Mint lényegében minden folyamatnak, a globalizációnak is vannak előnyei és hátrányai. Világunkat egyre inkább kevesek jóléte jellemzi és sokak szegénysége, kiszolgáltatott, hátrányos helyzete. Manapság a világ népességének alig 20 százaléka termeli meg, illetve nyújtja a világ áruinak és szolgáltatásainak 78 százalékát, továbbá ezek kapják meg a világ jövedelmének 78 százalékát, átlagosan napi hetven dollárt. A Föld népességének a legszegényebb országokban élő háromötöde a világ jövedelmének 6 százalékát kapja meg - napi két dollárnál kevesebbet.
A leginkább használatos definíció úgy hangzik, hogy a globalizáció a világgazdaságnak azt az integrációját jelöli, amely alapjaiban valójában még az európai gyarmatosítás kezdetén jött létre, és az utóbbi negyedszázadban ezt a folyamatot felgyorsította a számítógépes technológia és az információs áramlás robbanásszerű fejlődése, a kereskedelmi korlátok lebontása, és a multinacionális nagyvállalatok politikai és gazdasági hatalmának mértéktelen megnövekedése.
Magát a folyamatot alapvetően a technológiai és a műszaki fejlődés indukálja és vezérli. Meghatározóak voltak már a múlt század 70-es évei. Az ekkor kibontakozó mikro-elektronikai forradalom jelentősen felpörgette a globalizációt. Kialakulása szükségessé tette a tőkeösszpontosítást, a nagyobb vállalatméret létrehozását, mivel az adott technológiák folyamatos fejlesztése, a kutatások pénzelése, a versenytársakkal való konkurenciaharc e lépések nélkül nem valósulhatott volna meg. Mindezek mellett az 1970-es években gazdasági, szerkezeti változások is létrejöttek a világgazdaságban.
A globalizációt ma is gyakran azonosítják egy olyan gazdasági rendszerrel, amely komparatív előnyökön alapszik. Ezt az elméletét még David Ricardo angol közgazdász alkotta meg 200 évvel ezelőtt, és a következőképp hangzik: „A nemzeteknek olyan termékek előállítására kell specializálódniuk, amelyekben természet-adta előnyöket élveznek, s így megtalálhatják helyüket a piacon.” Ricardo legfontosabb művében kiállt a külkereskedelem mellett, bizonyította, hogy a szabad kereskedelem minden, benne résztvevő ország és az azokban élő minden gazdasági szereplő számára hasznos. Még akkor is igaz ez a megállapítás, ha az egyik ország a másiknál minden terméket csak kisebb hatékonysággal tud előállítani. A teória a komparatív előnyök elméleteként vált ismertté.
Mint lényegében minden folyamatnak, a globalizációnak is vannak előnyei és hátrányai. Világunkat egyre inkább kevesek jóléte jellemzi és sokak szegénysége, kiszolgáltatott, hátrányos helyzete. Manapság a világ népességének alig 20 százaléka termeli meg, illetve nyújtja a világ áruinak és szolgáltatásainak 78 százalékát, továbbá ezek kapják meg a világ jövedelmének 78 százalékát, átlagosan napi hetven dollárt. A Föld népességének a legszegényebb országokban élő háromötöde a világ jövedelmének 6 százalékát kapja meg – napi két dollárnál kevesebbet. Az egyéni jövedelmek között is óriási különbségek vannak, nem csak az országok közti különbségekről van szó. A társadalom kiemelkedő jövedelemmel rendelkező tagjai, a nemzetek fölötti multinacionális vállalatok kulcsemberei, a vezető politikusok, bankárok, tőzsde-spekulánsok jövedelmi szempontból, továbbá értékrendjükben, de társas kapcsolataikban is inkább egymáshoz, semmint valamely ország, vagy nemzet közösségéhez kötődnek. Azonos gazdasági irányultságot képviselnek, és egyformán távol állnak a hétköznapi emberek világától.
A gazdasági globalizáció során az áruk, a pénz és az információk egyre akadálytalanabbul áramlanak a Föld egyes térségei között. Az országok és vállalatok egyre több szállal kapcsolódnak össze egymással. A különböző kultúrák és életformák is sok tekintetben hasonlóvá, vagy azonossá válnak. Gyakran megállapítják, hogy a globalizáció a történelmi események szükségszerűsége, és amely ország nem csatlakozik ebbe a folyamatba, azt maga alá temeti. Tulajdonképpen a természeti jelenségekhez hasonló eseményről van szó. A nemzetközi kereskedelem szintje körülbelül kétszer olyan gyorsan nő, mint a világgazdaság egésze. A világ kétszáz legnagyobb cégének forgalma megegyezik a világ összesített GDP-jének körülbelül harminc százalékával, amikor e vállalatok a munkaerő kevesebb, mint 1%-át alkalmazzák. A fejlett országok technikai és technológiai fölénye a világ más részeivel szemben egyre nyomasztóbbá válik. Ám még ezen államok erejéhez képest is gyorsabban növekszik a tőkés társaságok hatalma. A világ termelését egyre inkább kezében tartja a pénzvilág. Így tetszés szerint emel a magasba, illetve sodor válságba vállalatokat vagy éppen egész nemzetgazdaságokat.
A globalizáció nem pusztán gazdasági folyamat, hanem alapvető társadalmi és politikai következményekkel is jár. Elszegényedő tömegek, a globalizáció vesztesei körében egyre növekvő elégedetlenség nyilvánul meg, ez szélsőségek, diktatúrák kialakulásának kedvezhet.
Számos előnye is van azért a globalizációnak. A nemzetközi szabad kereskedelem előnyei elsősorban a behozatalon keresztül jelentkeznek. Az olcsóbb és minőségileg jobb termékek szinte korlátlan importja révén a fogyasztó többet kap a pénzéért. A versenyhelyzet éleződése folytán a hazai termelékenység növekedésére is ösztönzőleg hat. A piac megnyitása azért jó egy országnak, mert ezzel más országok piacai is megnyílnak előtte viszonzásul.
Globális világgazdasági körülmények között egy regionális gazdasági integrációhoz csatlakozni kívánó ország számára, – amilyen Szerbia – a lemaradás csökkentését, a fokozatos felzárkózást és folyamatos fejlődést csak a tartós, dinamikus és egyensúlyőrző növekedési pályát biztosító gazdaságpolitika szolgálhatja. Egy szűkös erőforrásokkal, viszonylag kis belső felvevőpiaccal rendelkező gazdaság számára a gazdasági teljesítmény és a realizálható jövedelmek dinamikus bővülése szükséges, amely alapvetően a világgazdasági konjunktúrától – ezen belül az EU dinamikától –, a pótlólagos erőforrások – tőke és technológia – megszerzésének ütemétől, valamint a gazdaság alkalmazkodóképességének a gyorsaságától függ. Ezeknek a meghatározó feltételeknek csak egy export- és beruházás-növelő fejlesztési stratégia felel meg. A tartós gazdasági fellendülést tehát, csak olyan gazdaságpolitika képes megalapozni, amelynek elsődleges célja a versenyképesség és hatékonyság növelése.
