2024. december 22., vasárnap

Újabb fegyverszállítmányokat kap Ukrajna

Alábbhagyott az ukrán hadsereg ellentámadásának lendülete?

Újabb fegyverszállítmányokat és egyéb katonai segítséget kaphat a NATO-tól és a szövetség egyes tagállamaitól Ukrajna. Az Egyesült Államok nukleáris fegyvereket, nagy hatótávolságú rakétákat, Spanyolország pedig harckocsikat és csapatszállítókat ígért Kijevnek. Svédország, Dánia és Hollandia pedig bejelentette, hogy elkezdte az ukrán pilóták kiképzését F16-os és Gripen vadászgépekre. Az újabb szállítmányok összefüggésben lehetnek azzal, hogy a jelek szerint mostanra alábbhagyott az ukrán hadsereg ellentámadásának lendülete.

Úgy tűnik, az Egyesült Államok is beadta a derekát, és szállít az Ukrajna által régen kért 300 kilométeres hatótávolságú rakétákból.
„Dolgozunk egy újfajta NATO-Ukrajna tanács felállításán, melyben Ukrajna már a szövetségesekkel egyenrangú félként venne részt, hogy megvitassuk a közös biztonsági kérdéseket, és együtt döntsünk azokról. Ennek a tanácsnak az első ülése már júliusban, a vilniusi csúcson várható" – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

Azt továbbra is mondta, hogy a NATO és tagországai nem vesznek részt a háborúban, és Ukrajna felvétele a szövetségbe csak a konfliktus lezárása után képzelhető el.

Nyitókép: EPA/EFE

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás