Szelevényi puszta, előtérben poloskaszagú kosbor
Vérfű-hangyaboglárka
Az árvalányhaj finom szerkezete
Báránypirosító
A Szelevényi-puszták Vajdaság északi részén, a magyar határ mentén terülnek el Királyhalma (Bácsszőlős) és Horgos között Magyarkanizsa és Szabadka községek területén. Annak ellenére, hogy a botanikusok már a XIX. század végén használták a Szelevényi-puszta elnevezést, ez a kifejezés ismeretlen maradt egészen 1992-ig, amikor hivatalosan első ízben használták a terület előzetes védelméről szóló dokumentumban. A Szelevényi Puszták Speciális Természeti Rezervátumot különleges természeti értékei miatt nyilvánították védetté1997 végén. A terület kezelője a Palics-Ludas Közvállalat.
Síksági specifikus mozaikos elterjedésű gazdag sztyeppei, szikes, homoki és mocsári élőhelyek sokfélesége jellemzi. Igen gazdag a terület növényvilága, megtalálhatók itt az eredeti pannon flóra és fauna számos rendkívül ritka és veszélyeztetett faja. A 677 ha rezervátumot tíz területileg különálló részegységre (Ökörjárás, Degelica, Bogárzó, Templompart, Szelevényi-erdő, Lófej, Kűlapos Tratyik, Marhajárás, Csengős rámpa) osztva II. és III. fokú védettségi kategóriába sorolták. A védőzónával együtt a rezervátum területe 1850 ha-t tesz ki.
A Szelevényi-puszták nyílt és száraz élőhelyeit sztyeppei növényzet borítja. A rezervátumban dominálnak a sztyeppei növénytársulások, amelyek pannon-puszta jelleget kölcsönöznek neki. Sajnos a szántók és gyümölcsösök terjedése veszélyezteti a löszszigetek fennmaradását.
Az ártéri erdők maradványai a legmélyebben fekvő területeken jelentkeznek, amelyek talaja gyakorlatilag egész éven át vízzel telített. Növénytanilag szegényes, fejletlen bokorszintű erdők, melyek szélén megtalálható egy-egy fehérnyár és kocsányos tölgy, míg az erdő központi részében a pannon kőris dominál. Az ilyen erdők fennmaradásának elsődleges feltétele a megfelelő talajvízszint, ami az elmúlt csapadékszegény években hiányzott.
ERDŐ HOMOKTISZTÁSOKKAL
A Szelevényi-pusztákat megművelt területekkel körül vett tíz alegység, sziget alkotja. Ezek nagy része füves homoki, sztyeppei vagy szikes élőhely. Egyedül a rezervátum részét képező, a XIX. század végén telepített Szelevényi-erdőt alkotják fás növények. Tavasztól késő őszig lépten-nyomon védett növényekre bukkanhatunk, közülük is kitűnnek az orchideák és a tarka nőszirom. Egyedül a Szelevényi-erdő tisztásain fordul elő az apró virágú homoki fátyolvirág.
A kis területű erdők csak apróbb állatoknak tudnak otthont adni, ennek ellenére a kutatók számos ritka és veszélyeztetett fajt találtak. Az erdő szélén emelkednek az erdei vöröshangyabolyok. Más ritka rovarfajok is élnek itt, valamint jelentős kétéltű és hüllőfajok. Az erdő számos madárfaj otthona.
A rezervátumban a Szelevényi-erdőt, az egyetlen megőrzött erdei élőhelyet sztyeppfoltok, homoktisztások valamint elmocsarasodott lapályok tarkítják. Botanikai szempontból rendkívül nagy jelentőségűek az erőd tisztásainak homoki mikro-élőhelyei. A környező erdő oltalmában, mint valami oázisban, kevésbé veszélyeztetettek, mint az út menti és művelt területekkel körülvett homokos területeken. E tisztásokon továbbra is megtalálhatók a specifikus homoki életközösségek, bár mindinkább benövi őket a füves növényzet. A jellegzetes homoki növénytársulás, a hullámzó árvalányhaj-tenger látványa felejthetetlen élmény.
A HOMOKVIDÉK NÖVÉNY ÉS ÁLLATVILÁGA
Sömörös kosbor virágzata
A hangyaleső lárvája vadászik hangyákra
A homoki kikerics a Pannon-síkságon kívül sehol a világon nem él, ezért rendkívül értékes endemikus faj. Érdekessége, hogy ősszel virágzik, de majd csak tavasszal hoz termést. A homoki kikerics élénk lilás-rózsaszínes virágai feltűnően elütnek a csupasz homoktól és az őszi elsárgult növényzettől.
Az egykor szél által hordott homokra és homokdűnékre emlékeztetnek a Szelevényi Puszták Speciális Természeti Rezervátum védőzónájában még fellelhető nyílt homokos területek. Itt már a szőlőket felváltó gyümölcsösök találhatók, de mellettük számos elhagyott, elgyomosodott és inváziós növényfajokkal ellepett terület is van. A rezervátumon belül a dűlőutak mentén ugyancsak nyílt, széljárta homoksávok találhatók jellegzetes homoki fajokkal.
Ezeken a területeken sikeresen fennmaradt a báránypirosító, a nyílt homok pionírnövénye. Valamikor a szövetek, szőttesek festésére használták. A festékanyaga miatt gyűjtötték. A természetes élőhelyek nagymérvű pusztulása veszélyezteti a báránypirosító fennmaradását. Az alacsony homokdűnék a madarak fészkelő és táplálkozó területei. Közülük legértékesebb a szalakóta.
A Szelevényi-pusztákon napjainkban elvétve előforduló jellegzetes nyílt homoki élőhelyeket vagy pionír növénytársulás borítja, vagy pedig többé-kevésbe már benőtte a homokvidékre jellemző növénytakaró. Ennek ellenére a Szelevényi-erdő legnagyobb botanikai értékei közé tartoznak a homoki erdő tisztásainak mikro-élőhelyei. Itt találnak menedéket az olyan veszélyeztetett növényfajok, mint a báránypirosító, a buglyos szegfű, vagy a homoki nőszirom, amely Vajdaságban egyedül itt fordul elő. Itt él továbbá az endemikus homoki kikerics és a homoki varjúháj, amelyek csak egyes, kedvező időjárású években jelennek meg az erdő tisztásain. A védett rovarok közül ki kell emelni az alig tíz éve felfedezett vérfű-hangyaboglárkát, a hangyalesőt, a futóbogarakat és a szitakötőket. A gyíkok és a kígyók is a homokvidék gyakori lakói.
Számos madár táplálkozik a homokos területeken, közülük legjelentősebbek a Szelevényi-erdőben fészkelő ragadozó madarak: a rétisas, a héja, az egerész ölyv és az erdei fülesbagoly. Az emlősök közül megtalálható a védett denevérek több faja valamint a róka és a sakál.
