forgolódik még ott, a helyi múzeum vezetőjének, Vukotić asszonynak téve a szépet, s a képeslapok szereplőiről anekdotázva. A levelezőlapok a 19. század végén és a 20. század első évtizedeiben élték fénykorukat – meséli Németh Ferenc, hosszasabban elidőzve egy csokor napraforgót tartó kalapos nő előtt. Mintha csak Renoir festette volna. Az 1910-es évek polgári világa annyira kedvezett a képeslapok eme válfajának, hogy különböző zsánerei alakultak ki – folytatja eltökélten. Például a gombás, kismalacos, lóherés vagy a törpés képeslapok, amelyeknek sajátos gyűjtőtábora formálódott.
Azokról a megszállottakról nem is beszélve, akik akár egy zombori ház árát is képesek voltak szenvedélyükre költeni, hogy például egy Alfons Mucha által tervezett levelezőlap kerüljön albumukba! Az átlagos „levlapozó” azonban nem ment ilyen messzire, csak éppen gyűjtögették a postai küldeményeket. Fontos bizonyítékai voltak ezek annak, hogy ki és mikor, mi miatt gratulált vagy nem gratulált, honnan írt, és kivel küldette el. S idővel természetesen a szövegeknek is megnőtt a jelentőségük. Az emberek a szűk lehetőségekhez igazították stílusukat. Hatszor nyolcas mező, rövid címzés, tömör stílus. Később már a levelezőlapok tervezői is igyekeztek segíteni a levelezőknek: az üdvözlő sorokat és az elbúcsúzás szövegét előre nyomtatták: „Csókol anyósod!”Manapság újra feléledőben a képeslapok gyűjtése. Akkor, amikor már levelezésünk java részét az interneten bonyolítjuk le.
Egy-egy ritka becsű, selyemre vagy fémlemezre nyomtatott képeslapért ma is elkölthető egy ház ára. Németh Ferenc szavaiból pedig az is kiderült, hogy a kartofília megszállottjainak legnagyobb ellenségei a filatéliások. Ugyanis az aukciókon csak az ép, a sarkain és a szélén nem repedezett, nem szamárfüles és felbélyegezett levelezőlapok kapnak minőségi igazolást. Amiről már „lenyalták” a bélyeget, kevesebbet fizetnek.Anti bácsi, állítása szerint, már egy csomó ilyen aukción részt vett, a családja tulajdonában maradt „korrespondenz-kártyáktól” kívánt szabadulni. Általában sikertelenül. Pedig, mint mondja, még egy 1914-es levelezőlapja is van, amelyet nagyapja küldött nagyanyjának a frontról. Ebben figyelmeztette a feleségét, hogy a már egy hónapja kért kapadohány késik. Jó volna még azelőtt megkapnia, mielőtt tavasszal győztesen hazaindulnának. Anti bácsi szerint a nagyapjának aztán bőven maradt ideje megkapni a csomagot, '18 előtt nemigen keveredett haza. Ha ezt a képeslapot nem is, aztán mégiscsak juttatott párat Anti bácsi a Vajdasági Múzeumnak, s most a vándorkiállítás anyagában újra találkozhat velük az üveglapok alatt, apró mágnesekkel leszorítva. Ezek többsége húsvéti vagy karácsonyi üdvözlőlap, melyeket Vajdaságban adtak fel, vagy éppen ide érkeztek meg szerencsésen. Ugyanis a Szerencse utazik kiállításcímhez ezeket érezte közelebb állónak.
