Szokatlanul kiterjedt és megállíthatatlan a Kelet-Európából Nyugat fele irányuló munkaerő-kivándorlás, amely leginkább Romániát érinti – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (NVA) jelentésében. Az NVA megkockáztatja: demográfiai katasztrófát okozhat az, hogy egyre több, felsőfokú végzettségű fiatal emigrál Romániából Nyugat-Európába.
A helyzet súlyosságát illusztrálja, hogy évről évre csökken a sikeresen érettségizők száma, s emiatt az egyetemi tanulmányokat folytatók száma is. Amíg 2007 és 2009 között évente mintegy 170 ezer diák érettségizett, 2013 és 2016 között számuk 96 ezerre mérséklődött.
Az egyetemek népszerűtlenségét fokozza az, hogy azok az elmúlt években diplomagyárakká váltak, kevés hasznosítható tudást nyújtottak, hiszen a fő céljuk az volt, hogy megvásárolhatóvá tegyék a diplomákat, a doktori címeket.
Az érettségizők számának visszaesése, illetve a sikertelenül érettségizők jelentős száma nagymértékben befolyásolja az egyetemi hallgatókét is, több felsőoktatási intézményben nem sikerül betölteni a létszámot sem. A romániai egyetemek 62 ezer állami költségvetésből finanszírozott helyet kínálnak a középiskolát végzetteknek, a helyek száma tíz éve nem változott. Így aztán jelentősen könnyebb lett az egyetemre felvételizők dolga, hiszen nyolc évvel ezelőtt, 2008-ban átlagban még 2,8 jelölt jutott egy államilag támogatott (ingyenes oktatást biztosító) helyre, 2016-ban viszont csupán 1,4 jelölt. Noha a bejutás ma egyszerűbb, mégis az egyetemisták száma a fele a nyolc évvel korábbinak.
A tudásalapú társadalomra való áttérés közepette, miközben Románia népessége 15 százalékkal csökkent 1989 óta, a közép és magas szintű képzésben részesülők aránya ennél jóval nagyobb arányban szűkült. Az agyelszívás miatt Romániában öregszik a lakosság, visszaesik a gazdasági termelékenység, nő a szegénység, és az elvándorlási kedv. Ezzel a kör bezárul.
A romániai fiatalok, s köztük az erdélyi magyar fiatalok zöme Nyugat-Európában, eddig Nagy- Britanniában, mostantól inkább már Hollandiában képzelik el jövőjüket. Hiába a figyelmeztetés, hogy azok, akik elhagyják szülőföldjüket, a globalizáció áldozatai: az anyagi javak hajszolása érdekében sokszor hátat fordítanak családjuknak, barátaiknak, közösségüknek, anyanyelvüknek és kultúrájuknak. Ma már kinevetik a tizenévesek azokat az idősebb generációhoz tartozó értelmiségieket, akik szerint az egyén jövőjének záloga megtartani az embereket ott, abban a közösségben, ahol születtek; azoknak a közösségeknek biztosítani elegendő gazdasági erőt, kulturális erőteret a megmaradáshoz, a kiteljesedett élethez.
Valós megoldások helyett a politikai osztály csak üres szólamokat ismételget, köztük a szülőföldön való boldogulás szlogenjét.
Abban reménykedhetünk csak, hogy a kivándorlás divatja minél hamarabb lecseng, s maradunk elegendően ahhoz, hogy újra megpróbáljuk – mint már annyiszor a történelemben – újratervezni, újraépíteni az erdélyi magyar társadalmat. Nem lehetetlen, ám erre soha nem volt ilyen kevés az esély.
