2024. december 21., szombat
VÁLASZTÁSOK 2022

Vendégvárás rendezett körülmények között

Munkaakciót szerveztek a palicsi művelődési háznál

Szombaton takarítási akciót tartottak Palicson, a közelmúltban átadott művelődési központ környékén. Az akcióban elsősorban a helybeli nyugdíjasok vettek részt, de fiatalok, valamint a Palics-Ludas Közvállalat néhány alkalmazottja is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Dobó Márta, a palicsi helyi közösség tanácsának elnöke elmondása szerint az idén több nagyobb rendezvényre is sor kerül a művelődési házban.

–A Palics Magyar Művelődési Egyesületnek nemrégiben átadott művelődési ház előtt, illetve az utcának ezen a részén végig rendezetlen körülmények várják az ide látogatókat, és úgy gondoltuk, hogy egy munkaakcióval ezen tudunk segíteni. Szeretnénk elérni, hogy egy kicsit átláthatóbb legyen és kinyíljon a tér, hogy az épület az utcáról is jobban szembe tűnjön. Az idén nagy terveink vannak, komoly események helyszíne lesz a művelődési ház, és méltóképpen szeretnénk fogadni a vendégeket. A munkában részt vesz a Palics-Ludas Közvállalat négy munkása, illetve a közvállalat olyan munkagépeket biztosított erre az akcióra, amivel mi nem rendelkezünk, de nagyban megkönnyítik a munkát – fogalmazott Dobó Márta.

A Palicsi Nyugdíjas Egyesület nevében Slavica Tot elnök nyilatkozott a médiának.

–Minden évben több ilyen és ehhez hasonló munkaakcióban veszünk részt. Korábban egy-egy ilyen munkaakción akár negyvenen is összegyűltünk, most viszont az elmúlt két évben történtek következtében a tagságunkból csupán tizenhárman tudtak részt venni rajta – mondta a nyugdíjas egyesület vezetője.

Fotó: Benedek Miklós

Fotó: Benedek Miklós

A szervezésből a Vajdasági Magyar Szövetség nyugdíjas fóruma is kivette a részét. A szervezet részéről Nagy Katalin elnök mondta el meglátásait.

–Már majdnem húsz éve vagyok tagja a kórusnak, végre elkészült az egyesületünknek otthont adó művelődési ház, és úgy érzem, kutya kötelességünk, hogy kivegyük a részünket a környék rendezéséből, kitakarításából. A társaságot általában elég nehéz összeverbuválni, de mindannyiunk érdeke, hogy minél többen legyünk – nyilatkozta Nagy Katalin.

A rendezvényen jelen volt Gyivánovity Dániel, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője is, aki a médiának adott nyilatkozatában a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet.

–A VMSZ választási programjában igen előkelő helyen szerepel a környezetvédelem, hiszen a hosszú távú stratégiát nézve nincs fontosabb annál, hogy megőrizzük a bolygónkat, a helyet, ahol élünk. Az előző mandátumban a köztársasági parlamentben a szakterületem a gazdaságfejlesztés, valamint a közlekedési infrastruktúra fejlesztése volt. Az utóbbi területen talán a legfontosabb eredmény a Belgrád-Budapest, valamint a Szabadka-Szeged vasútvonal felújítása, illetve egyáltalán a vasúti közlekedés fejlesztése, és ez közvetlen összeköttetésben van a környezetvédelemmel, hisz ezáltal tehrementesíteni tudjuk a közutakat, mind az utas-, mind a teherszállítás tekintetében – fogalmazott a politikus.

Fotó: Benedek Miklós

Fotó: Benedek Miklós

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás