2024. december 22., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Dr. Pásztor Bálint az elsők között szavazott

A korábbi választásokhoz hasonlóan dr. Pásztor Bálint a mai helyhatósági választáson is az elsők között adta le voksát. A politikus fél órával az urnanyitást követően szavazott a Sétaerdei Helyi Közösség épületében. A korai időpont ellenére ezen a szavazóhelyen meglehetősen sokan leadták már voksukat, elsősorban az idősebb korosztály képviselői érkeztek. A jelenlevő újságíróknak nyilatkozva legtöbbjük azt mondta, gyerekeik és unokáik miatt, illetve a szebb, élhetőbb jövő reményében szavaznak.

– Abban bízom, hogy sok szabadkai méltányolja a VMSZ eddigi eredményét, illetve értékeli pártunk intenzív, de közben tisztességes kampányát. Itt, Szabadkán is minden helyi közösségbe ellátogattunk, mindenhol beszámoltunk eddigi eredményünkről, és mindenkivel elbeszélgettünk a jövő vonatkozásában megfogalmazott prioritásokról. Remélem, hogy a helyiek felismerték Szabadka épített öröksége megőrzésének tekintetében tett erőfeszítéseinket, valamint a Palics fejlesztése és a helyi közösségek egyenrangú fejlesztése céljában való igyekezetünket. Az említett prioritásokról négy évvel ezelőtt a VMSZ beszélt először, úgy tűnik, hogy mostanra minden választási jelöltlista beépítette saját választási programjába az említett célokat. Mi eddig sem csak beszéltünk, hanem tettünk a célok megvalósításának érdekében – taglalta Pásztor Bálint.

A VMSZ elnöke az egyéb vajdasági helyi önkormányzatokban megtartott választásokra is kitért nyilatkozatában, mint ismeretes, a VMSZ 23 önkormányzatban indult önálló jelöltlistával. Abbéli reményének adott hangot, hogy a polgárok úgy szavaznak, hogy sikerüljön megőrizni a VMSZ vezető pozícióját azokban az önkormányzatokban, ahol eddig is a párt delegálta a polgármestert, nevezetesen Magyarkanizsán, Zentán és Topolyán. A többi helyi önkormányzat vonatkozásában a pozíciók megtartásában, illetve megerősítésében bízott

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint a szavazáson (Molnár Edvárd felvétele)