2024. december 22., vasárnap

Németország segítséget küld a majomhimlő elleni küzdelemhez

A német kormány mobil laboratóriumot küld a Kongói Demokratikus Köztársaságba, hogy segítsen a majomhimlővel (mpox) fertőzöttek azonosításában és a betegség terjedésének megfékezésében, jelentette be szerdán a német gazdasági együttműködési és fejlesztési Minisztérium.

A mpox-vírus tüneteinek hatékony felismerése érdekében Berlin szakemberképzést tervez Kongóban, illetve a megelőzési intézkedésekkel kapcsolatban a lakosság tájékoztatását is kilátásba helyezték. Hasonló intézkedéseket már szerveztek júniusban az ország keleti részén a minisztérium szerint.

– Az afrikai hatóságok a nemzetközi közösség segítségét kérték. Ezt a segítséget most meg kell adnunk nekik – mondta Svenja Schulze gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszter.

Schulze kijelentette, hogy a jelenleg 500 millió dollárral feltöltött nemzetközi veszélyhelyzeti alapot az mpox-vírus ellen kell felhasználni. Szerinte hosszú távon az egyetlen tisztességes válasz a járvány terjedésének megfékezésére az lenne, ha Afrikában állítanának elő vakcinákat.

Az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési központ egy hét alatt csaknem 1400 új mpox-megbetegedést, az év eleje óta pedig csaknem 19 ezret regisztrált.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a legmagasabb riasztási fokozatot hirdette ki az afrikai mpox néven ismert betegség és annak új vírusváltozata, a Klade Ib miatt. A szakértők szerint a Klade Ib könnyebben terjed, mint a korábbi változatok, és nagyobb valószínűséggel vezethet súlyos megbetegedésekhez.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta