2024. szeptember 11., szerda

Világ

Általános sztrájkkal tiltakoznak a junta ellen

Halálosan megfenyegette a katonai junta az ellene tüntetőket Mianmarban, ahol ennek ellenére tegnap általános sztrájk kezdődött és országszerte ismét tömegek vonultak utcára, követelve a polgári kormányzás visszaállítását, illetve a fogva tartott politikusok szabadon engedését. Washington közben azt üzente, határozottan fellép mindenki ellen, aki erőszakot alkalmaz a demokratikusan választott mianmari kormány visszaállítását követelőkkel szemben.

Izraelben közel a nyájimmunitás

A közel-keleti államnak idáig 4,4 millió lakosát oltották be a vakcina első adagjával, míg mintegy három millió polgár a második dózist is felvette az összesen kilenc millió lakosból – írja a The Times of Israel hírportál.

Drámaian pusztulnak az édesvízi halak

Az édesvízi halak katasztrofális fajpusztulásáról számolt be egy jelentés, amely szerint a világ 80 faja már kihalt, közülük 16 tavaly, egyetlen év alatt. Az édesvízi halak embermillióknak jelentenek táplálékforrást, a halászaton és a díszhalkereskedésen át pedig megélhetést – írta a BBC hírportálja.

Helyreáll a hírszolgáltatás Ausztráliában

A Facebook közösségi hálózatot üzemeltető cég bejelentette kedden, hogy napokon belül helyreállítja ausztráliai platformján a hírszolgáltatását, mert megállapodott a canberrai kormánnyal a köztük vitát okozó törvénytervezet módosításáról.

Megölték Olaszország kongói nagykövetét

Megölték Luca Attanasiót, Olaszország kongói nagykövetét az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) konvoja elleni támadásban a Kongói Demokratikus Köztársaságban – közölte hétfőn az olasz külügyminisztérium. A rajtaütés a kelet-kongói Goma városánál történt.