2024. augusztus 2., péntek

Nem volt könnyű legénynek lenni a gáton

A X. Maconka – Yo Zuri – K-Karp nemzetközi bojlis kupán jártunk

A jubileumi, a végletek versenyének is nevezhető kupaversenyről a POFF Carp Team egymillió forint jutalommal bajnokként tért haza Romániába. Két és fél mázsa hallal a Meleg Bait Tresetište csapatunk szektort nyert.

Magyarország legrangosabb horgászvizén, a Maconkai víztározón 2008. május 6-a és 10-e között a Bátonyterenye–Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület immár tizedik alkalommal rendezte meg a százórás nemzetközi bojlis versenyt.

Még mielőtt rátérnénk a történtekre, a megmérettetés színhelyéről, a 64,5 hektár területen fekvő 2,2 méter átlagmélységű víztározóról illik megjegyezni, hogy erre a tóra valóban ráillik a legrangosabb horgászparadicsomot minősítő jelző. Hihetetlen a halbősége, csodálatos a környezete, a rendezett partját pedig a családok és a természetbarátok számára alakították ki. Ami pedig a víz alatti „látnivalót” illeti, a tó 46 halfajnak ad otthont, amelyek szinte mindegyikét kapitális egyedek képviselik. Gondosan följegyzett adatok bizonyítják, mennyire eredményesen lehet itt horgászni. Tavaly például a vendéghorgászok az élmények mellett 250 mázsa halat is hazavittek a tóról, annak ellenére, hogy a szabályzattal védett termetesebb példányokat rendre visszaengedték a vízbe. Maconkáról 2002 és 2007 között 3321 darab óriáshal szerepelt a magyar rekordlistákon, közöttük volt 2694 db 10 kilogrammot meghaladó ponty, 237 kapitális csuka, 165 hatalmas dévérkeszeg… Kiemelendő még, hogy a „keszegezők” itt 20 kilogrammot meghaladó egyéni versenyteljesítményt érnek el, a pontyfogó versenysport kategóriában viszont pont ezen a tavon született meg az 1000 kilogrammot meghaladó egyéni világrekord…

Az elmondottak után a horgászembereknek nem kell külön magyaráznom, hogy a Palócföld kapujába, Bátonyterenye kistérségébe ezúttal miért nem az ízes palóc beszéd, a tájjellegű ételek és a történelmileg kialakult, ma is csodálatos falusi építésszerkezet miatt léptünk be.

A hűség és a barátság mottóval átszőtt pontyfogó megmérettetésre igyekeztünk, amelynek hangulatát a jubileum alkalmából a tó gondnoka még fűszerezte, vagyis rendkívül erős „törzsvendégekből” álló mezőnyt toborzott, sokadszorra átgondolta a pályakitűzést, így az optimális 24 csapat kaphatott lehetőséget. Az amúgy is halban gazdag tavat még 1000 olyan nagyponttyal „erősítette”, amelyek közül több mint kétszáz 10 kilón felüli tömegsúlyú volt. Hat fős stábot is alkalmazott, hogy a Maconkán zajló eseményekről a Fishing&Hunting TV-nek napi 35 perces összefoglalót készítsen. A sorsolás után a pontyfogó sport olyan nagymesterei is elfoglalták a pecahelyüket, mint például a Haladás team Ladányi Tamással az élen, aki ezen a tavon már háromszor nyert. Majd a világcsúcstartó romániai A’la Carp Team Ion Nitua és Lupsan Aurel, amely 100 órás versenyen 331 pontyot fogott. Itt volt Szigetfalvi András és Kovács Zsolt, az SBS Szikó fiatal bajnokcsapata, a hírneves Martin Baumgartner Németországból, az Alex Carp Team Szlovákiából, a Meleg Bait Tresetište csapatban világbajnokunk, Ivan Kiralj és bojlilegendánk, Zoran Meleg Vajdaságból…

Kedden, pontban 11.00 órakor kezdődött a verseny. Az ég kristálytiszta kék volt, gyönyörű verőfényes a délelőtt, így mindenki gyorsan megfeledkezett az előző napi hatalmas felhőszakadásról és az abból fakadó élményekről. A tökéletes szervezés mellett a kellemes idő a jubileumhoz méltó összecsapást sugallott.

Aztán a részvevők és a közönség lassan rádöbbent arra, hogy valami még sincs rendben a tavon. Ugyanis az idő múlott, a halaknak pedig nem akaródzott harapni. Sokan fefigyeltek arra, hogy a kezdés óta 10 centiméternyit emelkedett a vízszint, 1,5 fokot a víz hőmérséklete, és egy picit a légnyomás is. Ugyanakkor a tó sekély részeiben, a partszegélyeken is többször teljes testükkel ugrottak ki a pontyok, mintha jelet adtak volna egymásnak.

A tavon egyre komolyabb ívás kezdődött. A víz alatti pontyvilágban egyáltalán nem volt kérdés: enni vagy ívni. Még a halőrök is hüledeztek, hiszen a Maconkán ilyet még nem láttak. Elmondásuk szerint a tavaszi versenyeken volt már ívási jelenség, de az szakaszosan történt, és mindig bőven akadt éhes száj. Most pedig kapás egy szál sem, a természet az, amely újra bizonyítja hatalmasságát.

A feszültség nőtt, a tapasztalt versenyzők bevetették tudásukat, majd bejött a 21.00 órai első 10 órás mérlegelés eredménye. Maconkán ezt nehezen lehet eredménynek nevezni: 75 kg-os zsákmányt jegyzett be a 24 csapatból 9. A mélyebb vízben, Ivica és Zoran szektorában, az ütőerejű „nagyhalas” gáton senki sem fogott halat! A tó sekélyebb részeiből is elvétve érkezett jelentés egy-egy kisebb pontyról.

Amit később a vízparton sétálva megfigyeltem, örökre az emlékezetemben marad: a Mátra ölébe nyúló sekély tócsücsökben szinte forrt a víz, 1–15 kilogrammig mindenféle ponty, koi, dévér döntögette a vízinövényeket, a hátuk félig kint volt a vízből. Ekkor már Dérer István, a BSHE elnöke is megjegyezte: Be van állva a tó!

Harminckét óra horgászat után a B4-en horgászó POFF karp eredménye a legjobb, összfogásuk 62 kiló. Második a Haladás team pár kilóval lemaradva, harmadik pedig a román King Baits. De még mindig van nullás csapat! Különösen a gáton nehéz legénynek lenni, mivel a halak csupán csipegetnek egy keveset... Pedig Ivica és Zoran is keményen dolgozott. Parittyával, rakétával, dobócsővel, sőt kislapáttal szórták a vízbe a halcsalogató finomságokat, nemcsak a kezdetben kiszemelt helyre, hanem a part közelébe is, amurokra lesve.

Félidőben, azaz 56 óra horgászat után, még mindig az ívás az abszolút tényező. Most a SPRO csapat vezet 84,5 kilogrammos teljesítménnyel, amit Kovács Szilárd és Garai Péter a „semmiből” úgy teremtett, hogy sorozatban szákolgatták az amurokat. A gáti szakaszt sajnos még e halfaj is széles körben elkerülte. Ivicáéknak mégis sikerült kitessékelniük a vízből három eltévedt pontyot, és 18,42 kg haltömeggel beiratkoztak a fogásnaplóba.

A 70. órában észrevehetően megcsappant az ívás és a pontyok lassan elindultak, nem is kevés átlagsúllyal. Az éllovas, amurokra specializálódott SPRO csapat, továbbra is szedegeti a másféltől három kilogrammos amurokat, de előnyük immár szertefoszlott. A termetes pontyfogásoknak köszönhetően a POFF Carp átvette a vezetést, mögöttük bicegett a román King Baits mindössze 46 (!) dekagrammal. Már 4 csapat van 100 kg felett. A helyzet fokozódik...

A következő tíz órában a romániai POFF Carp megduplázza eredményét, és már három mázsa felett jár. Közben a halak bemerészkednek a gáti részbe is, ahol a szektorszélen horgászó SBS Szikó 100,40 kg haltömeggel viszi a szektorát. Ugyanitt második a BSHE Maconka 71,28 kg hallal, Ivica és Zoran 54,80 kilogrammot írnak.

A maraton horgászverseny finise már a régi Maconkára vall, ugyanis az utolsó nyolc óra nem kevesebb, mint másfél tonna pontyfogást eredményezett. Pontosan annyit, mint a verseny első hetven órája. Zoran és Ivica is kitettek magukért. Héttől 12 kilogrammos pontypéldányokat emelgettek ki a vízből és délig 156,84 kilogrammos teljesítményt értek el, és megelőzték közvetlen vetélytársukat, a BSHE Maconkát, sőt másfél kilogrammra lecsökkentették az A szektor éllovasának, az SBS Szikónak az előnyét. Ekkor csillant föl először horgászaink előtt a serlegszerzés lehetősége, és a megmaradt három órában világbajnoki hajrába kezdtek.

A verseny végét jelző dudaszó elhangzott, de egy bizonyos idő még kellett, mire kirajzolódott a kép, ugyanis a mérlegelő bírák futárai csapatonként hozták a legfrissebb eredményeket. Először a gáti szektor eredmébye vált véglegessé, nem kis örömünkre. A Meleg bait Tresetište 255,40 kilogramm haltömeggel zárta a versenyt – ami mellesleg 7,08 kilogrammos átlagfogás – és teljes 32 kilogrammal megelőzte az SBS Szikót.

A C szektorban 372,18 kilogrammal, mindössze egy hal előnnyel ért célba a Carp Fun Boilie Team, a King Baits előtt. A B szektorban a Haladás team 8 óra alatt 160 kg pontyot szákolt, ami hajrát jelent a javából. Tamásék átlépték a 4 mázsás határt, de jött a Poff! A B4-en pecázó Micula Péter–Pongrácz Norbert páros fogási listája bevallotta, hogy a román csapatnak még egy mázsa halat sikerült rátennie a képzeletbeli lapátra. A 460,40 kilogramm teljesítmény viszont a POFF team-nek nemcsak szektorgyőzelmet, hanem bajnoki titulust és 1 000 000 Ft pénzjutalmat is hozott.

Az összesítések összesítése 4379,94 kg halfogásról tanúskodik, ebből 1501 kilogramm halat a verseny utolsó nyolc órájában zsákmányoltak a pontyfogók. A 969 darab kifogott hal ráadásul 4,52 kg átlagot jelent. A legnagyobb halért (13,98 kg) járó különdíjat is a SPRO – Carp Fun Boilie Team vitte el, amely a pontyfogó verseny történetében először tudott beleszólni amurokkal a komolyabb díjak sorsába, és ráadásul 41 darab halat fogott ki.

Végezetül a díjkiosztáson, amely tekintettel a jubileumra, szebb volt és hosszabb ideig tartott a megszokottnál, Lavajné Dóka Éva, Bátonyterenye polgármestere átadta a város ajándékát Morar Radunak, a Magyarországon páratlan tévéközvetítés megteremtése okán, épp úgy, mint bojlilegendánknak, Zoran Melegnek, aki e jubileumi verseny kedvéért újra horgászbotot ragadott. A Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő és Sporthorgász Egyesület az Egyesületért éremben és díszoklevélben részesítette Ivan Kiralj világbajnokunkat, Nitu Ion és Lupsan Aurel pontyfogó világcsúcstartókat, valamint Ladányi Tamást, a háromszoros kupagyőztest és szakírót. A tógondnok nem feledkezett meg a maconkai profi versenysorozaton példát mutató egyénekről sem. Hasonló módon, akár az építőmesterek legjavát a valamikori Egyiptomban, gránitobeliszkkel, Hűség és Barátság Díjjal tüntette ki a tó hírnevének építőit, az SBS csapatban horgászó Kovács Zoltán és Szigetfalvi András kupagyőzteseket, Tari Istvánt, Tóth Csabát, Kátai Róbert producert, valamint Zagyi Mihály vezető halőrt, az eddigi versenyek bíráját és mérlegelőjét.