A minap a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület székházának nagytermében került sor a XII. Vajdasági Suliszínház Fesztivál harmadik elődöntőjére. Már a bejáratban, a folyosón, szinte miden szegletben csattogó fogú sárkányokkal, rózsaszín tüllszoknyás, fényes diadémmal ékesített királykisasszonyokkal, égszínkék sörényű mesebeli táltos paripákkal, rozsdaszín sörényű oroszlánokkal és selymes fülű fehér nyuszikkal futottunk össze. Meseországba kerültünk volna hirtelen? Úgy tűnik, az idén a Suliszínház bánsági rendezőinek és gyermekszínészeinek főként a mesejátékok vették meg a szívét.
A Mesélőt meglepi a Sárkány (A díjazott Jenei Mónika Toma Árpáddal)
A nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskola színjátszó csoportja Takarics Róbert Sárkánytörténet című jelenetével mutatkozott be. Rendezőjük Prokin Eleonóra tanárnő volt. A szerzőnek már számtalan jelenetét játszották a nebulók Vajdaság-szerte, de a Sárkánytörténet új volt, először láthatta a Suliszínház közönsége. A szereplők látható élvezettel élték bele magukat a mesehősök szerepébe. Jenei Mónika remek Mesélőnek bizonyult. Könnyed volt, játékos, telve humoros ötletekkel, bizalmas „beszólásokkal”, a közönséggel való „összekacsintásokkal”. S nagyon szépen, tisztán, jól artikulálva beszélt! Nem volt vitás, hogy a bírálóbizottság – Nagy Margit, Takarics Róbert és Jódal Rózsa – végül neki ítélte a harmadik elődöntő legjobb színészi alakításáért járó díját. Mónika ügyesen kalauzolt el bennünket a szemünk előtt megelevenedő mesében.
Amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik, akkor miért nem vers az enyém? – kérdi Szörnyeteg Lajos (Magyarittabé, Dömdödöm)
Megmosolyoghattuk a még játékmacit szorongató, csodálatos „felszerelésű”, talpig zöld pikkelyes lebernyegbe bújt, ám szerepe szerint igen gyermeteg, készséges és jószívű Sárkányt (Toma Árpád alakította derűs, alamuszi mosollyal), aki a hisztis, nehezen kezelhető „elrabolt” királykisasszony minden szeszélyét készségesen teljesíti. Hajszárítóval még aranyhaját is megszárogatja, sőt követelődzésére egy tévékészüléket is előteremt, akár „a föld alól” is. Persze felvonultak a „megmentők” és társaik is: a dadogó, nyámnyila Peti vitéz, a fellengzősen handabandázó karatebajnok, a hajcsavarókkal ékes Bözsi néni, a csodálatos sörényű kényes-fényes Kanca, és Laci, aki végül elnyerheti a hősnő kezét, hisz szabaddá vált az út: a „rettenetes” Sárkány hirtelen-váratlan szerelemre lobbant a csodaszép Kanca iránt. Egyik jelmez szebb, ötletesebb volt, mint a másik. Nem volt vitás, hogy a nagybecskereki csoporté lett a legszebb jelmezért járó díszoklevél.
Tessék, még tévét is szereztem! (Nagybecskerek, Sárkánytörténet)
A magyarittabéi VMPE színjátszó csoportja Petes Erzsébet anyanyelvápoló rendezésében a gyermekolvasók kedvencének, Lázár Ervinnek Dömdödöm című jelenetét mutatta be, amely voltaképpen az immár legendává vált könyvnek, A Négyszögletű Kerek Erdő-nek szerves része, illetve egyik fejezete. Az író benne játékosan, mesébe ágyazva, cseppet sem szájbarágón örökít meg egy „költői versenyt”, amelyben az erdő lakóival mondatja el, hogyan lehet és kell verset írni.
„bálomböki bag u fan / bálomböki big a fún” – szavalja Aromo, Szigfrid pedig tiltakozik, hogy arról nem volt szó, hogy hottentottául is lehet verset írni. (Magyarittabé, Dömdödöm)
Szó esik benne plágiumról, rímről, költői szabadságról, témaválasztásról, és persze az egymás iránt érzett feltétlen, nagy-nagy szeretetről. Persze felvonulnak a könyvből is jól ismert szereplők: az igazságot osztó Mikkamakka, Vacskamati, Maminti, a kicsi zöld tündér, Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa, Ló Szerafin, az égszínkék paripa, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, a nagyszívű Dömdödöm, s a minden hájjal megkent Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült oroszlán, aki úton-útfélen azt híreszteli magáról, hogy ő az erdő legkiválóbb, sőt koszorús költője (miközben a verseny folyamán éppen ő keveredik plágium-gyanúba). A „költői verseny” „remekműveit” hallgatva a közönség a hasát fogta nevettében. Különösen Bruckner Szigfrid ravasz újrapróbálkozásai arattak nagy sikert. Az „Apám tyúkja” verssorait, aki tudta, vele együtt suttogta: „Ej, tyúkapó, mi a kő, itt bent / lakik a szobában kend?” A nagyhangú, öntelt Szigfridet egyébként ugyanaz a Petes Valentina játszotta átélten, akit tavaly Tasnádi István Farkas és Piroska című jelenetében a laptopos Farkas szerepmegformálásáért díjaztak.
Peti vitéz az aranyhaját a Sárkánnyal száríttató Elrablottal (Nagybecskerek, Sárkánytörténet)
Osztatlan sikert aratott Nagy Zoárd vitája is arról, létezik-e az általa megénekelt anakonda, vagy igaza van Aromónak, aki epésen az „anaménesről”, Szigfrid pedig irigységtől paprikavörösen az „anacsordáról” rögtönzött egy versikét. Maminti azonban elővette zöld varázspálcáját, és csiribí, csiribá, egy bokor alól, hatalmas füstfelhőt kavarva, elővarázsolt egy természettudományi kislexikont, amelynek ötvenkilencedik oldalán meg is találták az akár tíz métert is elérő anakonda (Eunectes murinus) pontos leírását! A zsűri végül ezt az előadást találta legjobbnak, amely majd a tartományi döntőn képviseli a bánátiakat. Ők vihették haza a legjobb díszletért járó díszoklevelet is.
Nagy Margit, Jódal Rózsa és a közönség egy része
A nagybecskereki elődöntőt a jó, mai szövegek felkutatása, a kiváló összjáték, a felszabadult mesélőkedv, a játékosság és egészséges humor, a fantázia, a meséhez való visszatérés, valamint az anyanyelv szépségeiben való érezhető, akaratlagos elmélyülés jellemezte.
A közönség A Négyszögletű Kerek Erdő lakóinak költői versenyét hallgatja
