2024. október 5., szombat

Külföld

Terroristagyanús újságíró

„Remélem nem azért tiltottak ki az országból, mert rosszul táncolok” –  jegyezte meg tréfásan Raoul Weiss francia író, publicista, akit a kolozsvári repülőtéren szembesítettek azzal, hogy öt évre kitiltották Romániából. Weiss, akit elbűvölt az erdélyi táncházmozgalom, a Kolozsvár melletti Mérán telepedett le, innen küldte írásait a romániai, illetve más európai internetes lapoknak, köztük a Visegrád Postnak.

A Dawn is halott

 „Halottnak” nyilvánította a Dawn űrszondát az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) azután, hogy a héten teljesen megszakadt a kapcsolat vele, és a kutatók már nem tudtak kommunikálni a Vesta aszteroidát, majd a Ceres törpebolygót kutató műholddal. A NASA kutatói a hét elején vettek búcsút a kilencéves Kepler űrteleszkóptól, amelynek szintén elfogyott az üzemanyaga.

Ukrán bonyodalmak

Befagyasztott válság – jellemezhető legtalálóbban az Ukrajnában kialakult helyzet. És a világ nem figyel eléggé oda, mi történik ebben az országban.