2024. október 5., szombat

Az ENSZ-főtitkárt mélységesen aggasztja a Közép-afrikai Köztársaságban fellángoló erőszak

Mélységesen aggasztja António Guterres ENSZ-főtitkárt az erőszak újabb fellángolása a Közép-afrikai Köztársaságban, ahol a héten legalább 42 ember halt meg egy katolikus székesegyház és egy menekülttábor elleni támadásban - áll az ENSZ-főtitkár szóvivője, Stéphane Dujarric által ma kiadott közleményben.

A Közép-afrikai Köztársaság fővárosától, Banguitól mintegy 300 kilométerre keletre fekvő Alindaót csütörtökön érte támadás, lázadók támadták meg a város katolikus katedrálisát és egy közeli menekülttábort. A székesegyházat kifosztották és felgyújtották, majd a katolikus misszió által működtetett menekülttábor lakóira támadták. Sajtójelentések szerint legkevesebb 42 ember vesztette életét, köztük egy vikárius és egy pap.

A támadást a Szövetség a Békéért a Közép-afrikai Köztársaságban (UPC) nevű lázadószervezetnek tulajdonították. Az UPC a korábbi muszlim lázadószervezet, a Seleka egyik frakciója volt.
Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala-imádságában fájdalmát fejezte ki a csütörtöki támadások miatt. A pápai palota Szent Péter-térre néző ablakából beszélve arra kérte a híveket: imádkozzanak együtt az áldozatokért, és azért, hogy véget érjen az erőszak a Közép-afrikai Köztársaságban.

A Franciaországtól 1958-ban függetlenné vált Közép-afrikai Köztársaság politikai rendszere ingatag az etnikai és vallási feszültségek miatt. 2013-ban a Seleka lázadószervezet tagjai megbuktatták Francois Bozizét, az ország keresztény elnökét, a keresztény milíciák fegyveresei pedig válaszul megtámadták az országban élő muszlim közösséget.