Hétfő reggelre – alighanem izgalmas éjszaka után – tudni fogjuk, hogy a vasárnapi, sorsdöntő országgyűlési választáson új és nyilván zsákutcába vezető úton indul-e el Magyarország, vagy a nemzeti pártok – a Fidesz és a KDNP koalíciója – folytatja a nyolc esztendővel ezelőtt megkezdett kormányzását. Ez utóbbira van nagyobb esély, akár biztosra is vehető a jelenlegi kormánypártok sikere, de a győzelem aránya megjósolhatatlan: az egyszerű többségtől a kevésbé valószínű kétharmadig terjedhet.
Az egymással is torzsalkodó ellenzék kormányváltást kiált, miközben civakodnak vagy éppen elvtelen egyezkedésbe is belemennek. Az áttekinthetetlen viszonyaik közepette abban az esetben okozhatnának jókora meglepetést és fejfájást a Fidesznek, ha az utolsó pillanatban tömegesen visszalépnének egymás javára az egyéni jelöltjeik. Hiszen azzal a céllal indultak a választási csatába, hogy legyőzzék a Fideszt, „a többi majd jön magától”. És a szavazatok megszerzése érdekében fűt-fát ígérnek, legfőképp pedig nagy bérnövekedést, hatalmas beruházásokat az intézményekbe…
Nagy veszélyekkel járna az ellenzék győzelme. Az egyik a bevándorlás, aminek elindításáért nemzetközi szervezetek is segítik őket. Nincs olyan párt Magyarországon az Orbán Viktor vezette Fideszen kívül, amely képes volna ellenállni – ha egyáltalán akarna – az Európai Unió, újabban az ENSZ és más szervezetek nyomásának. A tömeges bevándorlást pedig legrövidebben önmegsemmisítő politikának nevezhetjük.
A másik következmény: mivel az ellenzéknek elképzelése sincs a kormányzásról – s ha van, az is kivitelezhetetlen –, bevallottan csak újabb választás oldhatná meg a gondot. Ha egyáltalán megoldaná. Hogyan is állhatna össze egy kormány, amikor a pártok a jelenleginek a leváltását választási célnak tűzték ki, nem pedig eszköznek ahhoz, hogy utána előbbre vigyék az országot. Három-négy miniszterelnök mégsem állhat egyetlen ország élén, bármennyire is szeretnék. A szekér pedig csak akkor halad előre, ha mindegyik ló ugyanabba az irányba húz. Különben eltörik a kocsirúd. Bár ez is szerencsésebb lehet, mint lejtőre bízni a szekeret.
Számunkra pedig, külhoni magyarok számára különösképp fájdalmas volna annak a nemzetpolitikának a föladása, amelynek építésén nyolc éve dolgozik a kormány. Olyan kormány, amely nem a külhoni magyarságban lát veszélyt, hanem az idegen kultúrákból érkezőkben.
Sorsdöntő tehát a vasárnapi választás. Igaz lehet, hogy az utóbbi majdnem három évtizedben, a rendszerváltás óta most a legnagyobb a tétje. És talán nem is négy évre dönti el egy ország sorsát.
