Attól még, hogy az újságíró képtelen komolyan venni Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnököt, jelenlegi pártelnököt és pénzes vállalkozót, kénytelen elismerni politikai életképességét. Egyszerűen amiatt, mert megbukott kormányfőként, szétzilálta a szocialista pártot, számos gyanús ügyletben vállalt szerepet, egyszer bohóckodik, másszor komolykodik, de nem tűnt el a süllyesztőben, megalakította a Demokratikus Koalíciót, s ő fémjelzi mindmáig a pártját. Alighanem mindaddig, amíg valamelyikük meg nem szűnik. És komolyan befolyásolni képes a magyarországi baloldali ellenzék egységét, politikáját.
„Az ő lábán bukott át” nemrégiben az MSZP kormányfőjelöltje, Botka László, még inkább megingatva a korántsem szilárdan álló pártot, miközben növekedett Ferenc tekintélye. Bizonyos, hogy a 2004 decemberében tartott, a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor aratta le igazán a „hősnek” járó babérokat. A többi „böszmeségén” könnyebben túlteszi magát a közvélemény, sőt javarészt el is felejtette őket. Miniszterelnökként néhány nappal a december 5-ei népszavazás előtt így nyilatkozott: „…nemmel szavazok a kettős állampolgárságra, a nemzetegyesítésre hivatkozó nemzetmegosztásra”. Korábban pedig azzal riogatta a polgárokat, hogy a magyar állampolgárság megadásával milliók özönlik el az országot, óriási terhet róva a Magyarországon élőkre.
Úgy látszik, Ferenc rettenetesen fél saját nemzettársaitól, de az idegenektől kevésbé, hiszen két évvel ezelőtt arról cikkezett a sajtó, hogy házába, négy szobába menekülteket fogadott be. Azt ugyan nem tudjuk, hogy folytatja-e még ezt a kivételesen humánus tevékenységét, viszont eléggé egyértelműnek látszik, hogy a határon kívüli magyarokkal szemben tizenhárom esztendő után is szilárdan tartja a korábbi ellenszenvét. Következetes ember, nemde? Bár aki ártalmas, annál ez nem éppen erény. A napokban azt jelentette be – természetesen a jövő évi parlamenti választásra készülve –, hogy megvonná a szavazati jogot azoktól a polgároktól, akik sohasem éltek Magyarországon, mert „nem engedhető meg, hogy az ország mindennapjaiban nem osztozók perdöntő hatást gyakoroljanak arra, hogy a Magyarországon élők miként éljenek”. És a DK aláírásgyűjtésbe is kezd.
Annak az elvnek a taglalása helyett, hogy minden állampolgárt a szavazati jog is megilleti, gyakorlati oldalról is megközelíthetjük a témát. Valóban perdöntő hatást gyakorolhat az 1–1,5 százaléknyi képviselő, akiket a határon kívüli szavazók juttathatnak be a parlamentbe? S ha éppen ez történik (2014-ben így jutott kétharmados többséghez a Fidesz–KDNP), tényleg nem lehet beleszólásuk a külhoni magyaroknak az őket is erősen érintő nemzetpolitikába, az ország külpolitikájába, a kereskedelmi kapcsolatok alakításába azzal az országgal, amelyben élnek? Még 1–1,5 százalékban sem?
Ferencnek az elvekkel csak azért van baja, mert tudja: aki hozzá hasonló szemlélettel tekint a nemzetére, annak a külhoniak markából nem sok szavazógolyó pottyan az urnájába. Hogy feszültséget szít magyar és magyar között? Miért ne? Hiszen ő tőkében, nem pedig nemzetben gondolkodik. Különben pedig a bomlasztásai eddig sikert hoztak számára. Mit neki egy MSZP, ha csinálhat egy DK-t, ahol a végtelenségig elnök lehet. Mert Ferenc nem buta, tudja, hogy nélküle nem lenne hosszú életű a pártja. Ha ki akarja őt iktatni egy Botka, akkor visszaszúr, és az ő találata ül.
Ha a hozzá hasonlóan nemzetellenes honfitársainak a szavazataira hajt, akkor szervez egy aláírásgyűjtést a külhoni magyarok szavazati jogának a megvonására. És nem szégyelli. Mert mindenki ismeri, Ferenc ilyen. Hazudós is, de legalább bevallja, ha bele is bukik. Mindezek tudatában körültekintően és óvatosan kell bánni vele, mert képes a föltámadásra. Ferencnek hívják ugyan, mégis keljfeljancsi, de nem játékszer.
