Ez a Szarajevó már nem az igazi – mondták többen is, akik abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy még a hetvenes-nyolcvanas években ismerhették meg az egykori Jugoszlávia legkozmopolitább, legizgalmasabb, legszínesebb, legtoleránsabb városát. Tapasztalatból fakadó viszonyítási alap híján nem tudhatom, hogy igazuk van-e, de az biztos, hogy a világon kevés olyan város létezik, amely ennyi viszontagság után képes volt megőrizni, vagy ilyen rövid idő alatt újjáéleszteni nem mindennapi varázsát.
Tömény élvezet
Úgy alakult, hogy az idén jutottam el életemben először Bosznia fővárosába – de mindjárt kétszer! Az első, nyári találkozás csak pár órás volt – a horvát tengerpartról hazajövet sétáltunk egyet az óvárosban –, a második viszont már két teljes napig tartott, ami persze úgyszintén édeskevés ahhoz, hogy alaposabban meg lehessen ismerni legalább a Baščaršija világát. Főleg akkor, ha az ember idejének nagyobb részét konferenciateremben, illetve hotelszobában tölti.
HIDZSÁB MINT DIVATSIKOLY
Amikor a némi előtudással – ha tapasztalattal nem is – rendelkező, félig-meddig turista megérkezik Szarajevóba, az első, ami biztos feltűnik neki, az az iszlám térhódítása. Lépten-nyomon minaretekbe, dzsámikba botlik a tekintet. Az imámok imára hívó éneke ugyan nem annyira átható és mindent betöltő, mint az arab világban, de itt is van néhány hangszóró az utcákon. Mondjuk, aludni azért tudtam tőlük, nem úgy, mint Egyiptomban.
Az óváros bejárata egy ködös, esős napon
Ha a turista kinézetű egyedeket figyelmen kívül hagyjuk, az utcai viselet akkor is túlnyomó részt nyugatias, vagy ha úgy tetszik: világias. Azonban egyre több rövidnadrágos, körszakállas ortodox férfi és „burkába burkolt” nő tűnik fel a színen.
Az óváros bejárata az őszi napsütésben
De fogalmazzunk szójátékok nélkül, pontosan: igen sok nő öltözködési stílusában lelhetők fel iszlám vallási motívumok, a színskála pedig meglehetősen széles. Az idősebb asszonyok többsége fekete színű anyagból készült, a teljes alakot elfedő, csak az arcot szabadon hagyó csadort visel, a fiatalabbak körében pedig – ha szabad ilyet mondani – dívik a divatozás. A „pelerinjeik” színesek, tarkák, de sok az olyan fiatal hölgy is, aki farmerben, blúzban jár, viszont kendőt (hidzsábot) visel a fején, mely alól – teljesen szabályellenesen – kikandikál a haj, elővillan a nyak, és csábít az erősen, de ízlésesen kisminkelt arc. Akárhogy is, negyed évszázaddal ezelőtt e vallási áhítatnak nyoma sem volt Szarajevóban, még divatból sem – mondják a tapasztaltak.
ÉN, MUSZTAFA
Mindezek a külsőségek azonban egyáltalán nem járnak együtt a zárkózottsággal, sőt. Úgy tapasztaltam, hogy a szarajevóiak szívesen szóba elegyednek az idegenekkel, lazák és barátságosak, ontják a poénokat.
A közvetlenségnek csak egyik, nem is a legjellemzőbb formája a kéregetés. Viszont több, úgymond alkalmi kéregetővel is találkoztam, főként az óvárosban. Többnyire idősebb asszonyok voltak, akikről úgy tűnt, épp csak átugrottak a szomszédba, de ha már a sors úgy hozta, hogy egy turista kinézetű egyed vetődött az útjukba, ugyan miért hagynák ki a lehetőséget, hogy némi apróért folyamodjanak hozzá.
A férfiak viszont ragaszkodnak a rituálékhoz.
Épp a hotelszobám felé tartottam a konferencia helyszínéről, amikor már ötven méterről integetni kezdett egy korosabb úr. Amikor összetalálkoztunk, szívélyesen üdvözölt, lekezeltünk, családom és egészségi állapotom felől érdeklődött. Miután így kedélyesen lelejtettünk pár tiszteletkört, kissé mintha zavarodottan kérdezte volna, hogy én ugye a Musztafa vagyok, és nem kevert össze véletlenül valakivel. Bevallottam az igazat: de, összetévesztett valakivel. No, hát ezen igazán jót derültünk, de ezzel korántsem szakadt félbe a nagy találkozás. Kérdezte, honnan jöttem, mondtam, hogy Újvidékről.
Rézből(?) készült vásárlócsalogató encsembencsemek
Ó, Újvidék! – kiáltott fel, (természetesen) ott szolgálta a hazát valamikor, nagyon szép város. Igen, ebben egyetértettünk. Néhány, a helyismeretét fitogtató megjegyzést követően lassan rátért a lényegre. Srebrenicából érkezett, Szarajevóban kezelik, van valami nyavalyája, és épp készült hazautazni, de – mit ad isten – rádöbbent arra, hogy nem lesz miből megvenni a buszjegyet. Az egészen kedvesen és rendkívül körülményesen feltett kérdésére adott nemleges válaszomat követően nem hagyott csak úgy simán faképnél, megértően bólogatott (én is), a legapróbb jelét sem adva erőszakoskodásnak, és kedélyes kézrázással búcsúzva távozott.
MADE IN… WHAT?!
Amit nagyon sajnálok, hogy egyszerűen nem volt kapacitásom végigenni a Baščaršija összes finomságát, mert házigazdáink gondoskodtak a bőséges ételkínálatról, melyből azonban sajnos szinte teljes egészében hiányoztak a törökös-balkáni konyha ízei. Azért persze tudnék egy-két helyet mutatni, ahol jó a baklava, kitűnő a csevap és üt a burek, de ezúttal mellőzzük a reklámot.
A török kávét itt bosnyák kávénak nevezik. Ám legyen. Cukor nélkül, rahat lokummal, azaz szultánkenyérrel felejthetetlen élmény! Föl is buzdultam rajta, hogy veszek egy valódi szarajevói kézműves által fabrikált, valódi rézből készült kávéskészletet. Az óváros telis-tele van rézből készült encsembencsemes boltocskákkal, az árakban pedig nem igen tapasztalni eltérést. Alkudozással nem érdemes próbálkozni, még olyan alapon se, hogy megveszem ezt is meg azt is, ha adsz húsz százalékos kedvezményt, mert az árus nem ad. Kemény 25 euróért (50 konvertibilis márkáért) vásárolt szettemmel rohantam vissza a hotelszobába, hogy kigyönyörködhessem magam benne, mielőtt hazaindulnánk. Mondjuk, azt nem tudom, hogy a rézszínű tálca, dzsezva és csészefoglalat valódi rézből készült-e, de az mindenesetre kiábrándított, hogy a „porcelán” kiscsészék alján öles betűkkel írta: made in China.
Wireless internet van, vendég éppen nincs
De hitem – reális gondolkodásomnak köszönhetően – töretlen maradt: ezeknek a kínaiaknak csak nem éri meg kimondottan a szarajevói piacra gyártani a Baščaršija bejáratánál található kutat ábrázoló (mű)réz tálcákat és dzsezvákat! Így aztán abban maradtam magammal, hogy a csészék kivételével minden eredeti – dobar skroz! –, made in Sarajevo.
Minden eladó. Egy tipikus kisutca a Baščaršija szívében
