Romániában huszonöt évvel a rendszerváltás után sem ért véget a kétnyelvű – román és magyar – feliratokért folytatott harc. Hiába nyernek meg egy-egy csatát a kisebbségi jogvédők, sokszor karhatalmi erővel akadályozzák meg a törvény alkalmazását. A legádázabb harc a frontváros Marosvásárhelyen zajlik. Frontvárosoknak azokat a településeket nevezik, ahol a románok és a magyarok aránya nagyjából egyenlő, s ahol a párbeszéd helyett versengés folyik a hatalom gyakorlásáért.
A napokban a kisebbségi jogvédők nyertek meg egy fontos pert a marosvásárhelyi rendőrség ellen. A Maros megyei törvényszék jogerős ítéletben érvénytelenítette azokat a jegyzőkönyveket, amelyekkel a helyi rendőrség a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) két önkéntesét bírsággal sújtotta. Azért büntetett a rendőrség, mert a két aktivista kétnyelvű utcanévtáblákat helyezett el – a tulajdonos beleegyezésével – a marosvásárhelyi házakon, kerítéseken. A helyi rendőrség a kétnyelvű utcanévtáblákat reklámtáblákként kezelte, s tiltott reklámok elhelyezéséért bírságolta a CEMO-aktivistákat. A Maros megyei törvényszék megállapította: nem számít reklámfeliratnak a kétnyelvű utcanévtábla, ezért felszerelése nem ütközik semmilyen törvénybe.
A törvényszéki ítélet azért is fontos, mert a marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség a reklámtörvény előírásaira hivatkozva tetemes, négy havi minimálbér értékével egyenlő bírságot helyezett kilátásba azoknak a háztulajdonosoknak, akiknek a házára kétnyelvű tábla került.
A bírósági ítélet azonban nem jelenti egyben azt is, hogy hamarosan kétnyelvű utcatáblák lesznek a 43 százalékban magyarok lakta Marosvásárhelyen. A helyi rendőrség parancsnoka, a kommunista titkosrendőrséggel is együttműködő Valentin Bretfelean ugyanis valóságos hőstettnek és jó román hazafiúi kötelességnek tartja, hogy megakadályozza a magyar utcanévtáblák kifüggesztését.
Bretfelean a múlt nyáron a székelyföldi románokat tömörítő egyesület marosvásárhelyi rendezvényén eldicsekedte, hogy a CEMO-aktivisták megállítása és megbírságolása révén sikerült a törvénynek érvényt szereznie. „Hét pert nyertem meg a híres Kincses Előd ügyvéd ellen a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál" – heveskedett Valentin Bretfelean.
A marosvásárhelyi rendőrfőnök nem kívánta kommentálni az ellene szóló bírósági ítéleteket. Előbb védekezett: „Nem én szólítottam fel a lakosságot, hogy szerelje le a táblákat, hanem a beosztottjaim." Majd gyorsan fenyegetően hozzátette: ha kell, már a jövő héten találnak egy másik jogi besorolást, de akkor sem engedhetik meg, hogy mindenki kénye-kedve szerint szerelgessen utcanévtáblákat.
Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. Az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Charta szakértői azonban a 2012-ben készített Románia-jelentésben kitértek arra, hogy a helyneveken nemcsak a településnevek értendőek, nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar utca szót, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén.
Marosvásárhelyen másfél évtizede küzd a magyarság azért, hogy magyarul is kiírják az utcák neveit. Egyelőre eredménytelenül.
