2024. december 22., vasárnap

Még mindig gyerekek ezrei halnak meg Afrikában az oltások elmaradása miatt

Még mindig több ezer gyerek hal meg Afrikában, mert nem kapják meg időben a tüdőgyulladás elleni oltást – jelentette kedden a The Guardian című brit napilap.

A tüdőgyulladás elleni oltások a Global Burden of Disease (GBD) nevű kutatóprogram szerint akár 40 ezer gyerek életét is megmenthették volna Dél-Szudánban, Szomáliában, Guineában és Csádban 2019-ben.
Az ENSZ 2015-ben megfogalmazott, 2030-ig tartó fenntartható fejlődési programjának (SDG) egyik célja a gyermekhalálozás csökkentése - mutattak rá azösszeállításban.
Ubah Farah, a szomáliai egészségügyi minisztérium egyik tanácsadója azt mondta, még mindig nagyon sok gyerek hal meg tüdőgyulladás miatt az országban, és kiemelte, hogy a koronavírus elleni oltási kampány sokkal hatékonyabban működött Szomáliában.
„Miért nem tehetünk ugyanígy a gyerekek esetében? Ez kettős mérce" – tette hozzá.
A legtöbb afrikai ország már rendelkezik a tüdőgyulladás elleni vakcinával, korábbi tanulmányok pedig már rámutattak arra, hogy az oltási kampányok nyomán jelentősen esett a kórházban ápoltak, illetve a halálozások száma, a többi között Ruandában, Kenyában és a Dél-afrikai Köztársaságban.
Múlt héten, a gyermekkori tüdőgyulladásról tartott madridi konferencián Dél-Szudán, Guinea, Szomália és Csád bejelentette, hogy 2024-ben szeretnék elkezdeni a vakcinálást a GAVI Vakcinaszövetség segítségével.
Mind ez idáig a kampányokat a koronavírus-járvány késleltette, Guineában pedig emellett kétszer is ebolajárványt jelentettek, Dél-Szudán és Szomália pedig humanitárius válsággal küzd, a többi között az évtizedek óta nem tapasztalt méretű szárazság miatt.
Míg e két utóbbi országgal kapcsolatban a GAVI bejelentette, hogy elengedik a kezdeti költségeket, Csádnak és Guineának csaknem 300 ezer dollárt kell az első évben előteremtenie, hogy a GAVI további támogatására tarthasson igényt – jelentette be a vakcinaszövetség programigazgatója, Veronica Denti.
A pneumococcus baktérium okozta gyermekkori tüdőgyulladás világszerte a leghalálosabb betegség a gyerekekre nézve, évente 700 ezer kiskorú hal bele, elsősorban az alacsony és közepes jövedelmű országokban.

Nyitókép: PHOTO LIBRA

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás