A város, ahol nem illik türelmetlenkedni, tolakodni

„Az úthoz hozzá tartozik az apró és finom dolgok tisztelete. Mindig ismerd fel a pillanatot,
amikor fontos a megfelelő viselkedés. ”
Paulo Coelho

Alfamában, a régi mór városrészben maradva sok szép épületet és templomot csodálhatunk meg, a Sé katedrálist pl. a XII. században építették fel, de az idők folyamán többek között a földrengések miatt sokszor átépítésre szorult. A római katolikus templomon megfigyelhetünk barokk, neoklasszicista és gótikus jegyeket is. A Sé katedrális egyben fontos régészeti lelőhely is, a kerengő alól újabb leletek kerülnek elő. Belső terei nincsenek túldíszítve, ennek ellenére lenyűgöző látványt nyújt. A létesítmény körül terméstől roskadozó citrusfák illatoznak.
Egyik tanítványom kétszer járt már az El Camino zarándokúton, nem tudott elcsábítani, viszont olvastam, hogy a Portugál Camino indulási és érkezési pontja a Sé katedrális mögött van. Juli úgy döntött, megpihen egy padon, én pedig szaladtam a dimbes-dombos szűk utcákban. A jelet kerestem, a sárga fésűkagylót, vagy legalább egy Szent Jakab útját követő hátizsákos zarándokot. A kapualjakban ráérő lakosok beszélgettek, kávéztak, az idősek sakkoztak. Igen furcsán néztek rám: Ki lohol még szieszta időben a macskaköves úton? „Turista impaciente” – Türelmetlen turista, legyintettek. Meglett a kagyló, egy fotó az utcatábláról, egy narancsfáról, egy pöttyös mintázatú csempéről, egy Fado estet hirdető bárról és futás vissza, útitársam egyedül feküdt a padon. „Jót pihentél?” – kérdeztem lihegve, ő pedig mosolyogva válaszolt: „Többen idejöttek megkérdezni mi a baj, hogyan segíthetnek, hívjanak-e mentőt, van-e valaki velem, vizet hoztak. Jólesett, a lelkem és kissé a talpam is megpihent.” Akkor mehetünk, de csak szépen, türelmesen, ahogyan illik.

Elsétáltunk a kastély alatt a Miradouro de Santa Luzia pergolás teraszos kilátóhoz. Itt ejtettük meg leghangulatosabb lisszaboni pihenőnk egyikét. Virágok illata, azulejók látványa, a víz kékje, a vitorlások fehérsége, fiatal zenészek romantikus dallamai, és szemben a Tejo déli partjá fekvő Almada településen a Krisztus király szobor (Cristo Rei)(1*), ez a folyó szintjétől 113 méterre lévő talapzatra épült 28 méter magas, Jézust ábrázoló műalkotás. Elrebegtünk egy hálaadó imát mindazért, amit látunk, hallunk és érzünk, amit ilyen intenzíven megélünk.
Még egyszer körbejártuk a kilátót és elindultunk kávézni. Nagyon finom kávét ittunk egy kovácsoltvas kerítés mögötti teraszon, ahol a gitáros fiú virtuóz módon váltott dzsessz-rockról operaáriákra, majd filmzenére.

MINDEN FÁNAK VAN TÖRTÉNETE

Ideje volt kiválasztani a Fado bárt az esti programhoz. Nem akartunk nagyon kommersz vacsorás-zenés estet, inkább hangulatos kis helyi kocsmát kerestünk, 2 fős asztalt foglaltunk. Ahogy kiléptünk a bárból, egy furcsa fát pillantottunk meg. Óriási törzse elfoglalta a járdát, hatással volt még a ház és az éles kanyar kiépítésére is. Elücsörögtünk rajta egy kicsit, körbejártuk, ekkor pillantottam meg a feliratos táblát. Ha jól értettem, Lisszabon jó levegőjét szolgáló fájának nevezik.
Az idő rohamosan múlt, döntenünk kellett: benézünk egy izgalmasnak ígérkező múzeum- és ajándékboltba, vagy hazamegyünk felölteni a fado-estre idecipelt szép ruhát. Győzött a bolt. Óriási élmény volt. Csak akkor szembesültünk méreteivel, amikor beléptünk a többszintes tágas térbe. Ami azonnal szembetűnt, hogy a padló pont olyan macskakövekkel volt kirakva, mint a főváros utcái. Na, ilyen padlón tényleg csak kényelmes, lapos cipőben lehet járni. Vajon mikor és hol viselnek a portugál nők tűsarkú cipőt? – morfondíroztam. A létesítmény múzeumi része korhű kosztümöket mutatott be babákon; a bútorok, a vitrinekben tündöklő ékszerek és dísztárgyak egy-egy korszak berendezéseit tükrözték. Közöttük polcokon, állványokon, kosarakban sorakoztak az ajándéktárgyak. Férjemnek kék, lisszaboni nevezetességeket ábrázoló kávéscsészét vettem.

Korábban el sem tudtam képzelni, mi minden készülhet a puha, rugalmas és tartós parafából.(*2) Portugáliában a tudományosabb nevén paratölgynek nevezett fa kérgéből nem csupán dugó készül, de építő- és padlóburkoló anyag, valamint számos, a hajózásban és halászatban használt eszköz is, sőt, állítólag a rakétatechnológiában is használják, hiszen könnyű, nem engedi át a nedvességet, hőszigetel, hangszigetel, rezgést csillapít. A mázas csempe készítése mellett a másik legfontosabb ipari és művészeti húzóág. Környezetbarát és vízhatlan, így a kézművesek sokszor helyben dolgoznak kézzel készített termékeiken. Kiváló minőségű parafából készülnek divatcikkek, pl. kalapok, táskák, pénztárcák, ékszerek, de még képeslapokat is készítenek parafából. Vettem néhányat. Mindenki örült, akinek átadtam, csak egyet tartottam meg magamnak emlékbe. Itt lóg velem szemben a számítógép fölött, Újvidék látképe alatt. Amikor fizettünk, emlékeztették Julit, hogy a hátizsákot az utcán vegye maga elé, nagy a tömeg, esteledik. Megnyugtató érzés, hogy vannak őrangyalaink.
A vacsoráig volt még egy kis időnk, gyalogolni már nem akartunk, a sok látnivalót sem szerettük volna kihagyni, ezért újabb tanácskozást és tervmódosítást követően felszálltunk a híres sárga elétricóra(*3), vagyis a 28-as villamosra. A menetidő kb. 40 perc egy irányba, a Felsővároson, a régi mór negyeden át halad a modern negyedbe, az Alsóvárosba. Megállóinak száma különbözik attól függően, hogy milyen irányba halad. A vár irányából 36 megállója van, a végállomás a Martin Moniz tér. Visszafelé 34 helyen áll meg. Az utasok többsége turista és városnéző túráján nem hagyja el a villamost. Ámulatba ejtő helyeken halad és szűk, kanyargós utcákon érinti a híres tereket, kilátókat, parkokat. Néhány utcában fotózáskor veszélyes kinyúlni az ablakon, alig 10 centire van a ház fala. A fodrászüzletben ücsörgő hölgy mobilján szinte látni a kijelzőt! A helyiek csak mosolyogtak, ha mi utasok a szívünkhöz kaptunk, amikor az ott lakók rutinosan az utolsó pillanatban húzták be a kerékpárt, a babakocsit vagy éppen a felmosóvödröt a kapualjba.

Érdekes volt látni a Baixa negyedet. Pombal Márkinak köszönhetően tele van építészeti csodákkal. A nagy lisszaboni földrengés (*4) utáni újjáépítés során Pombal mérnöki pontossággal tervezte a derékszögű, széles utcákat, sugárutakat. Azonos méretű, a földrengéseknek ellenállóbb háztömböket húztak fel, modern kereskedelmi negyed jött létre. Az akkori világ legjobb mérnökei dolgoztak Pombal őrgrófnak, egyikük a magyar származású hadmérnök, építész, Martell Károly=Carlos Mardel volt. Ez az egyik első és hibátlan földrengésálló várostervezési és építési projekt Európában. Az új építészeti stílust pombaline stílusnak nevezték el. Üzleteivel, éttermeivel, kávézóival, utcazenészeivel, festőivel, tágas tereivel Baixa a Lisszabonba látogatók kedvelt kerülete, de az útikönyvek ennek a kerületnek a látogatását csak nappal javasolják, este állítólag rámenős kábítószerárusok lepik el.
Bairro Alto a bulinegyed. Rengeteg lépcső, egymásba érő hangulatos vendéglők. Nyüzsgő, érdekes városrész, ahol 22 óra után kezdődik az igazi élet, a fiatalok hajnal 2-3-ig szórakoznak a bárok előtt a meredek, szűk, romantikus utcákon. Az éjszakai életet ezután még a klubokban folytatják.
A végállomáson, a Martin Moniz téren kiszálltunk körülnézni, és adózni dicső magyar építész ősünk emlékének. Amikor észrevettük a 28-ast, futva mentünk az ajtóig. A vezető udvariasan jelezte, itt csak kiszálltak utasai, fáradjunk pár lépéssel lejjebb, ahol felveszi a beszállókat. Logikus. Itt nem egymás hegyén-hátán nyomulnak tolakodva a le- és felszállók, ez is szervezés és szokás kérdése. Elszégyelltük magunkat. A helybéliek gondolata valószínűleg ismét a „Turista impaciente” volt.
A visszaúton zötykölődve nem győztem magamba szívni a lisszaboni látványt, amit a turisták a kilátókról élveztek. Tetszett az északnyugati részen épült Estrella városrész is elegáns házaival és gyönyörű kertjeivel. Az Estrella bazilikát szívesen megnéztem volna közelről is.
De bennünket már várt a fado bár.

(Folytatjuk)

(*1) A Krisztus király szobrot egy imakérésnek szánták Istennek, hogy védje meg Portugáliát a második világháborútól, ám végül az építkezést 1959-ben kezdték meg, így a műemlék inkább köszönetnyilvánítás lett, Portugáliát nagyrészt elkerülte a II. világégés. A szobor, a megbékélés szimbóluma, csupán 2 méterrel alacsonyabb a brazil műemléknél a Buenos Aires-i Krisztus szobornál.
(*2) Ezreknek, kéreghántolóknak, parafaipari munkásoknak nyújt megélhetést. Akadnak Portugáliában egész országrészek, ahol a nép szinte kizárólag a paratölgyerdők hozadékából él. Portugália a világ legnagyobb parafatermelője, paratölgyállománya szinte felbecsülhetetlen nemzeti vagyon.
(*3) Az első villamos, amelyet még lovakkal hajtottak, 1873 novemberében állt forgalomba, a teljesen motorizált változat viszont csak 28 évvel később gurult ki a kocsiszínből. A 139 éve forgalomban lévő szerelvények pályasebessége 40-50 km/h-s.
(*4) 1755. november 1-jén a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés jelentette a portugál birodalom aranykorának végét. A rengésektől a főváros romokban hevert, a történelmi örökségének nagy része megsemmisült. Lisszabon lángokban állt, az óriási cunami letarolt mindent, ami belvárosának alsóbb részeiből még megmaradt. I. József portugál király családja és udvartartása csodával határos módon túlélte a katasztrófát, éppen az óceánparti domboldalon fekvő belémi királyi palotában tartózkodtak. A belvárosi palotájukból semmi nem maradt. A királyi renzidencia mellett megsemmisült a királyi képtár (Rubens és Tiziano képekkel), a kincstár, a királyi archívum benne Vasco da Gama útleírásaival.
„A füstölgő romokon a király kétségbeesetten megkérdezte miniszterétől, mit is tegyenek ilyen mértékű pusztulás láttán, Pombal márki azt válaszolta: „El kell temetni a holtakat és kenyeret kell adni az élőknek.” A fennmaradt portugál gazdagságból gőzerővel indult meg az újjáépítés.
I. József király a földrengés után soha többet nem volt képes falak között élni. Az uralkodó a királyi család udvartartásával együtt egy külvárosi sátorvárosba költözött, és itt éltek a király haláláig.”