2025. április 18., péntek

Lezuhant egy helikopter New Yorkban - VIDEÓ

Lezuhant helyi idő szerint csütörtökön délután egy helikopter New Yorkban a Hudson folyóba – közölték szemtanúk és az amerikai hatóságok.

Kathy Hochul New York-i kormányzó szerint, akit The New York Times című amerikai lap idézett, a gépen utazó hat ember – egy pilóta és öt utasa – vesztette életét. „Hat ártatlan ember vesztette életét, imádkozunk családjaikért” – mondta a kormányzó.

„Lélekben a gépen volt emberek családjaival vagyunk” – mondta Eric Adams polgármester. Hozzátette, hogy a gépen három felnőtt és három gyerek volt, turisták Spanyolországból. „Mind a hatukat kiemelték a vízből, sajnos mind a hat áldozatot halottnak nyilvánították” – tette hozzá.

A szemtanúk egyike, Bruce Wall azt mondta, hogy a helikopter a levegőben „szétesett”, a gép farokrésze és a rotor levált.

A közösségi médiában megjelent felvételeken látni lehetett, hogy a helikopter a vízbe csapódik, majd átfordulva elmerül. A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) közlése szerint egy Bell 206-os típusról van szó. Az FAA közölte azt is, hogy az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökséggel közösen vizsgálatot indítanak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta/AP