„Vajon valóban a dicsőség a legkedvesebb a hiúságunknak? – Ez a szenvedély csak a legkivételesebb embereknek adatik meg, és nekik is csak a legritkább pillanatokban. Ezek a hirtelen megvilágosodás pillanatai, melyekben az ember a saját kezének parancsolva kinyújtja azt, mintha ezzel teremtené meg a világot. Saját magából merítve a fényt, mellyel beragyogja környezetét. Ekkor áthatja őt az a boldogító bizonyosság, hogy attól, ami a legnagyobb messzeségbe emelte őt és eltávolította, vagyis ennek az érzésnek a mélységétől, nem fosztható meg egyetlen eljövendő nemzedék sem.” (Friedrich Nietzshe: Az igazság pátoszáról)
Szárits János-emléktábla
Az elmúlt napokban többször is beleolvastam Mirko Grlica (Szabadka, 1956. augusztus 6. – 2020. szeptember 25.) Szárits Jánosról (Szabadka, 1876. június 27. – 1966. augusztus 23.), az első repülősünkről írt emlékkiadványába, amely első nyilvános/hivatalos felszállásának 100. évfordulójára jelent meg 2010 októberében, Szabadka Város Önkormányzatának, a Szerbiai Művelődési Minisztériumnak, a Vajdasági Tartományi Művelődési Titkárságnak és a Vajdasági Repülőszövetségnek (VRSZ) a támogatásával. A közelmúltban elhunyt neves történész, a Szabadkai Városi Múzeum tanácsadója a felvezető Nietzsche idézetével ajánlja az Olvasónak a kétnyelvű (szerb–magyar) képes Szárits-monográfiát, amely egyben az akkori, alkalmi kiállítás dokumentuma is. Repülősünk személyisége, tiszteletben tartása üzenet is a mai nemzedékeknek, amelyek keveset tudnak égtájunk repüléstörténetéről, a Szárits-életműről. Nevét mindkét nyelven jegyzi, a könyv borítójának hátlapján meg is elevenedik kézjegye: magyarul és szerbül. A méltó emlékező megbecsülés fontosságát idézik szinte az ajánló folytatásaként a monográfia bevezető sorai. Száritsot, a Szabadkai Városháza tisztviselőjét: „a sporttal eltöltött ifjú évek versenyszelleme a kutatás és a tervezés irányába vezette. A verseny és az alkotás kapcsolatának tetőpontja 1910. október 16-a, amikor a szabadkaiak ezerszám vonultak ki, hogy lássák ezt a vakmerő különcöt. És amikor az ész (és az erős szél) azt diktálta, halassza el a tervét, Szárits egy pénzérme segítségével – fej vagy írás – döntött. És felszállt. Évtizedekkel később, kitaszítva és feledésre ítélve kellett visszaemlékeznie arra a fölényes és dicsőséges pillanatra. Az egyik legnagyobb szabadkairól rendezett kiállítással vissza kívánjuk őt hozni az emberek emlékezetébe. Ezúttal a végeredmény, Szárits Jánosra nézve, talán kedvezőbb lesz.”
Szabadka város lobogójának átadása
Biztatóak voltak az akkori megemlékező, összehangolt programok is: Belgrádban a Repülési Múzeumban akadémia, dokumentumfilm-bemutató és kiállítás volt, Szabadkán a Városi Múzeumban Grlica történész összeállította kiállítás váltott ki nagy érdeklődést, ennek pannóit hozták el Újvidékre is, és tudományos konferenciát is tartottak a Vojvodina Sport- és Üzletközpontban. Akkor valamennyi rendezvényen jelen volt Szárits János két unokája: Petrović Piroska (Norvégiából), Schumaher Mária (Németországból) és dédunokája, Đorđe Cvijanović családjával (Norvégiából). A Szerbiai Repülőszövetség által adott emlékbélyeget napilapunk Forum Nyomdája készítette. Nem csak a család körében váltott ki örömteli visszhangot az akkori jelentős javaslat, miszerint egy személyszállító repülőgépet nevezzenek el első repülősünkről. Ez a terv mindmáig nem valósult meg.
A 100. évfordulóra készült, a Szabadkai Városi Múzeumban őrzött pannók egy része tekinthető meg Újvidéken, a La Vista Galériában, a hétvégéig (Katolikus porta, 17–21 óráig). Emlékeztetve Szárits János/Ivan Sarić könyvelő, az entuziaszta, rajongva lelkesedő autodidakta pilóta, repülőgép-, autótervező és -készítő, a neves sportoló első nyilvános bemutatórepülésére, Szabadkán, a lóversenypályán – kihívásokkal teli életére.
A 110. évforduló napján megnyílt kiállítást követően, másnap Szabadkán a nevét viselő repülőklub kivetítős emlékbemutatót, aeromítinget tartott a Békova melletti repülőtéren. Ezen a VRSZ képviseletében Újvidékről négyen vettünk részt. A szeszélyes, esős, szeles idő Szabadka közelében kezdett valamelyest enyhülni. A reptér fölött már békésebb felhők vonultak át, a változó szélerősség sem akadályozta meg a Szárits-emléknap szinte programszerinti megtartását. Megnyitva a rendezvényt, Bojan Burger, az Ivan Sarić Repőklub vezetőségi tagja mindenkit köszöntött, kiemelten dr. Pásztor Bálintot, a Szabadka város képviselő-testületének elnökét, aki meghívásukra október elején már megismerkedett a tevékenységükkel és megtekintette a repteret. Hosszú idő után ez volt városi elöljáró első hivatalos látogatása. Ekkor jelezte a repülőtérfejlesztési lehetőségét is.
Pásztor Bálint és Branimir Vuković
Az utóbbi néhány évben, mint Nemanja Mikać pilóta, a bemutató moderátora mondta, növekvőben van a fiatalok érdeklődése mind a légi sportok, mind a hivatásos repülés iránt. Céljuk, hogy minél jobb eredményeket érjenek el a versenyeken. Az idén a klub volt a házigazdája az országos precízrepülésnek. A kivetítőn megelevenedett a szakosztályok tevékenysége. Évente átlag ezer órát repülnek a motoros gépekkel a pilótáik, a vitorlázók 200, a sárkányosok pedig 100 órát. Az ejtőernyősök ezertől több ugrást valósítanak meg, a siklóernyősök átlag 300-at. Nagy az érdeklődés a különböző oktatások iránt is. Évente 6 pilótát, 3 vitorlázót, és több mint 50 ejtőernyőst képeznek ki, valamint sárkányrepülősöket és siklóernyősöket is oktatnak. A bemutató jobbára a repülőklub jelenlegi tevékenységre összpontosított. Jóllehet az 1946-ban alakult, első repülősünk nevéről 1969-ben elnevezett repülőklub tagjai kimagasló eredményeket értek el a hazai és a külföldi versenyeken, szemléken. A különböző szakosztályok élsportolói megkapták a Jugoszláv/Szerbiai Repülőszövetség legjobbaknak járó díját, az Aranysast, az ötvenéves megszakítás nélküli repülésért pedig az Aranysas Életmű-díjat.
Alkalomszerűen, többnyire nemzetközi versenyek idejére nemzetközi sportrepülőtérré minősítették a korábbi évtizedekben is a repteret. A klub kérésére ezúttal is hivatalosan 3 hónapra engedélyezték a határlégtér megnyitását, és Szabadka Repülőtér néven nemzetközivé nyilvánították az országos szervek. A repülőtér fejlesztésével megvalósulhatna ennek állandósítása is, jelentősen növelve az egész régió gazdasági és idegenforgalmi lehetőségeit. Elsőként szilárd alapú kifutópályát kellene kiépíteni, amely megfelelne a nemzetközi előírásoknak is. A klub a lehetőségeihez mérten rendben tartja a füves (nem mindenhol sima) kifutót, amely működésükhez elengedhetetlenül szükséges.
Megismerve a repülőklub terveit, Pásztor Bálint ismételten megerősítette: a jövőben fontos lenne az önkormányzat és a repülőklub tervszerű együttműködése a reptér, az utazás, a turizmus, a gazdaság fejlesztése céljából. Köszöntője végén átadta Branimir Vukovićnak, a klub elnökének Szabadka Város lobogóját. A Szárits-emléknap ünnepélyes pillanata volt az emléktábla leleplezése, amely a reptér felújítása után kerül végső helyére.
Željko Vuletić, a VRSZ főtitkára a köszöntőjében kiemelte, a szabadkai repülőklub egyike volt a legidősebbeknek az akkori Jugoszláviában. Beszámolt a repüléstörténet készülő, vajdasági monográfiájáról. A szabadkai repülőklub története még feldolgozásra vár. A közeljövőben elsők között a veterán repülősök visszaemlékezését szeretnék rögzíteni.
Az ünnepi megemlékezés végén ismét levetítették a 100. évfordulóra készült, először Belgrádban bemutatott dokumentumfilmet Szárits János életéről. Miroslav Antelj újságíró filmje a Bunjevačko kolo Horvát Kuturközpont támogatásával készült.
Meglepetésként az aeromíting fénypontja a Szárits portréját megelevenítő óriászászló „leereszkedése, földetérése” volt. A zászlóval Predrag Pavlović siklóernyős ugrott ki 1000 méterről a repülőből. A második meglepetést a viharos idő akadályozta meg. Emiatt elmaradt a batajnicai reptérről az Orao repülőgép felszállása. A terv szerint díszköröket kellett volna írniuk Szabadka, a reptér és környékének légterében.
Szárits vívmányára az aeroklub szerény repülőgép-flottájának pilótái formációrepüléssel, tisztelettel emlékeztek szeretett városa fölött körözve. Első nyilvános repülése 110 évvel ezelőtt is, és ma is történelminek számít az egész régiónkban. Aranybetűs ünnepként jegyzi a repüléstörténet a hivatalosan elismert repülési dátumot és autodidakta pilótánk repülését a maga készítette Szárits–1 géppel.
