2024. december 22., vasárnap

Zelenszkij a G7-ek támogatását kérte a kijevi béketervhez

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap globális támogatást kért Kijevnek az ukrajnai orosz háború befejezésére irányuló tervéhez, és azt mondta a világ hét legfejlettebb iparosodott országa (G7) vezetőinek, hogy az abban foglaltak az „észszerűség nyilvánvaló kifejezése".

Fotó: CNN

Fotó: CNN

Zelenszkij, aki személyesen vesz részt a G7-ek csúcstalálkozóján Japánban, az elmúlt hónapokban azt népszerűsítette, amit kormánya „béketervként" hirdet.
A csoport vezetőihöz intézett beszédében, amelynek szövege felkerült az elnök honlapjára, azt mondta: „még egy elv, a racionalitás, amely egyesít bennünket".
Hangsúlyozta: „mindig gyakorlatilag az értékeink védelmében cselekszünk. Az ukrán béketerv pedig a racionalitás nyilvánvaló kifejeződése. Köszönöm, hogy támogatják tervünket".
Zelenszkij a közösségi médiában közzétett bejegyzésében arról számolt be, hogy a tervet a G7-ek vezetőinek a hirosimai csúcstalálkozón ismertette.
Telegram üzenetküldő alkalmazásán azt írta: „Úgy dolgoztuk ki a béketervet, hogy annak minden egyes pontja mögött ENSZ-határozatok álljanak. Úgy, hogy a világon mindenki kiválaszthatja azt az utat, amelyhez hozzá tud járulni. Japántól az arab országokig, Európától Latin-Amerikáig támogatókra talál a béketervünk".
Zelenszkij sürgette a nyugati szövetségeseket és más országokat, hogy mind gazdasági, mind katonai intézkedésekkel támogassák Kijevet, miközben Oroszország 15 hónapja tartó háborúja elhúzódik.
Az ukrán államfő vasárnap megerősíteni látszott a kelet-ukrajnai Bahmut elvesztését, amikor arról kérdezték, hogy az továbbra is Kijev ellenőrzése alatt áll-e.

Fotó: CNN

Fotó: CNN

„Azt hiszem, nem" – mondta Joe Biden amerikai elnökkel Japánban folytatott találkozója előtt. „Mára Bahmut csak a szívünkben van. Ez tragédia. Ezen a helyen nincs semmi" – tette hozzá.
Oroszország szombaton azt állította, hogy teljesen elfoglalta a szétzúzott kelet-ukrajnai várost, ami, ha igaz, a 15 hónapja tartó háború leghosszabb és legvéresebb csatájának végét jelentené.
A nagyrészt földdel egyenlővé tett város elleni támadást a Wagner orosz zsoldoscsoport csapatai vezették, amelynek irányítója, Jevgenyij Prigozsin korábban azt mondta, hogy csapatai végül kiszorították az ukránokat a városon belüli utolsó lakott területről.
Kijev korábban tagadta Prigozsin állítását.

Nyitókép: Reuters

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás