Az oroszlántól nem kell megijedni, kőből van
Találkozhattunk volna Szegeden is, ugyanis Fülöp Mihály és Éva szegedi lakosok, de ilyenkor, július közepén, negyvenfokos hőségben, sokkal kellemesebb a brači beszélgetés. Szellős teraszon ülünk egy pohár bevanda mellett, pálmafák, narancsfák, különböző tengerparti virágok és az elmaradhatatlan énekeskabócák társaságában.
A strand mindössze százötven lépésre van a vendégháztól (Fotó: Dávid Csilla)
De miért Brač, és nem Szeged, és miért éppen Fülöpék, meg egyáltalán mit keres ezekben az ínséges időkben a Magyar Szó fotóriportere és újságírója ezen a csodaszép, de távoli dalmát szigeten? A válasz egyszerű: Fülöpék a Magyar Szó Strandszépe-választásának fő szponzorai, szeptemberben ők látják vendégül brači apartmanházukban Vajdaság legszebb lányait. A Magyar Szó két munkatársa pedig két év után ismét megengedhetett magának egy olcsó nyaralást a tengerparton, Gradacon. Fülöpéktől mindössze egyórányi kocsikázásra és háromnegyed órányi hajókázásra. Csupán egy kis kalandvágy és 550 kuna (öt liter 10 kunás üzemanyag, 160 kunás kompjegy a kocsi szállítására és 33 kunás hajójegy koponyánként, és mindez kétszer, ugyanis vissza is kellett jönnünk) választott el minket. Mielőtt elindultunk, kissé szívtuk a fogunkat (7 kuna egy euró), ám amikor visszaértünk Gradacra, azt mondtuk, hogy megérte.
Az útról, a szigetről, a brači halászfalvakról, a borokról és az olívaolajakról, a strandokról és a világhírű kőről egy másik riportban szólunk, most viszont térjünk vissza a Fülöp-lak szellős teraszára, vendéglátóinkhoz, Mihályhoz és Évához, a sutivani paradicsomukba.
Mert a nyaraló Sutivanon van, kétszáz lépésnyire a tengerparti strandtól, és kétszázötven méternyire a városka központjától.
Miután megállapítjuk Mihállyal, hogy szinte egyidősek vagyunk, a kissé hivatalos hangú beszélgetést tegezésre váltjuk, és máris könnyebben folyik a társalgás. Ehhez némileg hozzájárul a vörösbor is és a társaság szebbik nemének poharában aranysárgán csillogó édes bor, a dalmát aszú, a prosek.
– Mikor és hogyan kerültetek ide a távoli Szeged városából? – kérdezem kíváncsian Mihálytól.
– Csaknem harminc évvel ezelőtt, egészen pontosan 1983-ban üdültünk először az Adrián. A szakmám autószerelő, és a haverokkal, munkahelyi barátokkal vágtunk neki az útnak, Mostaron át a tengerig. Omišon találtunk számunkra megfelelő sátortábort, és ott nyaraltunk. Jól éreztük magunkat, és a következő évben is ugyanott sátoroztunk, majd más adriai nyaralóhelyeket is felkerestünk. A Bračon lévő Sutivanra 1994-ben érkeztünk.
– Szintén sátorral?
– Nem sátorral. Autószerelő lévén sok vajdasági üzlettársam volt már a délszláv háborút megelőzően. Tisztességes emberekkel ismerkedtem meg. A háború idején rengetegen átköltöztek Szegedre, vállalkozásom révén – abban az időben pénzváltással is foglalkoztam, annak ellenére, hogy tiltva volt – még több vajdasági emberrel kerültem kapcsolatba, közülük a moholi Imre bátyámmal is, akivel jó barátok lettünk. Neki volt háza Sutivanon, és 1994-ben meghívott hozzá nyaralni. Akkor még körülményes volt ide eljutni. Másfél napig utaztunk Bračra Fiumén át. Már ez sem tetszett, de nem tetszett maga Sutivan sem. A házzal, ahol laktunk, semmi gond nem volt, de a falu nagyon elhanyagolt állapotban fogadott minket, turista egy szál sem. Sutivan egyszerűen nem fogott meg. Annyira nem éreztük jól magunkat a párommal, hogy két hét helyett csak egy hetet maradtunk. Udvariasan megköszöntük a vendéglátást és hazamentünk. Imre bátyám már akkor megmutatta ezt a telket. Kő volt rajta és szemét. Javasolta, hogy vegyük meg és építsünk rá egy-egy házat. Nyaralót. Nem láttam benne üzletet, ezért udvariasan elutasítottam. Ő, de még inkább a felesége, nem hagyta ennyiben a dolgot, a következő években is hívogattak le bennünket, emlegették a telket, de mi mindig találtunk valamiféle kibúvót. 1997-ben ugyanabban a társaságban szilvesztereztünk, mi férfiak jól beboroztunk, és ekkor Imre bátyám felesége közölte velem és a párommal, hogy februárban együtt utazunk Sutivanra. Nem kérdezte, hogy akarunk-e vagy sem, van-e az útra pénzünk, van-e az utazásra időnk. Kizárólagos volt, én pedig úgy voltam vele, hogy miért ne kirándulnánk egyet. Nem kerül sok pénzbe, meg aztán télen soha sem voltam a tengeren, ha pedig ismét felemlítik a vállalkozást, akkor majd a helyszínen kitalálok valamiféle kifogást arra, hogy miért nem érdekel a dolog. Eljött a február, hideg volt, Plitvicénél alig birkóztunk meg a hóval, Bračon pedig húszfokos hőmérséklet várt ránk, a helybéli asszonyok arcukat napoztatták az utcán. Nem tudtam betelni a gyönyörűségben, és ezúttal nem tudtam nemet mondani.
– Elkészült a két egyforma, kisebb szállodának is beillő épület, és azóta minden nyarat itt töltötök. Irigyellek benneteket.
– Nem kell irigykedned. Mi itt dolgozunk. Vannak olyan hetek, amikor meg sem fürdök a tengerben. De a téli hónapok, karácsony, szilveszter! Ezeket a napokat irigyelheted is tőlünk. Három évig építkeztünk, 2001-ben kezdtük üzemeltetni a vendégházakat. Öt év múlva társam eladta a részét egy orosz vállalkozónak, aki csupán egy idényben fogadott vendégeket. Azóta Imre bátyám egykori háza zárva van. Mi ketten a feleségemmel kitartottunk, és nem bántuk meg. Tizenegy év alatt a kővel, száraz ágakkal, kivénhedt olajfákkal borított telekből szép kertet varázsoltunk, és egy olyan vendégházat működtetünk, amelyben kiválóan érezhetik magukat a vendégeink. De ne én dicsekedjek, győződjetek meg magatok, nézzetek körül.
Először egy hatalmas lakosztályba vezet: két szoba, mindegyik saját fürdőszobával, terasszal, egy közös ebédlő, konyha, majd egy szobát mutat két ággyal és egy pótággyal. Itt is nagy a terasz. Lenézünk az alagsorba is, ahol egyszerre több család is elkészítheti magának az ebédet, a vacsorát, és kényelmesen el is fogyaszthatja. A közös konyha és ebédlő azoknak a vendégeknek az igényeit szolgálja, akik nem lakosztályban laknak.
– Egyszerre kilencven vendéget tudunk ellátni. Az étkezést mindenki maga oldja meg, de volt már rá példa, hogy felvállaltuk a reggelit. Az ebédet, a vacsorát már nem, de kiváló és nem drága vendéglőt tudunk ajánlani a faluban. Különböző szárazföldi és vízi járműveink is vannak, amelyeket bérbe adunk, így az autóbusszal érkező vendégeink is bejárhatják a szigetet éa a környékét.
– Szeptemberben Vajdaság legszebb lányait látod vendégül, a Magyar Szó Strandszépe-választásának győzteseit. Miért éppen őket?
– Eddig is sok vajdasági vendégem volt, meg aztán mondtam már, hogy kedvelem a vajdasági embereket. A Magyar Szó munkatársával, a zentai Polyák Hajnalkával vagyok kapcsolatban, neki köszönhetően jött létre ez az együttműködés, és ő segít abban, hogy Vajdaságból is sok vendégem legyen. Szeretettel várom a lányokat és kísérőiket. Mindent megteszek annak érdekében, hogy jól érzék magukat Bračon, Sutivanon, a Fülöp-házban, hogy hozzám hasonlóan megkedveljék ezt a helyet.
Nekem erre elegendő volt néhány óra, egy röpke beszélgetés, rövid séta a faluban, és csupán egy csobbanás a tengerben. A lányoknak minderre sokkal több idejük lesz...
A kellemesen huzatos teraszon a kánikulában is kellemes a beszélgetés
